Országos Területrendezési Terv (OTrT) - 2008

Nyomtatóbarát változat
Az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény 29. §-a előírta a Törvény öt évenkénti felülvizsgálatát, de azt  a törvényi kötelezettségek mellett az elfogadás óta felgyorsuló területi és tervezési folyamatok, valamint az ágazati koncepcionális változások is indokolták. Az OTrT módosítását időszerűvé tett továbbá az is, hogy a társadalmi, gazdasági rendszerváltozásnak a területi fejlődést és az országos léptékű területhasználatot már konkrét módon is befolyásoló következményei voltak. Ilyen az országos térszerkezeti súlypontok és erővonalak eltolódása, a határ menti térségek helyzetének átalakulása, a szuburbanizálódási - agglomerálódási folyamatok felgyorsulása, azaz olyan területi változások, amelyek országos szintű rendezés napra késszé tételét sürgették. Mindezeken kívül Magyarország EU-s tagságával összefüggésben egyre jelentősebbekké váltak az ország nemzetközi térszerkezeti kapcsolatai, amelyek további változásokat generáltak.
 
Több éves előkészítő munkát követően az Országgyűlés 2008-ban fogadta el az Országos Területrendezési Terv módosításról szóló 2008. évi L. törvényt. A módosított törvény értelmében az Országos Területrendezési Terv magában foglalja az ország szerkezeti tervét, valamint az országos térségi övezeteket és az ezekre vonatkozó szabályokat. Emellett a törvény (a 218/2009 Kormány rendelettel együtt) a megyei és kiemelt térségek területrendezési tervezését is meghatározta, így a törvénymódosítást követően a megyei rendezési terveket is felül kellett vizsgálni. E folyamat jelenleg is zajlik, és várhatóan ez végre fejeződik be.
 
Az ország szerkezeti tervét a törvény M=1:500 000 méretarányú 2. számú melléklete, az országos övezetek határait a törvény M=1:500 000 méretarányú 3. számú melléklete tartalmazza.
 
Az Országos Területrendezési Terv 6 országos területfelhasználási kategóriát és 11 országos és 15 kiemetl térségi, illetve megyei övezetet határoz meg.
 
 
Az ország szerkezeti tervére vonatkozó szabályok Térségi területfelhasználási kategóriák
 
 
(1) Országos területfelhasználási kategóriák
 
a) legalább 1000 ha területű térségek:
  • aa) erdőgazdálkodási térség,

  • ab) mezőgazdasági térség,

  • ac) vegyes területfelhasználású térség,

  • ad) települési térség,

b) területi korlát nélkül ábrázolt térségek:
  • ba) vízgazdálkodási térség,

  • bb) építmények által igénybe vett térség,

  • bc) települési térség.

 
 
(2) Kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriák a következő,
 
a) legalább 50 ha területű térségek:
  • aa) erdőgazdálkodási térség,
  • ab) mezőgazdasági térség,
  • ac) vegyes területfelhasználású térség,
b) legalább 10 ha területű térségek:
  • ba) városias települési térség,
  • bb) hagyományosan vidéki települési térség,
c) területi korlát nélkül ábrázolt térségek:
  • ca) vízgazdálkodási térség,
  • cb) építmények által igénybe vett térség.
(3)  A kiemelt térségek területrendezési terve a (2) bekezdésben megjelöltektől eltérő, egyedileg meghatározott területfelhasználási kategóriát is kijelölhet a térség elsődleges funkciójának, illetve a kiemelés okának megfelelően.
 
 
Térségi övezeti szabályok – Térségi övezetek
 
(1) Országos övezetek:
  • országos ökológiai hálózat,
  • kiváló termőhelyi adottságú szántóterület,
  • kiváló termőhelyi adottságú erdőterület,
  • országos komplex tájrehabilitációt igénylő terület,
  • országos jelentőségű tájképvédelmi terület,
  • kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület,
  • kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület,
  • felszíni vizek vízminőség-védelmi vízgyűjtő területe,
  • ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület,
  • együtt tervezhető térségek,
  • kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület.
(2) Kiemelt térségi és megyei övezetek:
  • magterület,
  • ökológiai folyosó,
  • pufferterület,
  • erdőtelepítésre alkalmas terület,
  • térségi komplex tájrehabilitációt igénylő terület,
  • térségi jelentőségű tájképvédelmi terület,
  • térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület,
  • világörökség és világörökség-várományos terület,
  • történeti települési terület,
  • rendszeresen belvízjárta terület,
  • nagyvízi meder,
  • földtani veszélyforrás területe,
  • vízeróziónak kitett terület,
  • széleróziónak kitett terület,
  • honvédelmi terület.

Összeállította:
Schneller Krisztián
VÁTI Nonprofit Kft. Területi Tervezési és Értékelési Igazgatóság


A térképi mellékletek WMS elérhetősége
 
A térképi mellékletek georeferált formátumban:
CsatolmányDátumMéret
[file] Az Országos Területrendezési Terv törvényszövege25/11/11 1:51 pm339.63 KB
[file] Az Országos Területrendezési Terv módosításának indoklása25/11/11 1:52 pm110.58 KB
[file] Az Ország Szerkezeti Terve - 2. számú melléklet13/10/10 4:06 pm14.78 MB
[file] Országos ökológiai hálózat övezete - 3/1. számú melléklet13/10/10 4:07 pm8.65 MB
[file] Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezete - 3/2. számú melléklet13/10/10 4:08 pm4.6 MB
[file] Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezete - 3/3. számú melléklet12/11/12 4:10 pm19.36 MB
[file] Országos komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezete - 3/4. számú melléklet13/10/10 4:10 pm4.07 MB
[file] Országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezete - 3%2F5. számú melléklet
2014. december 31-ig hatályos.
13/10/10 4:14 pm5.31 MB
[file] Kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület övezete - 3/6. számú melléklet13/10/10 4:14 pm4.64 MB
[file] Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület övezete - 3/7. számú melléklet13/10/10 4:15 pm4.38 MB
[file] Felszíni vizek vízminőség-védelmi vízgyűjtő területének övezete - 3/8. számú melléklet13/10/10 4:15 pm4.66 MB
[file] Ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezete - 3/9. számú melléklet13/10/10 4:16 pm4.35 MB
[file] Együtt tervezhető térségek övezete - 3/10. számú melléklet13/10/10 4:16 pm4.34 MB
[file] Kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezete - 3/11. számú melléklet13/10/10 4:20 pm3.12 MB