Megújult Sopron belvárosa

Nyomtatóbarát változat
Sopron legnagyobb ünnepén, a hűség napján átadták Sopron megújított főterét és a felújított Tűztornyot. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának A városközpont értékmegőrző megújítása című, NYDOP-3.1.1/B-2009-0002 jelű kiemelt projektje közel 600 millió Ft Európai Uniós támogatásban részesült, míg a város több mint 600 millió Ft önrésszel járult hozzá a beruházáshoz.

A projekt beadását megelőzően széles társadalmi párbeszéd segítségével az önkormányzat kidolgozta Sopron Integrált Városfejlesztési Stratégiáját, amely kijelölte a város középtávú fejlesztési irányait. Az évekig tartó vizsgálatokat és tervezési munkálatokat követően 2010-ben pályázati források segítségével nyílt lehetősége a városnak a Fő tér közmű- és burkolat rekonstrukciójára, a Tűztorony szerkezetének megerősítésére, a Múzeumi Információs és Fogadóközpont kialakítására és a Várfalsétány eddig elzárt, nem látogatható szakaszainak kialakítására.

Fő tér
Elsőként a Fő tér burkolat- és közműcseréje valósult meg. A Szentháromság szobor védelme érdekében új csapadékcsatorna épült az emlékmű körül és a tér alatt. A Fő tér teljes burkolata megújult, emellett kialakították a Borostyánkő út nyomvonalát, amelybe négy eredeti kődarabot is beépítettek. Kör alakú ülőpadok épültek a Szentháromság emlékműnél, új támfal és növénykazetták kerültek a Kecske templom Fő téri oldalához. A növénykazettákba a műemléki és templomi környezetnek megfelelő növényzet került, csakúgy, mint a Szentháromság szobor köré. Nem szerepelt a projektben, de a Fő tér felújítása kapcsán elhelyeztek négy burkolatba süllyeszthető elektromos aknát azért, hogy a rendezvények során kulturált körülmények között történhessen az energiaellátás biztosítása. A felújított Fő tér ékköve lett a Szentháromság szobor, melyet az önkormányzat saját önerőből finanszírozott.

Tűztorony
Sopron jelképe a Tűztorony. Alsó hengeres része római falmaradványokra épült, a XIII. századtól a városfalak északi kaputornyaként szolgált. Mai alakját, barokk körerkélyét és sisakját a nagy tűzvész (1676) után kapta. 1893-ban, amikor a régi városházát lebontották, a Tűztorony alapja megingott, megerősítése érdekében a széles kaput befalazták. A Tűztorony szerkezet-helyreállítási munkálatainak célja az volt, hogy az altalaj és az alaptest szilárdításával, valamint a tartószerkezet megerősítésével újabb évszázadokig biztosított lehessen a város jelképe. Az új, természetes alapanyagú homlokzatvakolat biztosítja a meglévő falazat és az új szerkezetek eltérő mozgásaiból eredő repedésmentességet. A sisak cikkelyein belül az elvékonyodott, többször javított lemezfelületeket előpatinázott rézlemezzel cserélték. A Tűztorony átjáróját a Fő téri oldalon a Hűségkapu díszíti, amely az 1921. évi népszavazásnak állít emléket. A téglafalazat elbontásának-, valamint a szoborcsoport restaurálásának és tisztításának köszönhetően felejthetetlen látvány fogadja a Tűztorony látogatóit, akik a közel 200 csigalépcső megtétele után az erkélyről gyönyörködhetnek a műemlékváros csodálatos panorámájában.

A felújítások során Múzeumi Információs és Fogadóközpontot hoztak létre és kialakították a Várfalsétányt is.

A felújításokról szóló teljes cikk itt olvasható.

 

forrás:
www.sopron.hu
MTI