A határvizek védelméről tanácskozott a Magyar - Román Vízügyi Bizottság Debrecenben

Nyomtatóbarát változat
A határvizek védelméről és fenntartható hasznosításáról tanácskoztak a Magyar - Román Vízügyi Bizottság XXIV. ülésszakán a két ország kormányának képviselői május 21-e és 23- a között, Debrecenben.
 

A találkozón a felek értékelték az eddig elért eredményeket az ár- és belvízi védekezésben, a határvizek vízminőségének nyomon követésében, a meteorológiai, hidrológiai adat- és információcsere területén – különös tekintettel a rendkívüli eseményekre. Az együttműködés keretében emellett lezajlott a védművek közös felülvizsgálata is.

 
Hazánk kérése, hogy amennyiben a román fél rendelkezik óránkénti távmért adatokkal a Szamos (Dés, Szatmárnémeti állomások), Túr (Kányaházi tározó, Túrterebes állomások) és Kraszna (Alsószopor, Domahida állomások) folyókra vonatkozóan, úgy azt tegye elérhetővé a magyar fél részére a Felső Tiszai előrejelzési és riasztó rendszer működtetése érdekében. Magyarország hasonló módon elérhetővé teszi ugyanezen folyók határ menti állomásainak óránkénti távmért adatsorát.
 
Az Ülésszakon különböző szabályzatokat, illetve módosított mellékleteket hagytak jóvá a felek.
 
 
forrás: