Igazgatásilag a falvakhoz, városokhoz kapcsolódó, jellemzően két funkcióra – (mezőgazdasági) termelésre és lakásra - szerveződött szórványtelepülés. Keletkezésük első korszakában faluból, városból a szántóföldekre kitelepített ólaskert, döntően az állattartás helye. Később mindinkább az általános gazdasági udvar szerepét tölti be, a földművelő-állattartó gazdaság üzemi központja. Fejlődésének még későbbi szakaszában - funkcionális kapcsolatát a közeli faluval és várossal továbbra is megtartva - állandóan lakott hellyé válik.
„A település külterületén lévő mezőgazdasági termelés (növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás) céljára létesített lakó- és gazdasági épület, épületcsoport és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó, legfeljebb 6000 m2 területű föld együttese.”
"A tanya - mint hagyományos gazdálkodási, települési és létforma - a magyar társadalmi, településszerkezeti- és gazdaságtörténeti örökség több évszázados múltra visszatekintő része. Sajátos társadalom-földrajzi, építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságai révén a tanyás településrendszer a magyar nemzeti örökség, ezzel együtt pedig az európai örökség részét képezi.
A tanyák igazodnak természetföldrajzi adottságainkhoz, az itt élő generációk nemzedékről nemzedékre adják át hazai termesztési-tenyésztési hagyományainkat, a gazdálkodásban megszerzett és felhalmozott tudásanyagot, őrzik tájfajtáinkat és őshonos állatfajtáinkat, ezzel a biodiverzitás gazdagságát, hozzájárulnak a magyar táj fenntartható használatához és a heterogén termelési kultúra fenntartásához."
Történelmi áttekintés:
Tanya az alföldi városok és falvak határában szétszórtan álló, rendszerint egy lakóépületet és néhány hozzá tartozó gazdasági épületet magába foglaló, paraszti használatú állandóan lakott magános telep. A 20. sz. közepéig a tanyák kisebb-nagyobb paraszti földbirtok megtelepedésre legalkalmasabb pontján álltak, a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése óta azonban egy részük nagyüzemi táblákba került és háztáji tanyaként él. A 20. sz.-i állapotokat véve alapul a településföldrajz kutatói és részben a történészek is sokáig úgy vélték, hogy a tanyák a török uralom alatt kialakult nagyhatárú óriásfalvak bomlásával, a nép "széttelepülésével" jöttek létre. A tanyákat kezdettől fogva állandóan lakott szórványtelepülésnek tartották, vagyis az európai települési rendszerek kategóriáit alkalmazták rájuk.
Később, különösen Györffy István és Erdei Ferenc kutatásai után világossá vált, hogy a tanya a történetiségben tartozéktelepülés, azaz a megosztott parasztváros külső-határbeli része volt. A tanyakialakulás kezdetének időpontja ma még nem megnyugtatóan tisztázott. Egyes adatok arra vallanak, hogy már a 15. sz.-ban létrejöttek egyes területeken a későbbi tanyákkal rokon pusztai telepek. Az alföldi városok nagyméretű tanyásodása azonban a 18. sz.-ban bontakozott ki. A tanyák kialakulásának alapvető feltétele volt a paraszti földtulajdon vagy legalábbis kötetlen, szabad földhasználat. E feltételek elsősorban a szabadalmas alföldi parasztvárosokban voltak adottak. Úrbéres helyeken csak a 19. sz. második felében, a jobbágyfelszabadítás után alakultak tanyák.
A tanya őse valószínűleg a több helyen mezei kertnek (réti szállás) nevezett, szénakaszálással és részben földműveléssel hasznosított, szabad foglalású határbeli földdarabon kialakított állatteleltető-hely lehetett. Persze a kialakulás útja, feltételei, a létrejött telepek formája, rendeltetése, használati módja szinte minden városban más. Közös azonban az a vonás, hogy a magánbirtokon létrejött pusztai szálláshelyeket mindenütt állatteleltetésre, valamint a nyári mezőgazdasági munkák idején meghúzódó, rakodó és esetleg nyomtató helynek használták. Legtöbbjükön csak akol, kunyhó, majd tüzelős istálló állt. A kezdetleges pusztai épületekben csak annyi időt töltött kint a városi parasztlakosság, amennyit az állatteleltetés, ill. a mezőgazdasági munkák végzése föltétlen megkívánt. Leginkább szolgalegények és gazdafiak tartózkodtak kint a telelő állatokkal. Az istállóban aludtak, ott is főztek. Később a földművelés jelentőségének növekedésével egyre gyakrabban mentek ki nők is a tanyára. Az istállók mellé lakóházak is épültek. A családoknak azonban volt a városban is házuk. Tulajdonképpen továbbra is ott laktak, csak a nyári hónapokra költöztek ki a pusztára. Sokan cselédet, "kertészt" fogadtak tanyájukba, aki állandóan kint lakott (cselédes tanya).
A 19. sz.-ban már egyre gyakrabban előfordult, hogy a parasztcsaládok állandó jelleggel kiköltöztek tanyájukra. Ez a pusztán tartózkodás azonban csak az élet egy szakaszára szólt. Az öregedő gazda átadta fiainak a birtokot és beköltözött városi házába. A pusztán élők munkabíró korukban is gyakran látogatták a városi házat. Ide jöttek be piaci napokon, ünnepeken. Itt éltek társadalmi életet. A városi házban és a pusztai tanyában osztottan élő család egysége a huzamos különéléssel sem szakadt meg. A 19. sz. második felében, különösen a század vége felé, egyre több tanyai család adta el városi házát. Azonban a végleg elszakadottak nyelvében is ott élt még sokáig a városhoz tartozás tudata, ugyanis amikor a városba indultak, azt mondták: hazamegyünk. A paraszti használatú pusztai gazdasági telephelyeket kezdetben szállásnak hívták. A 18. sz.-ban legtöbb helyen a szállás szót felváltotta az eredetileg halászati műszóként ismert tanya. A szállás megnevezést, a határbeli településtartozék jelölésére átvették nemzetiségeink is. Több alföldi városban a tanya kialakulása követte a városszéli szálláskertek felbomlását. Egyes nézetek szerint ilyen helyeken tulajdonképpen a szálláskertet telepítették ki a határba. A lakóhelyre és gazdasági üzemtelep csoportra tagolt város továbbra is osztott maradt, csak az osztottság formailag és településszerkezetileg módosult. Arra is volt példa, hogy a szálláskertek és tanyák egy város határán belül a 17-18. sz.-ban egymás mellett éltek, és a gazdaságvitelben betöltött szerepük részleges különbözősége következtében kölcsönösen kiegészítették egymást.
A magyar tanyavilág „aranykorát” az előző századfordulón élte, de a XX. század közepéig fejlődött. A negyvenes évek végén 1,14 millióan éltek tanyákon, ám az ötvenes évektől kezdődő mezőgazdasági kollektivizálás, erőszakos szövetkezetesítés nagyon gyorsan visszavetette a számukat. 2001-ben pl. már csak 210 ezren laktak az Alföldön tanyán.
forrás:
jogszabályi hivatkozás:
a tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről
