Az uniós biztos szerint jelentősen gyorsítani kell a Duna-stratégia megvalósítását

Nyomtatóbarát változat
Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos szerint nemcsak egy, hanem több sebességfokozattal kell feljebb kapcsolni az uniós Duna-stratégiában.
 
Hahn úgy fogalmazott: az első sebességből nem a másodikba kell kapcsolni, hanem egyből harmadikba, negyedikbe, vagy ötödikbe. Rámutatott: a Duna-stratégia az unió népességnek több mint ötödét közvetlenül érinti. Az osztrák politikus szerint ugyanakkor eleinte nem volt könnyű megragadni a stratégia lényegét, mert pusztán egy ötletről volt szó, mára viszont, két évvel az indulása után 11 úgynevezett prioritási területet ölel fel.
 
Johannes Hahn szerint a Duna-stratégiának köszönhető, hogy az abban résztvevő 14 országból – amelyek közül mindössze 8 tagja az uniónak – olyan magas rangú köztisztviselők ültek közösen asztalhoz és kezdtek együttműködésbe, akik korábban ezt nem tették. A biztos rámutatott, hogy a stratégia csak akkor igazán működőképes, ha a tagállamok a megvalósítását horizontális feladatnak tekintik, és nem csak egyetlen minisztérium felel a megvalósításáért. A bizottság feladata eredetileg az volt, hogy javaslattal álljon elő a Duna-stratégiára vonatkozólag, amelynek aztán a létrejöttét követően önműködővé, "önjáróvá" kellett volna válnia, de "mivel magától semmi sem működik", a bizottság aktívan részt vesz a stratégia megvalósításában.
 
A biztos rámutatott, hogy a Duna-stratégia az árvízi védekezést is elősegíti, az ugyanis nemzetközi együttműködéssel sokkal hatékonyabb. Hahn méltatta a turisztikai együttműködést is. Aláhúzta: a stratégia egyik fontos eleme, hogy a Duna a világ minden részét "elérje", "eladható" legyen szerte a világon, vonzóbb legyen a turisták számára. Ehhez nem elég önmagában hirdetni, befektetésekre is szükség van. Megemlítette például, hogy a Duna a folyami túrautakat szervező hajótársaságok számára lényegében csak Budapestig "érdekes", addig viszonylag sűrűn találhatók látnivalók, szervezett idegenvezetéssel bemutatható helyszínek, kirándulási lehetőségek, ezek a cégek ugyanis bevételeik felére ilyen "szárazföldi" kiegészítő szolgáltatásokból tesznek szert. Vagyis, ha egy ország azt szeretné, hogy több turista érkezzen hozzá a Dunán, akkor ilyen beruházásokat kellene megvalósítania.
 
Kiemelte ugyanakkor, hogy a Duna-stratégia nem rendelkezik  önálló költségvetéssel, megvalósulását a meglévő uniós alapok felhasználásával lehet elősegíteni, célja pedig az, hogy helyi intézkedésekkel mozdítsa elő az egész úgynevezett makrorégió fejlődését.
 
A Duna-stratégia négy fő területre összpontosít, a térség országainak összekapcsolására, a környezet megóvására, a jólét megteremtésére és a térség erősítésére. Ezeken belül a stratégia a következő prioritási területeket határozza meg:
  • a mobilitás javítása,
  • a fenntartható energiaforrások felhasználásának növelése,
  • az emberek közötti mindennapi kapcsolatok elősegítése,
  • a vízminőség helyreállítása és megőrzése,
  • a környezeti kockázatok kezelése,
  • a természeti sokszínűség,
  • a táj és a földminőség megőrzése,
  • a tudásalapú társadalom megteremtése,
  • a térség vállalkozásai versenyképességének javítása,
  • az intézményi együttműködés a többi között a szervezett bűnözés és a biztonsági kockázatok ellen.
 
 

forrás:
MTI