A Dél-alföldi Régió Stratégiai Programja

Nyomtatóbarát változat
A stratégiai program készítése során a területfejlesztési koncepció jelenti a tervezési munka elsődleges kiinduló pontját. Ennek keretében értelmezni szükséges a koncepcióban megfogalmazott fejlesztési célokat, prioritásokat és fejlesztési irányokat abból a célból, hogy egyértelműen meghatározzuk azt a fejlesztési stratégiát, amely vezérelvként szolgálhat a stratégiai program és ennek részprogramjai, javasolt fejlesztési intézkedései számára."
 
A koncepcióban meghatározott négy prioritás (régiószervezés, a régió nemzetközi közvetítő szerepének erősítése és kiaknázása, a gazdaság versenyképességének javítása és a lakosság életminőségének javítása) közül három egyértelműen szorosan kapcsolódik a megfogalmazott fejlesztési célokhoz, a gazdaság versenyképességének javítása pedig mindhárom fejlesztési célhoz kapcsolódva megalapozza azokat. Ezeken belül kerültek meghatározásra az egyes keretjellegű fejlesztési irányok, amelyek megfogalmazzák a stratégiai program kidolgozása során figyelembe veendő legfontosabb kérdéseket, valamint felvázolják a megvalósításához szükséges legáltalánosabb beavatkozásokat, illetve résztvevők körét a különböző területegységek szintjén.
 

forrás:
A Dél-alföldi Régió Stratégiai Programja, Szeged, 2000
 
CsatolmányDátumMéret
[file] A Dél-alföldi Régió stratégiai programja11/03/11 11:12 am1.11 MB