Balaton Nagytérség Közlekedésfejlesztési Stratégiája

Nyomtatóbarát változat
Megbízó: Balaton Fejlesztési Tanács
Készítette: F & B Consulting Bt.
Dátum: 2007
 
Jelen tanulmány a 2006. májusában készített Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány eredményeiből indul ki. Célja a Balaton nagytérség közlekedési rendszer fejlesztésének projekt szintű megalapozása, valamint a közlekedési ágak közötti kooperációt megteremtő regionális közlekedési szövetség koncepciójának kidolgozása.
 
Jelen tanulmány a 2006. májusában készített Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány eredményeiből indul ki. Célja a Balaton nagytérség közlekedési rendszer fejlesztésének projekt szintű megalapozása, valamint a közlekedési ágak közötti kooperációt megteremtő regionális közlekedési szövetség koncepciójának kidolgozása.
 
A korábbi anyag leszögezte: A Balaton közlekedései rendszere alapvetően egy nagyon speciális nagytérségi rendszer, amelynek sok eleme azonosnak tekinthető a Magyarországon másutt nem jellemző, de külföldi példákból ismert többközpontú elővárosi közlekedési rendszerek jellegzetességeivel. Ezek a jellegzetességek jelenleg embrionális állapotban találhatók meg a térségben. A turizmus fejlődését jelentősen gátolja a közlekedési rendszerek gyenge kiépítettsége, működésük összehangolatlansága.
 

Megismételjük a tanulmány alapjául szolgáló legfontosabb megállapításokat: A Balaton közlekedési rendszere ma a személygépkocsira épül, ami akadályozza a turizmus fejlődését, mert:

  • A személygépkocsival bármilyen okból nem rendelkező, vagy azt használni nem akaró turisták - ide értve a repülőgéppel érkezőket is - nehezen tudnak a tó mentén közlekedni, kevesebb turistacélpontot tudnak elérni, így kevesebbet is költenek
  • Az autók tömeges jelenléte jelentősen rontja a pihenőövezet vonzerejét
  • Főidényben a torlódások és a parkolóhelyek hiánya miatt nehézkes a mozgás a tó körül
  • A háttértelepülések turizmusba történő integrálása korlátozott
  • Az autós turista önmagában mobil, ha valamivel nem elégedett, pl. rossz az idő, könnyebben továbbáll, rontva a Balaton lényegét jelentő turisztikai ipar gazdaságosságát.
 
A Balaton régió közlekedési problémáinak kezelésére a közösségi közlekedés összehangolt fejlesztési stratégiájára alapozott és következetesen végrehajtott projektsorozat felel meg. A közlekedés-stratégiai koncepció kidolgozása a tó térségének általános gazdaságfejlesztési és azon belül kiemelten a turizmus-fejlesztési lehetőségeit figyelembe véve, már a jelen tanulmány előkészítésének szakaszában, a munkához szükséges komplex térségfejlesztési szemlélettel gyakorlatilag megtörténtnek tekinthető. Ennek megfelelően az alább ismertetésre kerülő fejezetekben a fő célunk a térség motorját, a turizmust szolgáló közlekedési infrastruktúra és szolgáltatási rendszer megteremtésének forgatókönyvét megadni és a döntések előkészítéséhez a várható pozitív hatásokat érvekkel, számításokkal és tényekkel alátámasztani. A megfelelően kialakított infrastruktúra a térség lakosságának munkavállalási mobilitását is jelentősen növelheti.
 

forrás:
Balaton Nagytérség Közlekedésfejlesztési Stratégiája
 
CsatolmányDátumMéret
[file] Balaton Nagytérség Közlekedésfejlesztési Stratégiájatési stratégiája
Megvalósíthatósági tanulmány 2007
19/10/10 3:24 pm5.83 MB