URBACT

Az URBACT-ról
Az URBACT olyan tapasztalatcserét és tanulást támogató program, mely az európai fenntartható városfejlesztést segíti. A program képessé teszi a városokat arra, hogy a főbb városi kihívásokra közösen megoldásokat dolgozzanak ki és az egyre komplexebb társadalmi változásokkal szembesülve központi szerepüket megerősítsék. Az új, fenntartható gyakorlati megoldások integrált megközelítéssel adnak válaszokat a társadalmi, gazdasági, környezeti folyamatokra. A legjobb gyakorlati példákat és tapasztalatokat a programban résztvevő partnervárosok Európa szerte megosztják egymással, a várospolitikában, várostervezésben érintett szakemberekkel és minden olyan érdeklődővel, aki szűkebb vagy tágabb városi lakó- és munkakörnyezete iránt elkötelezett.
 
URBACT I.
Az URBACT I program végrehajtásánál 38 projektben húsz tematikus hálózat és nyolc munkacsoport működött, illetve az újonnan csatlakozó országok számára három tanulmány elkészítését és négy tréningprogram megszervezését támogatták. Két hálózatban próbálták ki a gyorspályás projekt elvét. Az új tagok számára létrehozott Támogatás a városoknak (Support for Cities) felzárkóztató projektbe nyolc ország 43 városa kapcsolódott be.
 
URBACT II.
Az URBAN Közösségi Kezdeményezés nyomán létrejött URBACT II (2007-13) operatív program az Európai Területi Együttműködések keretein belül az európai városok közötti tapasztalat-cserét és tudás terjesztését célozza a fenntartható városfejlesztés elősegítése érdekében, és az így szerzett tudással a városi célokra fordított EU-támogatások hatékonyabb felhasználását hivatott elősegíteni. Az URBACT II. (2007-2013) program 56 projektjének megvalósításában 29 ország 500 városa vesz részt a Helyi Támogató Csoportok 7000 aktív résztvevőjének segítségével.
 
A 2007-ben kiírt első pályázati felhívási körben nyert projektek közül összesen 28 valósult meg 2008 és 2011 között. A második felhívási kör 9 projektje 2009-ben indult és 2012-ben zárja tevékenységét. E körben két projektet vezet magyarországi leadpartner, a Roma-Net projekt Budapest, a SURE projekt Eger irányítása alatt valósul meg. A 2011-ben kiírt harmadik pályázati körben nyert 19 projekt 2012 májusában kezdte meg tevékenységét, amelyek közül a RE-Block projekt magyar irányítással, Budapest XVIII. kerületének vezetésével valósul meg.
 
Az URBACT projektekben résztvevő partnervárosok az URBACT programban meghatározott kilenc témakörben működnek együtt:
  • Leszakadó városrészek
  • Innováció és kreativitás
  • Nagyvárosi kormányzás
  • Humántőke és vállalkozások
  • Minőségi fenntartható élettér
  • Kikötő városok
  • Kulturális örökség és városfejlesztés
  • Aktív bevonás, részvétel
  • Alacsony CO2 kibocsátású városi környezetek
Az URBACT program az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a tagállamok közös finanszírozásában valósul meg.
 
 
Kapcsolódó vezércikkeink:
  • Megjelent az URBACT Hírlevél 32. száma, amelyben többek között beszámolót olvashatnak az URBACT Felügyelő Bizottságának 2013. január 28-án, Párizsban megrendezett üléséről. az ülésen Francois Lamy bejelentette: Franciaország továbbra is elvállalja az URBACT Irányító Hatóságának feladatát, a 2014 – 2020 évi URBACT III Program során is.

  • Megjelent az URBACT Hírlevél novemberi száma, melyben beszámolót olvashatnak az UNIC (Urban Network for Innovation Ceramics) „Városok az innovatív kerámiáért” elnevezésű URBACT Projekt eredményeiről. A megosztott városok ellen címmel tanulmányt olvashatnak Laura Colini, Darinka Czischke és Tosics Iván tollából.

  • Megjelent az URBACT június-júliusi hírlevele, amelyben tanulmányt olvashatnak a most zárult HerO (A kulturális örökség mint lehetőség) projekt eredményeiről és szakpolitikai javaslatairól; továbbá a riportból kiderül mit nyert Lublin (Lengyelország) városa a projektben való részvétellel. Figyelmükbe ajánljuk az augusztus 29-30 között a krakkói Jagelló Egyetemen első ízben megrendezésre kerülő URBACT Helyi Támogató Csoportok Nyári Egyetemét.  A Hírek rovatból pedig megtudhatják, hogy idén nyáron 20 URBACT projekt zárul le, melyek minden anyaga hamarosan elérhető lesz az URBACT honlapján.

  • Megjelent az URBACT májusi hírlevel, amelybenösszefoglalót olvashatnak Willem Van Widennek a 2010-es URBACT Tribune-ben megjelent cikkéből a REDIS (Városi kerületből tudományos negyed) projekt tapasztalataiból az újonnan kialakított tudásközpontok városba integrálásának kérdéseiről. Portré rovatunkban az OP-ACT (Cselekvési lehetőségek a kis- és középvárosok stratégiai pozicionálására) projekt vezetője, Wolfgang Domian, az ausztriai Leoben polgármesteri hivatalának vezetője mesél karrierjéről és tapasztalatairól. A Hírek rovatban pedig Kőbánya beszámolóját olvashatják a RegGov (Leromlott városi területek fenntartható integrált fejlesztésének regionális irányítása) zárókonferenciájáról, valamint felhívjuk a figyelmet további hat URBACT projekt közelgő zárókonferenciáira.

  • Megjelent az URBACT áprilisi hírlevele, amelyben összefoglalót olvashatnak Ann Morton Hyde-nak a 2010-es URBACT Tribune-ben megjelent cikkéből a Roma-Net (Integration of Roma population - Romák integrációja) című URBACT projekt tapasztalatai alapján a megfelelő lakhatás és szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása kapcsán tett lépésekről. Riportban számolunk be a 2011. júliusában záruló SUITE, NeT-Topic és FIN-URB-ACT projektek előzetes eredményeiről záró konferenciáik alapján.  A Hírekből megtudhatják, hogy Lisszabon városa bekerült az Euronews-ba fenntartható közlekedési kezdeményezésével.

  • Megjelent az URBACT márciusi hírlevele, amelyben összefoglalót olvashatnak Gill Scott-nak a 2010-es URBACT Tribune-ben megjelent cikkéből a WEED (Women, Enterprise and Employment in Local Development - Nők, vállalkozás és foglalkoztatás a helyi fejlesztésben) URBACT projekt tapasztalatai alapján a nők munkaerőpiaci helyzetének javításáról, az EU2020 stratégia "befogadó növekedés" célkitűzéséhez kapcsolódóan.

  • Megjelent  az URBACT februári hírlevele, amelyben összefoglalót olvashatnak Nils Scheffler és Frédérique Calvanus a 2010-es URBACT Tribune-ben megjelent cikkéből két kapcsolódó URBACT projekt, a HerO (Heritage as  Opportunity - A történelmi örökség mint lehetőség) és a LINKS (Old European cities as a key for Sustainability - Történelmi európai városok - a fenntarthatóság kulcsai) tapasztalatai alapján a történelmi városok, városmagok különféle funkciók közötti egyensúlyozásának, vonzerejük megtartásának lehetőségeiről. Riportban számolunk be Mulhouse város tapasztalatairól a felelősség-megosztás működtetése terén a társadalmi befogadás és jólét kérdéseiben (TOGETHER projekt). A Hírekből megtudhatják, hogy 20 URBACT projekt zárul le a közeljövőben, a zárókonferenciák időpontjait már most érdemes a naptárakba vésni. Továbbá figyelmükbe ajánljuk a www.urbact.hu oldal új, lezárult projektek eredményeit összefoglaló cikksorozatát.

  • Megjelent az URBACT januári hírlevele, amelyben kivonatot olvashatnak Heidrun Fiegelfeld a SUITE (Social and Urban  Inclusion Throught Housing - Társadalmi és városi befogadás a lakhatás segítségével) projekt vezető szakértőjének a 2010-es URBACT Tribune-ben megjelent cikkéből a stabil és megfizethető lakhatás biztosításának városi jó példáiról. Interjút olvashatnak Oswin Donnerer-el, aki az ausztriai Weiz várost képviseli a kerékpáros és gyalogos közlekedést ösztönző Activ Travel Network projektben, valamint beszámolunk a kikötővárosok rehabilitációjával foglalkozó CTUR projekt legújabb hírlevelében részletesen bemutatott Trieszt város- és kikötő fejlesztési kezdeményezéseiről.

  • Megjelent az URBACT decemberi hírlevele, amely beszámol a nemrég lezárult LUMASEC (Land Use Management for Sustainable European Cities - Területgazdálkodás a fenntartható európai városokért) projektről, melynek keretében a fenntarthatóság egyik fontos elemével: a nagyvárosok térségeinek együtt-tervezésével, a földterület használat közösségi koordinációjával kapcsolatban  fogalmaztak meg gyakorlati megoldásokat a résztvevők. Szemelvényeket olvashatnak továbbá a december elején Liège-ben megrendezett éves URBACT konferencia legérdekesebb előadásaiból, valamint hírt adunk a nemrég megjelent Ötödik Kohéziós Jelentés kapcsán megindult társadalmi vitáról.

  • Megjelent a novemberi URBACT hírlevél, amely ezúttal az alábbi témákra koncentrál: A köz- és magánszféra együttműködése (PPP) a fenntartható városfejlesztésben. A városmegújítás és a területi tervezés összekapcsolása - interjú a NODUS URBACT projekt vezető szakértőjével, Tosics Ivánnal. Az URBACT program hatása a várospolitikára: a szociális városrehabilitációs program forrásokat biztosít Kőbánya számára.

  • Megjelent az októberi URBACT hírlevél, amely ezúttal az alábbi témákra koncentrál: Az októberi URBACT hírlevélben bemutatkozik a Kreatív Klaszterek URBACT hálózat, melynek Hódmezővásárhely is aktív tagja. Továbbá egy spanyol város, Gijón mutatja be, hogyan lehet a nemzeti gazdaságélénkítési programokat erős helyi fejlesztési kezdeményezések támogatására felhasználni, valamint egy interjút olvashatunk a 21. századi városi jövőképalkotásról, a régi ipari területek revitalizációjáról egy angol kisváros példáján

  • Megjelent a szeptemberi URBACT hírlevél, amely ezúttal az alábbi témákra koncentrál:
    Városi stratégiák a válság idején: az URBACT városokban kidolgozott intézkedésekről szóló felmérése a városok magas reakcióképességét bizonyítja

  • Megjelent a július-augusztusi URBACT hírlevél, amelyben ezúttal három magyar város közvetlenül is érintett:
    Pécs a UNIC projekt, Esztergom az EGTC hálózat aktív tagja,míg a Joining Forces projekt vezető szakértője Horváth M. Tamás a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára, fejlesztési dékánhelyettese.

  • Megjelent a júniusi URBACT hírlevél, amely ezúttal az alábbi témákra koncentrál:
    Sikeres és fenntartható lakásfejlesztés - a HOPUS projekt zárójelentésének legfőbb üzenetei. Városok nélkül nem lehet sikeres Európai Uniót építeni - Interjú Johannes Hahnnal, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosával. Új intézkedések a romák lakhatási feltételeinek javítására - az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásainak felhasználhatóságának kiterjesztése.

  • Hogyan használhatják ki a városok az egyetemek nyújtotta adottságokat a gazdasági válság időszakában? Elektromos jármű stratégia az európai városokban: Itt az idő, hogy az elektromos járművek a gyakorlatban is bizonyítsanak

  • Megjelent az áprilisi URBACT hírlevél: Elöregedés és foglalkoztatás - bemutatkozik az URBACT Active Age hálózata. Határon átnyúló együttműködések - az Esztergom részvételével zajló EGTC projekt előzetes eredményei.

  • Megjelent a márciusi URBACT hírlevél: Női vállalkozások a gazdasági válságban: innovatív megoldások kidolgozása települési szinten - Európai városok a roma diszkrimináció elleni küzdelemben

  • Megjelent a februári URBACT hírlevél: Városkörnyéki együttműködések - Mirela Petrar: a megújuló energiaforrások hasznosítására ösztönző zöld aktivista (Avrig, Románia) - Az európai kohéziós politika 20 éve

  • Az URBACT januári hírlevele az alábbi témákra fókuszál: integrált területalapú városmegújító programok dilemmája, tapasztalatcsere az aktív befogadáspolitikáról az URBACT éves konferencián, csatlakozási lehetőség új partnerek számára új URBACT projektekben.

  • Az URBACT decemberi hírlevele azokra a városok által kidolgozott projektekre fókuszál, melyek a fiatalkori munkanélküliség megelőzését tűzték ki célul, valamint a városrehabilitáció speciális lehetőségét mutatja be a hollandiai Arnhem példáján, az innovatív divatipar fellendítése által. Híreinkben beszámolunk az európai szinten kidolgozott makro-regionális stratégiákról, a Balti Régió Stratégiájáról, valamint bemutatjuk az URBACT projektek eredményeit.

  • Megjelent az első magyar nyelvű URBACT hírlevél: A gazdasági válság hatása a városokra, városi politikák és városi gazdaságok; utazás három svéd városba; URBACT hírek: Vegyen részt Ön is novemberben az URBACT éves konferenciáján Stockholmban vagy csatlakozzon az újonnan jóváhagyott 15 URBACT project valamelyikéhez!