Készült: Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megbízásából
Készítette: AACM Konzorcium
Résztvevő intézmények: AACM Central Europe Kft (konzorciumvezet), MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézete, Janus Pannonius Tudományegyetem, Pannon Agrártudományi Egyetem, Állattenyésztési Kar
Szerzők: Dr. Albel Andor, Dr. Buzás Norbert, Dávid János, Dr. Galbács Zoltán, Kristóf Gabriella, Dr. Kulcsár László, Laky Ildikó, Dr. Lengyel Imre, Róka László, Szoboszlai Zsolt
Készült: a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Hivatal által összefogott, a Győr-Moson-Sopron, a Vas és a Zala megyék által alkotott Nyugat-Dunántúli Régió Megyei Önkormányzati Hivatalai és a régió öt megyei jogú városainak: Győr, Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg és Nagykanizsa Polgármesteri Hivatalai megrendelése alapján kötött, valamint a KTM-PHARE CBC Program Iroda ellenjegyzésével felruházott szerződés alapján a PYLON Építési és Kereskedelmi Kft-ben, az e feladatra létrehozott szakértői munkacsoport közreműködésével.
Készült: a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Rt. megbízásából.
Témavezető: Rechnitzer János, D.Sc. intézetigazgató (MTA RKK NYUTI)
Közreműködők: MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet, Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Balatoni Regionális Fejlesztési Rt., T&T Consulting Kft., INVORG Rt.
A munkaanyag készítői: MTA Regionális Kutatások Központja Békéscsabai osztálya: Dr. Csatári Bálint (kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét); Dr. Lengyel Imre (MTA Doktora, közgazdász, dékánhelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem GTK, Szeged); Dr. Nagy Imre (kandidátus, geográfus, osztályvezető, MTA RKK ATI, Békéscsaba); Dr. Nagy Gábor (kandidátus, geográfus, tudományos főmunkatárs, MTA RKK ATI, Békéscsaba)