Sajátos településformák

A tanya
A tanya fogalma a vonatkozó jogszabályokban:
A tanya foglamát a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 3. § b) pontja határozza meg, mely szerint: a tanya a település külterületén lévő mezőgazdasági termelés (növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás) céljára létesített lakó- és gazdasági épület, épületcsoport és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó, legfeljebb 6000 m2 területű föld együttese.
 
*
 
 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióban (OTK) a rurális (vidékies) térségek területileg integrált fejlesztési prioritásai között szerepelnek a tanyás térségek is: „Az európai szinten kultúrtörténeti jelentőséggel bíró tanyás településrendszer és gazdálkodási forma a magyar nemzeti örökség fontos részét képező sajátos térszerkezeti struktúra, melynek fennmaradása, revitalizációja, fejlesztése nemzeti érdek. A tanyás térségek fontos értéke, hogy potenciálisan alkalmasak a fenntartható fejlődés, az integrált, komplex vidékfejlesztés és a multifunkcionális mezőgazdaság Európában kialakult fejlesztési modelljének megvalósítására."
 
A koncepcióban megfogalmazotak szerint alapvető cél, hogy tanyás térségeink zöme megújuljon az alábbi életképes funkciók megszerzése ill. megőrzése révén:
  • Korszerű gazdálkodó tanyák (főként egyes intenzív, termelési, valamint organikus gazdálkodási formák esetében)
  • Üdülő- és lakófunkciójú tanyák (főként városok közelében, illetve táji-természeti értékekben gazdag helyszíneken, idegenforgalmi vonzerők közelében)
  • Vendéglátó tanyák (pl. falusi- és ökoturizmus helyszínei, vendégházak, turisztikai programok, vendéglők stb.)
  • Megszűnt tanyák esetén művelésbe vonás (birtokrendezés után gyümölcsös telepítés, erdőtelepítés stb. abban az esetben, ha tanyaként nem indokolt a fenntartás)
Tanyás térségek Magyarországon, 2001 (forrás: OTK)
Tanyás térségek Magyarországon
forrás: Országos Terüeltfejlesztési Koncepció
 
A tanyák megújításának alapvetően e korszerű funkciók ösztönzésén, ugyanakkor a tanyák által képviselt értékek (hagyományos gazdálkodás, tájfenntartás, épített örökség) megőrzésén kell alapulnia, annak érdekében, hogy a tanyavilág ismét élő tér lehessen. A tanyák fejlesztése a településfejlesztés során is érvényesítendő, különösen azon kiterjedt nagyobb városok tanyavilágában, melyek statisztikailag nem számítanak vidékies területnek.
 
*
 
A néprajzi szakirodalomban a tanya az alföldi városok és falvak határában szétszórtan álló, rendszerint egy lakóépületet és néhány hozzá tartozó gazdasági épületet magába foglaló, állandóan lakott magános telep. A 20. századi állapotokat véve alapul a településföldrajz kutatói és részben a történészek is sokáig úgy vélték, hogy a tanyák a török uralom alatt kialakult nagyhatárú óriásfalvak bomlásával, a nép „széttelepülésével” jöttek létre. A tanyákat kezdettől fogva állandóan lakott szórványtelepülésnek tartották, vagyis az európai települési rendszerek kategóriáit alkalmazták rájuk. Később, különösen Györffy István és Erdei Ferenc kutatásai után világossá vált, hogy a tanya a történetiségben tartozéktelepülés, azaz a megosztott parasztváros külső-határbeli része volt. Az alföldi városok nagyméretű tanyásodása a 18. sz.-ban bontakozott ki. A tanyák kialakulásának alapvető feltétele volt a paraszti földtulajdon vagy legalábbis kötetlen, szabad földhasználat. E feltételek elsősorban a szabadalmas alföldi parasztvárosokban voltak adottak. Úrbéres helyeken csak a 19. század második felében, a jobbágyfelszabadítás után alakultak tanyák.
 
A tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló 49/2009. (V. 27.) országgyűlési határozat megfogalmazása szerint „A tanya - mint hagyományos gazdálkodási, települési és létforma - a magyar társadalmi, településszerkezeti- és gazdaságtörténeti örökség több évszázados múltra visszatekintő része. Sajátos társadalom-földrajzi, építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságai révén a tanyás településrendszer a magyar nemzeti örökség, ezzel együtt pedig az európai örökség részét képezi. A tanyák igazodnak természetföldrajzi adottságainkhoz, az itt élő generációk nemzedékről nemzedékre adják át hazai termesztési-tenyésztési hagyományainkat, a gazdálkodásban megszerzett és felhalmozott tudásanyagot, őrzik tájfajtáinkat és őshonos állatfajtáinkat, ezzel a biodiverzitás gazdagságát, hozzájárulnak a magyar táj fenntartható használatához és a heterogén termelési kultúra fenntartásához."
 
 
Tanyafejlődés Magyarországon1
 
A tanyakeletkezés általános feltételei:
  1. a belterületről intenzíven és gazdaságosan nem művelhető nagyságú településhatárok
  2. az intenzív gazdálkodás (szántóművelés, később szőlő- és gyümölcstermesztés) igénye, ill. kényszere
  3. a mezővárosból való végleges kitelepedés (falvak létesítése a távolabbi határrészeken, ill. pusztákon) lehetőségeknek elvetése, annak tiltása (ragaszkodás a mezővárosokban élvezett jogokhoz, előnyökhöz, a mezővárosi közösség ragaszkodása 8adófizető, közteherviselő) polgáraihoz, stb.)
A tanyakeletkezés előfeltételei közül különösen fontos szerepet játszott a határhasználat rendje, illetve annak szabályozása, ugyanis annak bizonyos formái (pl. közös tulajdonú határrészek, rendszeresen újraosztásra kerülő határrészek, nyomásos rendszer, stb.) nem tették lehetővé a tanyák kialakulását. Hazánkban a tanyafejlődés első szakasza nagyjából a 16-18. század közepe-végére zárult le, amikor is a mezei kertek, ill. szállások helyébe a szántóföldi tanyák léptek. Ezek a tanyás településrendszerű térségek a Duna-Tisza közére a Cegléd-Kiskunlacháza vonaltól délre, a Jászságra, a Tiszántúlon pedig a Maros-Pécska-Battonya-Gyula-Földes-Debrecen-Karcag-Kunmadaras-Tisza vonallal határolt területre estek.

Kezdetben csak „tanyázó helyek” létesültek a határban, tartósabb építmények nélkül, s itt kizárólag a mezőgazdasági munkák idején tartózkodtak a család munkaképes tagjai. Majd tartósabb épületeket, kutat, marhaállást, stb. készítettek, és a munkát végző családtagok a nyári hónapokra kiköltözhettek a tanyákra. A hétvégét, ünnepnapokat a városban töltötték. A jószág belterjesebb tartása, istállózása megkövetelte a család valamely tagjának (legény, fiú) állandó kinttartózkodását. Ezért tartósabb, fűzhető épületeket – tüzelős ólakat – emeltek, de a tanya-anyateleülés kapcsolata nem változott. A tanyai lakóház és az istálló különválasztása lehetővé tette a család huzamosabb kinntartózkodását, ám a városi lakást nem adták fel. Általános volt, hogy a család a mezőgazdasági munkák befejezése után a téli hónapokra beköltözött a városi házba. Végül, e „fejlődés” betetőzéseként – tömegesebben csak a 19. század végétől – a tanyaiak feladták városi házukat – így a tanya valódi szórvánnyá vált.
 

A tanyák határbéli elhelyezkedése
  • A tanyás település területek nagyobb részén minden különösebb rendszer nélkül épültek fel a tanyák, rendszertelenül ülve meg a határt – „szórt tanyák

  • Elsősorban Békés megyében utak mentén sorakoztak a tanyák – „tanyautcákat” alkotva (Szarvas, Tótkomlós, Békés, Gádoros, Szabadka, Zenta, stb.) Másnéven tanyasor, amelynél a keskeny földbirtokokon épült tanyák egymás mellett, sorban helyezkednek el. Legismertebbek a szarvasi tanyasorok. (Bővebben lásd az Átmeneti településtípusok menütartalomban).

  • Néhány mezőváros határában faluszerű csoportokba tömörültek a tanyaházak. Nyíregyháza határában közel 70 „bokorba” húzódtak a tanyák, helyenként 30-40 ház is – ezek az úgynevezett „tanyabokrok, bokortanyák”. Kalocsán is faluszerűen ülték meg a határt a kitelepülők, az ún. „szállásokon”.
     
A farmtanya

A farmtanya állandóan lakott, egy-egy földművelő család tulajdonában és használatában levő külterületi magános telep. Teljes gazdasági udvar és a tulajdonos családi otthona. Lakójának nincs háza a városban. Körülötte terül el a hozzá tartozó termelőhely, a szántóföld, a kaszáló, szőlő. Mivel gazdasági és települési egység, látszólag szórványfalusi telepnek felel meg. Társadalmi szempontból azonban különbözik attól. A farmtanya mindig valamelyik város távoli határán áll. Lakója gazdaságilag és közigazgatásilag kötődik a városhoz. A farmtanya különösen a Duna–Tisza közén elterjedt, de előfordul Alföld-szerte. Megtalálható szőlőben, gyümölcsösben és szántóföldön egyaránt. A farmtanyák kialakulása és elterjedése a 19. sz. második felére, valamint a 20. sz. elejére esik. Számukat nagymértékben növelte sok régi tanya állandó lakóhellyé alakulása. 1950 után, amikor a nagy határú városok távoli pusztáin önálló tanyaközségeket szerveztek, a farmtanyák többsége valódi szórványtanyává vált.
 

1Beluszly P. 2004. nyomán

forrás:
Magyar Néprajzi Lexikon tanya szócikke
Beluszky P. 2004. Magyarország településföldrajza. Dialóg Campus Kiadó, Bp.
Szer, szeg, szeres település
 
Azt a településegyüttest, amely egymástól elhatárolódó, de egy közigazgatási keretbe tartozó, kis házcsoportokból áll, szeres településnek nevezi a magyar településföldrajzi irodalom. Ez a településforma a délnyugat-magyarországi Őrségben és Göcsejben jellemző. Párhuzamai megtalálhatók a szomszédos Lendva-vidéki, muraközi és stejer területeken is. A szeres település részeit képező kis házcsoportokat az Őrségben szernek, Göcsejben szegnek nevezik. A hasonló törpefalvakat a német irodalom Weiler, a francia hameau, az angol hamlet néven emlegeti. Magyarországon az efféle néhány házból álló apró falunak nem volt megkülönböztető neve. A néprajzi irodalomban a szer kifejezés terjedt el, amely azonban a népnyelvben nem településtípus értelmű, hanem egy településegyüttes részére utaló, más névvel, legtöbbször családnévvel, ragadványnévvel együtt szereplő szócska. Például Szalafő község szerei: Templomszer, Felsőszer, Pityerszer, Papszer, Csergőszer, Gyöngyösszer, Alsószer.
 
Őriszentpéter szerei 1859-ben (forrás: Magyar Néprajz IV.)
Őriszentpéter szerei 1859-ben
forrás: A magyar nyelvterület településformái - átmeneti formák a csoportos települések és a szórványtelepülések között. In. Magyar Néprajz IV. p. 74.
 
A szerek egy része már a 12–13. században kialakult, valószínűleg létező falvak szétrajzásával és a kirajzással létrejött szórványok terebélyesedésével, nemzetségi telephellyé formálódásával. A falvak „szeresedésének” folyamata a 14–15. században tovább tartott, a 16–17. században azonban megtorpant. A szeres településű községek általában 5–10 szerből állnak. Előfordul, hogy a szerek között csak néhány teleknyi távolság húzódik. Állhatnak azonban az apró házcsoportok 1–2 kilométerre is egymástól. Egy-egy szer 4–6–10 porta épületeit foglalja magába. Vannak lazább és tömörültebb szerek. A lazább szerek portái közé szántóföldek, legelők ékelődhetnek. Előfordul, hogy a „beltelkek” és a hozzájuk tartozó földek térben nem különülnek el egymástól. A tömörültebb, utcasorba rendeződött szerek esetében erre kevésbé nyílik lehetőség, mivel ezek portái egymással érintkeznek. A porta csak az utcával ellentétes oldalon, a „kertek alatt” találkozhat a szántókkal. Valószínűleg az utcavonal nélküli szórtabb, lazább szerforma tekinthető a régebbinek. Az utcás, tömör szerek a 19. század második felében és a 20. században, a tagosítások után váltak jellemzővé.
 
 
Tanyasor
 
A tanyasor a tanyatelepülés átlagostól eltérő különös formája, amelynél a keskeny földbirtokokon épült tanyák egymás mellett, sorban helyezkednek el. hazánkban legismertebb példái a szarvasi tanyasorok, ahol a tanyaépületek többsége az utak mellé épült. Az utcák eredetileg dűlőutak voltak, és fokozatos beépüléssel nyerték el sorfaluhoz hasonló képüket. A tanyasorok további ismert példáival találkozhatunk Szabadka és Szeged környékén is. A szabadkai határból kivált Csikéria, Kelebia és Tompa község több kilométernyi hosszúságban kanyargó út menti tanyasorokból áll. Létrejöttükben nagy szerepük volt a városi birtokparcellázásoknak, csakúgy, mint a szegedi földek tanyasorainak kialakulásánál is. Tanyasorok az említett városokon kívül más tiszántúli és Duna–Tisza közi települések határában is találhatók.
 
A tanyasorok kialakulásának okait kellő alapossággal még nem tárta föl a tudomány, de befolyásoló tényezők lehettek a birtokviszonyok, a határhasználati módok, a parcellázási körülmények, a közlekedési adottságok és legfőképpen a helyi hatalmi vagy parasztközösségi szabályozát.
 
 
Major
 
A majorság átmeneti települési forma a magános és a csoportos település között. Leszámítva az átfedéseket, a tanyától elsősorban az különbözteti meg, hogy a tanya paraszti létesítmény, a paraszti gazdaság központja, a majorság pedig nagybirtokhoz kötődő településforma. Nem ilyen lényeges, de igen szembetűnő az a különbség is, amely a két telepforma nagyságában, építményeik számában jelentkezik. A paraszti tanya egy-két épületével szemben a majorság legtöbbször jóval nagyobb épületcsoport; adminisztratív épületek, nagyméretű istállók, magtárak, 4–8 családot is befogadó lakóházak együttese. A majorságbeli épületek általában nem alkotnak utcát. Kerítetlenül, szabad térségben állnak. Elrendeződésük néha egészen szabálytalan, máskor váltakozva párhuzamos és egymásra merőleges helyzetűek.
 
Magyarországon az újkori földesúri majorságok kialakulását és elterjedését jelentős mértékben segítette az allodiális gazdálkodás 16–18. sz.-i nagy szerepe. 1848 után a feudális eredetű nagybirtok kapitalizálódása és az új vásárlással szerzett kapitalista nagybirtokok kialakulása együtt járt a majorságok számának, illetve épületállományának növekedésével. A nagybirtokok 1945. évi felosztása ezt a növekedést megállította. A funkciójukat vesztett uradalmi majorságok egy részét szétszedték az építkező új gazdák. Ugyanakkor sok helyen megindult egy másik folyamat is: a majorságok  faluvá alakulása. 1960 után a nagyüzemi gazdálkodás általánossá válása ismét kedvezett új majorságok kialakulásának. E szocialista majorságok (tsz-majorok) azonban legtöbb esetben építészetileg, formailag, valamint funkciójuk szempontjából sok vonatkozásban különböznek a régitől. – A majorság mint településforma csaknem mindenütt elterjedt. A termelés különbözősége azonban sok változatát alakította ki a majorságtelepülésnek.
 

forrás:
Magyar Néprajzi Lexikon szer, szeg, majorság, major szócikke
A magyar nyelvterület településformái - átmeneti formák a csoportos települések és a szórványtelepülések között. In. Magyar Néprajz IV. p. 74-77.