Pest vármegye

Terület: 6393,14 km²

Lakónépesség: 1 220 748 fő (2013. dec. 31.)

Vármegyeszékhely: Budapest

Települések  száma :187

---

Általános földrajzi leírás

 

Pest vármegye az ország központi területén helyezkedik el. Budapesttel közösen alkotják a Közép-Magyarországi Régiót. A Budapestet körülölelő Pest vármegye Magyarország – lakosságszámot tekintve – legnagyobb vármegyéje, több mint egy millió lakosával az ország népességének kb. 12%-ának ad otthont. Területileg is a legnagyobbak közé tartozik, a harmadik a vármegyék sorában, az ország területének mintegy 7%-át foglalja el. Ez az a vármegye, ahol a legtöbb a város (22), egyetlen megyei jogú városa a budapesti agglomerációhoz tartozó Érd, mely 2006-ban nyerte el ezt a jogállását. A vármegyének sok nagy települése van, de igazán nagy városa nincs. Északról Komárom-Esztergom, Nógrád vármegye és a szlovák határ, keletről Heves és Jász-Nagykun-Szolnok, délről Bács-Kiskun, nyugatról pedig Fejér vármegye határolja.

 

 

Történeti leírás

 

Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Magyarország legnagyobb közigazgatási egysége volt 1950. január 1.-jéig. Ekkor, a területi átszervezés eredményeként alakult ki Pest vármegye, melynek területe 6393 km². Hozzá Nógrádból Hont vármegye déli, csonka maradványa (Nagymarostól Bernecebarátiig), az egykori Nógrádverőce Duna-parti helység, valamint Fejér vármegye néhány helysége. Sajátos és sajnálatos módon Pest vármegye azon egyetlen közigazgatási egység, amelynek nincsen központja, azt lehet mondani, hogy a székesfőváros a vármegyeközpont. Évszázadok során többször is változott a központ helye, azonban a XIX. században már Pest volt, amely viselte a szabad királyi város címet. Itt épült fel a vármegyeháza, amely irányította a vármegye működését, s egyben az ország életében is központi szerepköröket töltött be. Pest-Buda 1873-ban történt egyesítésekor alakult ki Budapest, a tulajdonképpeni főváros, s így Pest vármegye és Magyarország központja egységesült. Ettől számítva – szinte napjainkig figyelhető a székesfőváros területi gyarapodása a peremhelységek beolvadásával (Soroksár, Újpest, stb.), ami egyet jelent Pest vármegye területének sorvadásával.

 

A vármegye a Kárpát-medence központi részén helyezkedik el, központja a hegyvidék és a síkság találkozásánál alakult ki, és kedvező földrajzi helyzetét a Dunának is köszönheti. A földrajzi adottságok jó letelepedési lehetőséget jelentettek a különböző népek számára az elmúlt évezredek során.  Többek között megfigyelhetők a rómaiak fejlett kultúrájának maradványai a vármegye északi régiójában, illetve az avar korban benépesült telepek Budakalász térségében. Az avarok után érkező honfoglaló magyarság központi szállásterülete is a vármegye központi részén, a Csepel-sziget és környékén volt. A magyar államiság kialakulásával a vármegye fokozatosan az ország központjává, vezérmegyévé vált. István király alapította a katolikus egyház központi intézményét, az esztergomi érsekséget, amely a kora-Árpá- korban még a vármegye érdekszférájába tartozott. A Duna másik oldalán, Vácon püspökséget szerveztek, amely szinte az egész Duna-Tisza közét magába foglalta. A vármegye nagy része az Árpád-korban királyi birtok volt, s különösen fontos területnek számított a vadászati szempontból a pilisi erdőrengeteg. A királyi székhely, az uralkodó közelsége is szükségessé tette azt, hogy a nemesség országos gyűlését itt tartsák, így a Rákos-patak mezeje vált az országgyűlés helyszínévé. Ebben az időszakban a vármegye nem rendelkezett állandó székhellyel, a XV. századig a vármegye nemesei rendszerint Üllőn tartották a gyűléseiket. Buda 1541-ben történt elfoglalása után a vármegye a török birodalom része lett, a vármegyei hatalom pedig kiszorult a saját területéről. Maga a vármegye hatalmas pusztulást szenvedett a XVI - XVII század fordulóján az első tizenötéves háború idején, és a Vác váráért folytatott harcok, valamint a török-tatár hadak pusztítása miatt a vármegye településeinek számottevő része elpusztult. Mint az ország, úgy a vármegye életében is lényeges fordulat következett be a Rákóczi-szabadságharcot követően.  Buda felszabadítása egyben azt is jelentette, hogy Magyarország továbbra sem nyerte el a függetlenségét, hanem a Habsburg– Birodalom része lett. A vármegyében is azok juthattak kedvező helyzetbe, akik birtokaik visszanyerését udvarhűségüknek köszönhették. A vármegye jelentősége a reformkorban vált kiemelkedővé, a Vármegyeháza politikai szerepe megnőtt, és ezt a szerepet csak betetőzte az 1848-as szabadságharc. A vármegye robbanásszerű fejlődése a Kiegyezés után, Pest és Buda 1873-as egyesítésével indult meg, ekkor a vármegye központja is ide integrálódott, és az újonnan megszervezett Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegye területén több regionális központ (Vác, Monor, Nagykáta) szerepköre is megnövekedett. Pest vármegye a mai területi viszonyait tekintve is megőrizte központi szerepét a megyerendszerben annak ellenére, hogy a székesfőváros közelsége hátrányosan érintette szerepkörét. A központi szerep megfigyelhető a nem csupán közigazgatási, hanem iparfejlődési, közlekedési és nem utolsósorban kulturális vonatkozásban is. 

 

 

Természet- és tájföldrajzi adottságok

 

Pest vármegye szerencsés helyzetének köszönhetően egyike a tájképileg legnagyobb változatosságot mutató vármegyéknek. A tájképi változatosság leginkább azt jelenti, hogy a Magyarországon előforduló alapvető domborzati formák – középhegységek, dombságok, síkságok – mind megtalálhatók a térségben.

 

A vármegye mezorégióinak kistájai:

 

A vármegye északi, elkeskenyedő részét lényegében a vulkanikus eredetű Börzsöny alkotja. Említést érdemelnek a hegység déli részén kialakult kismedencék, amelyek a fiatalkori mozgások nyomán alakultak ki, illetve a Börzsöny sajátos vízhálózata is, mely forrásokban és vízfolyásokban gazdag ugyan, de nagyobb méretű patak nem alakult ki. A Börzsönytől a vulkanikus eredetű Visegrádi-hegységet a Duna völgye választja el. A Dunántúli-középhegység északi tagja még a Pilisvörösvári-árok és a Pomáz–Esztergomi-törésvonal között elhelyezkedő Pilis, ahol a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja, a Pilistető található. A Pilishez délről, a Pilisvörösvári-árkon túl csatakozik a Budai-hegység, ami a Dunántúli-középhegység leginkább tagozott területe, melyen Pest vármegye és a főváros osztozkodik.

 

Az igazi dombsági területeket a Gödöllő–Monori-dombság jelenti, ami lényegében a Nyugati-Cserhát Pest vármegyére eső részének a folytatása, és délkelet irányban félszigetszerűen nyúlik bele az Alföldbe. Ennek dél-délnyugati részéhez csatlakozik a Duna–Tisza-közi síkvidék északi része.  Pest vármegye leginkább alföldi jellegű tája a Dunamenti-síkság, ami a vármegyében, észak-déli irányban hosszan elnyúlva a Szentendrei-sziget északi csúcsától a Csepel-sziget déli részéig tart. A fővárostól délre a síkság jelentősen kiszélesedik, Dömsöd magasságában már meghaladja a 30 km.-t. Síkvidéki jellege ellenére a terület elég változatos, a Duna felszínalakító munkáját elhagyott folyómedrek, morotvák, hordalékkúp-maradványok jelzik, nem beszélve a Csepel-szigetről, ami az ország második legnagyobb szigete.

 

A felszíni vizek, illetve ezen belül a folyóvizek alapján Pest vármegye a Duna és a Tisza vízgyűjtőjéhez tartozik. A Duna hazai szakaszának jelentős része, mintegy negyede jut Pest vármegyére. Ez a kb. 100 km hosszú folyószakasz túlnyomórészt síksági területeken folyik, a vármegye területére esik azonban a legszebb, visegrádi áttörés.  Ezután fordul délre a folyó, és változik meg a szakaszjellege is; Váctól már kis esésű, ennek következtében szigeteket és zátonyokat épít. A Duna egyetlen jelentős mellékfolyója itt az Ipoly, ami egyúttal a nagy folyam egyetlen baloldali, magyarországi mellékfolyója. A szlovák-magyar határfolyó, melynek hazai szakaszából a mintegy negyede Pest vármegye területén folyik át, változatos vízjárásáról híres, a kisvíz és nagyvíz között több mint kétszeres a különbség.

 

A sok évszázados emberi tevékenység következtében a természetes növénytakaró Pest vármegyében is kis területekre szorult vissza, a vármegye döntő része ma már kultúrtáj. A középhegységek eredeti növénytakaróját az alacsonyabb térszíneken a tölgyesek, a magasabb részeken pedig a bükkösök jelentették. A folyók mentén kiterjedt sávban gyepvegetáció volt a jellemző. Pest vármegye területének 1/5-e erdő. A benne található vadállomány megritkult ugyan, de még ma is jelentős számú szarvas, őz és vaddisznó él az erdős területeken. A Börzsönyben és a Gödöllő-dombságon megtalálható a muflon is, az alföldön pedig az apróvadak jellegzetesek.

 

Természeti és kultúrtörténeti értékek

 

Pest vármegye idegenforgalmi szerepe kiemelkedő azáltal, hogy földrajzi kapcsolódása révén Budapest lakosságának rekreációs igényei kielégítésében tölt be kulcsszerepet. Ezen a téren élen járnak az agglomerációs övezet települései, azonban több olyan, az agglomeráción kívüli település is van a vármegyében, amelyek turisztikai adottságaik és a közelmúlt fejlesztései által növekvő szerepet töltenek be az ország leginkább urbanizált térségében élők kiszolgálásában. A vármegye idegenforgalmi adottságait alapvetően a budapestiek, az agglomerációs övezetben élők hasznosítják. A vármegye agglomeráción kívüli településein nem találunk önmagukban is országos jelentőséggel bíró idegenforgalmi attrakciókat, helyszíneket. Szerepük jobbára a fővárosba és az agglomeráció egyes nevezetes pontjaira (Szentendre, Gödöllő), a látogatók számára nyújtott kiegészítő programlehetőségekre korlátozódik.

 

A vármegye budapesti agglomerációjához tartozó része kiváló turisztikai adottságokkal rendelkezik. A természeti, kultúrtörténeti adottságok és a programkínálat gazdagsága mellett az idegenforgalom infrastruktúrája is itt a legfejlettebb az országban. Ebben Budapest szerepe kiemelkedő és a térség idegenforgalmában megmutatkozó belső aránytalanságoknak is túlnyomórészt a főváros túlsúlya az oka. Idegenforgalmi szempontból Budapest a nemzetközi és hazai turizmus számára kiemelkedő jelentőségű célpont, az agglomerációs térség pedig döntő fontosságú a főváros lakossága pihenése, rekreációja szempontjából. Pest vármegye legfontosabb turisztikai területének számít a Dunakanyar, Gödöllő térsége és Galga-mente, a Ráckevei Duna-ág és a Tápió-völgy.

 

2009-ben 767 db országos védelem alatt álló műemléket tartottak itt nyilván. Ezzel az értékkel Pest vármegye a műemlékekben leggazdagabb vármegyék sorában a negyedik helyet foglalja el (Magyarországon 2009-ben összesen 9827 objektum élvezett országos védettséget). A műemlékek száma Szentendrén (82 db), Vácott (80 db) a legmagasabb, de számos emlékkel büszkélkedhet Ráckeve, Dabas, Visegrád, Nagykőrös, Abony, Gödöllő, Nagybörzsöny, Zsámbék és Pomáz is. Ezek együttesen a vármegye műemlék-állományának közel felét adják, de kevés kivétellel a vármegye szinte valamennyi települése rendelkezik legalább egy, a KÖH által nyilvántartott műemlékkel.

 

 

Pest vármegye honlapja