Klímabarát Városok - Kézikönyv az európai városok klímaváltozással kapcsolatos feladatairól és lehetőségeiről

Nyomtatóbarát változat
A Magyar EU Elnökség komoly hangsúlyt fektet a városfejlesztésre, a városok fenntartható fejlődésének kérdésére. Ebből kifolyólag az elnökség kiemelten fókuszál a klímaváltozás városokat érintő témakörére.
Az elnökség kezdeményezésére és koordinációjával, valamint számos európai ország és város közreműködésével elkészült a Klímabarát Városok című kézikönyv, amely a városok klímaváltozás elleni küzdelméhez kíván az európai tudásbázis szélesítésével hozzájárulni.

2011. első féléve az Európai Unió jövőjéről való gondolkodás szempontjából fontos időszak, hiszen a tavaly elfogadott EU 2020 Stratégia irányai alapján és az ötödik Kohéziós Jelentés eredményeire építve zajlik a jövő kohéziós politikájának meghatározása. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy a városokkal kapcsolatban minél több releváns tudás segíthesse a városi dimenzió helyes megjelenítését a Kohéziós Politikában. Ugyanakkor az Európai Unió stratégiai céljainak sikeres megvalósításához alapvető fontosságú, hogy a különböző szereplők, köztük az európai városok önkormányzatai is megfelelő tudással rendelkezzenek teendőikhez, egyebek mellett a klímaváltozás elleni küzdelemben is.

A klímaváltozás és az erre adandó várospolitikai válaszok mára az integrált városfejlesztés egyéb kérdéseivel együtt az európai gondolkodás szerves részévé váltak, amit több dokumentum is jelez:
  • A 2007-ben elfogadott Lipcsei Charta a fenntartható európai városokról hangsúlyozza az integrált városfejlesztési politika kialakításának szükségességét, melynek célja koordinálni a várospolitika központi területeinek térbeli, ágazati és időbeli szempontjait, miközben a fenntarthatóság általános témakörén belül a klímaváltozás kérdését is kiemelten kezeli.
  • A francia elnökség idején, 2008-ban Marseille-ben megrendezett városfejlesztésért felelős miniszterek találkozóján született Nyilatkozat három tématerülete közül az egyik egyértelműen szorgalmazza a klímaváltozás figyelembevételét a városfejlődéssel összefüggésben. E dokumentum felhívta a figyelmet a városok lehetséges szerepére a klímaváltozás kezelésében, a beruházások szükségességére e témakörben, továbbá szorgalmazza a tudás és tapasztalat cserét, a helyi energetikai, klíma- és közlekedéspolitika kialakítását és a várostervezés szerepét, a kompakt és fenntartható városok támogatását.
  • 2010-ben a spanyol EU elnökség ideje alatt elfogadott Toledói Deklaráció is kiemelt figyelemmel kezeli az integrált városfejlesztést és nagy hangsúlyt fektet az integrált szemlélet közös értelmezésének szükségességére. A miniszterek a Toledói Referencia Dokumentumban egyebek mellett környezeti vonatkozásban hangsúlyozták a metropolisz térségek és a városok szerepét a klímaváltozás elleni küzdelemben.
  • Az Európa 2020 Stratégia céljai között is szerepel a megújuló energiák jobb kihasználása, az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése, az öko-hatékonyság előtérbe helyezése, melyek egyben a városklíma alakulását is befolyásolják.
A Klímabarát városok kézikönyvnek fő célja, hogy felhívja a figyelmet a városok éghajlatváltozáshoz való mitigációs és alkalmazkodási lehetőségeire és eszközeire, valamint számos jó tapasztalat és példa közzététele révén egyfajta útmutatóul is szolgáljanak. Lényeges szempont, hogy - az integrált megközelítést, a stratégiailag átgondolt beavatkozásokat igényelő eszközöket szem előtt tartva - kitér a könyv a városok fejlesztésének és működtetésének majd minden területére, a tervezéstől, stratégiaalkotástól kezdve a városszerkezet és infrastruktúra fejlesztés kérdésein át a katasztrófavédelem és egészségügy felkészítéséig. A kötet újdonsága az a megközelítés és szerkezet, amellyel az önkormányzatok által alakítható vagy befolyásolható eszközcsoportokat tekinti át a kézikönyv a városklíma kérdéskörének szempontjából. A kézikönyv szemléletében mélyen elkötelezett a különböző szektorok, alrendszerek és megoldások integrálása mellett. A klímatudatos integrált stratégiák kialakításához részletesebb, innovatívnak tekinthető módszertani segítség is megtalálható a kötetben.
 
A városi klímavédelem előmozdításában a kézikönyv csupán egy lépés a sok egyéb törekvés között. A témakörben már eddig is számos tanulmány, például módszertani dokumentum is született, amelyekre e kötet építeni tudott. Jelen kézikönyv egy további lépésként az eddigi eredményeket részben összegezve egy új struktúrában, a városi önkormányzatok eszközei felől közelítve mutatja be a városok lehetőségeit. Egyértelmű, hogy a klímaváltozás kezelésével kapcsolatos ismeretek napról-napra bővülnek. Éppen ezért fogalmazódott meg a szerzők részéről fontos célként, hogy a kiadvány bátorítsa a városi döntéshozókat a kötetben leírtak saját városuk viszonyaihoz történő adaptálására, fejlesszék azokat tovább, így maguk is járuljanak hozzá a klímaváltozás mérsékléséhez, és ahhoz, hogy a megfelelő adaptáció révén a változások ne veszélyeztessék az európai polgárok életminőségét.
 
A kézikönyv elsősorban a városok, városrégiók vezetése, a döntéshozók, a folyamatokat menedzselő tisztviselők, területi tervezők és az ő munkájukat támogató szakemberek számára készült. Emellett remélhetőleg a helyi közösségek, a klímavédelem és városirányítás ügyei iránt elkötelezettek számára is hasznos lehet. Valamennyi témakört európai városokból vett példák illusztrálják, és segítséget nyújt a további kutatáshoz is különböző nemzetközi együttműködések, tudáshálózatok bemutatásával, hasznos mellékletekkel. A készítők a széleskörű ismeretterjesztést is megcélozták ezzel a kiadvánnyal, hiszen az angol változatot kifejezetten nemzetközi terjesztésre szánták.  A magyar változat 2011 második felére várható és csakúgy, mint ez a kiadvány, szintén ingyenesen, elektronikusan lesz elérhető.
CsatolmányDátumMéret
[file] Climate-Friendly Cities – Chapter 1-3.
A Handbook on the Tasks and Possibilities of European Cities in Relation to Climate Change
Issued within the framework of the Hungarian Presidency of the Council of the European Union
Budapest 2011
07/07/11 11:02 am2.83 MB
[file] Climate-Friendly Cities – Chapter 4-6.
A Handbook on the Tasks and Possibilities of European Cities in Relation to Climate Change
Issued within the framework of the Hungarian Presidency of the Council of the European Union
Budapest 2011
07/07/11 11:02 am8.62 MB
[file] Climate-Friendly Cities – Chapter 7-9.
A Handbook on the Tasks and Possibilities of European Cities in Relation to Climate Change
Issued within the framework of the Hungarian Presidency of the Council of the European Union
Budapest 2011
07/07/11 11:02 am6.2 MB
[file] Climate-Friendly Cities – Chapter 10. - Appendix
A Handbook on the Tasks and Possibilities of European Cities in Relation to Climate Change
Issued within the framework of the Hungarian Presidency of the Council of the European Union
Budapest 2011
07/07/11 11:02 am3.36 MB
[file] Klimabarát Városok 2011_Magyar nyelvű kiadvány 1-6 Fejezet09/11/11 1:35 pm13.84 MB
[file] Klimabarat Varosok 2011 Magyar nyelvű kiadvány 7-13 Fejezet09/11/11 1:36 pm11.68 MB