Elkezdődött a Duna Stratégiáról szóló fél éves konferenciasorozat

Nyomtatóbarát változat
2011. november 29 és 30 között rendezték meg a fél éven át tartó nemzetközi „DaNet” konferenciasorozat nyitórendezvényét Budapesten. A Duna Stratégiáról szóló, mintegy 11 országban megrendezendő, több mint 20 konferenciát magában foglaló sorozat záróeseményére ugyancsak Budapesten kerül majd sor 2012 júniusában.
 
Az Európai Unió (EU) fél éve fogadta el történetének második makroregionális stratégiáját, a Duna Régió Stratégiát, ami az egyik fő célkitűzés volt az EU Tanácsának magyar elnöksége számára. A stratégiának többek között része, hogy megvalósításába és nyomon követésébe a nem-kormányzati szereplőket (például kamarákat, érdekképviseleteket, civil szervezeteket) is bevonják.
 
Ebben igyekszik segíteni a konferenciasorozat, amelyet az MTTSZ és az MNVH közösen szervezett meg az elmúlt héten. A nyitórendezvényre számos magyar, külföldi és nemzetközi szervezet képviselője érkezett a Fekete-tenger partján fekvő Nikápolytól az Alpok és Adria közelében található Ljubjanáig. Többek között az első, Duna menti nemzetközi szakmai ernyőszervezet, a DAGENE génállomány megőrző szervezet tagjai is részt vettek a konferencián. A részt vevő nyolc ország közül Moldovát a Terra-1530 szervezet képviselte. A környező országokban élő magyarságot a komáromi Sellye János Egyetem, az Erdélyi HANGYA és a Vajdasági Magyar Gazdák Egyesülete reprezentálta a nagyjából kéttucatnyi résztvevő között.