Településtípusok

Több mutató is szolgál a települések meghatározására; többek között:
  • Eloszlásuk a térben nagyon egyenlőtlen, igazodik a természeti feltételekhez, ezt mutatja a településsűrűség. A gazdaság és emellett a népesség térbeli eloszlását követi, de befolyásolják a helyi társadalmi- gazdasági viszonyok, a történelmi hagyományok, újabban a településfejlesztési politika is;
  • Egy földrajzi területegység településeinek összefüggő rendszerét a településhálózat tükrözi, ezzel rokon a településrendszer és atelepülésállománykifejezés;
  • Az egymástól funkció, nagyság, közigazgatási szerepkör, infrastrukturális fejlettség tekintetében eltérő települések között térbeli kapcsolat, alá- és fölérendeltségi viszony, az ún. településhierarchia alakul ki.
A településeket lehet osztályozni is:
  • Hasznosítás módja szerint: állandó és ideiglenes;
  • Földrajzi fekvés szerint: hegy-, domb- és síkvidéki;
  • Lakóépületek száma szerint: magános vagy szórványtelepülés, csoportos települések (falu, város);
  • Alaprajz szerint: szabálytalan, szabályos, vegyes beépítésű;
  • Szerepkör alapján: városok (központi funkcióval rendelkezik), falvak (központi funkcióval nem vagy részlegesen rendelkező települések);
  • gazdasági jelleg szerint: munkamegosztás alapján mezőgazdasági, ipari és szolgáltató funkció, külön csoport a gyakorlatilag csak lakófunkcióval rendelkező „alvótelepülés”, vagy a jellemzően pihenést szolgáló üdülőtelepülés;
  • méretük, népességszámuk szerint.

A népességszámnak a település minőségét, műszaki, társadalmi és gazdasági jellemzőit alapvetően meghatározó szerepe tagadhatatlan, a statisztikai megközelítés pedig egyszerű és egyértelmű. További előnye, hogy lehetőséget teremt a településtípusok elhatárolására, településhierarchia képzésére.

 
 
Hazánkban a népességszám alapján kialakult hierarchia
Az ENSZ Demográfiai Évkönyve által használt településhierarchia
metropolis (világváros)
1 millió felett
1 millió felett
nagyváros
100 ezer felett
500 ezer és 1 millió között
középváros
20-100 ezer között
100 ezer és 500 ezer között
kisváros
20 ezer alatt
20 és 100 ezer között
nagyközség
5 ezer felett
 
község
5 ezer alatt
 
 
Településcsoport:
 
A kistérség kiterjedésénél jellemzően kisebb, több települést érintő területi szerveződés. A településcsoportok a kistérségi határokon is átnyúlhatnak. A nagyobb városok körül kialakuló agglomeráció is településcsoport. Törvényi fogalom-meghatározásban is leírt településegyüttes a városkörnyék: városközpontú kistérség, a fejlesztések összehangolása érdekében kialakult önszerveződő területi egység.
 
 
Agglomeráció:
 
Olyan településegyüttes, melyben egy központi település (jellemzően nagyobb város) és az azt körülvevő térség, elővárosi gyűrű között különösen szoros kapcsolat van, a foglalkoztatottak nagy arányban ingáznak az agglomeráció központi városába (policentrikus agglomeráció révén városaiba). Az agglomerációkat általában magas népsűrűség, gazdasági aktivitás jellemzi. Magyarországon a legkiterjedtebb és legnagyobb népességű agglomeráció Budapest térsége, 81 településsel.
 
Aprófalu:
 
1000 főnél kevesebb népességű település. (Az 500 főnél kisebb lakosszámú települést törpefaluként szokás meghatározni.)
 
Tanya:
 
Meghatározóan alföldi térségeinkre jellemző, külterületi lakott hely, amelyet szórványtelepülésnek is neveznek (noha a tanya sohasem volt önálló településforma).
 
A tanya a lakófunkció mellett hagyományosan jelentős mezőgazdasági szereppel is rendelkezik (korábban a tanyán egyértelműen a tanyaépületeket és a mellette, közelében lévő földterületek együttesét értették), illetve újabban egyre erősödik turisztikai, rekreációs funkciója is.
 
Magyarországo 2011. júlusában 3154 település van.
 
 
forrás:
 
jogszabályi hivatkozás:
az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
A főváros a szó köznapi értelmében egy ország közigazgatásának, állami csúcsszerveinek székhelye, hivatalosan deklarált központja.
Tágabb értelemben használható nem csak egy ország, hanem nagyobb régiók (térségek, szigetek, földrészek) társadalmi, kulturális, ipari, szolgáltatási, közlekedési stb. központjának megnevezéseként is.
 
 
Kialakulása:
 
A fővárosok kialakulása országonként eltérő. Jellemzően az uralkodó székhelyének vagy koronázási helyének, nemritkán az ország egyházi vagy szakrális központjának fejlettsége révén alakult ki a mai főváros (pl. Franciaország, Párizs) de az sem ritka, hogy kijelöltek, és mesterségesen építették, fejlesztették az ország későbbi fővárosát (pl. Ausztrália, Canberra). Részben már eleve közlekedési csomópontokban fekvő települések váltak később fővárossá, de a főváros elhelyezkedése is meghatározhatja egy ország közlekedési szerkezetét (pl. Magyarország, Budapest). Az sem ritka, hogy egy kis, jelentéktelen várost jelöl ki az uralkodó, hogy abból fővárost építsen: ilyen Madrid is, melynek kiválasztásában az játszotta a döntő szerepet, hogy az ország közepén helyezkedett el. Bonn is jelentéktelen város volt, de azért lett az egykori NSZK fővárosa, mert politikailag stabilnak tűnt.
 
A Földnek jelenleg közel 30 olyan országa van, amelynek fővárosa nem a legnagyobb város: az ismertebbek közé tartozik Svájc, Törökország, az Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Ausztrália, Új-Zéland, Pakisztán, Vietnam, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság.
 
Tíz olyan ország létezik továbbá, amelynek egynél több fővárosa van: ezeknél a fő államhatalmi szervek egy része itt, másik része egy másik helyen található. Közülük bizonyára Hollandia a legismertebb, de ide tartozik még többek közt Chile, valamint a Dél-afrikai Köztársaság is: ez utóbbinak nem kevesebb mint három fővárosa van.
 
A fővárosok helye a közigazgatásban:
 
A hivatalos fővárosi rang általában a közigazgatás rendszerén belül is kiemelt státuszt élvez, ilyen például az Egyesült Államok fővárosa, Washington D.C. is, mely önálló szövetségi kerület, vagy éppen Budapest, melyet ugyan körbevesz Pest megye, de a főváros annak nem része. Mai sajátosság, hogy a gazdaság, kereskedelem a közigazgatási székhelyektől függetlenül fejlődik. Így például Hollandiában - a királyi székhely Hágában található, míg a főváros Amszterdam, ugyanakkor jelentős kikötője révén kereskedelmi központja Rotterdam. Egy másik példa New York, amely ugyan az Egyesült Államok pénzügyi központja, de nem fővárosa.
 
 
Sajátosságai:
 
A fővárosok gyakran országuk legnépesebb települései, ezenkívül gyakran jelentős agglomerációval rendelkeznek. A fővárosban található az adott az ország törvényhozása (parlament), kormányzati csúcsszervei (minisztériumok), valamint az országos hatáskörű hivatalok központjai. A világ majd' minden fővárosában működik tőzsde is, továbbá gyakori, hogy az adott ország pénzügyi központja is a fővárosban van. Hogy a főváros kizárólagos kulturális központ szerepet is betölt-e, az az ország történelmével, hagyományaival függ össze - Párizs esetében a kulturális centrum szerep vitathatatlan, de Olaszországban már ez nehezen lenne eldönthető.
 
Általánosan jellemző, hogy egy-egy ország fővárosában túlsúlyban van a szolgáltatási szektor, hiszen minél több ágazat központja található meg az adott városban, annál több vállalkozás él meg ezek kiszolgálásából. Tipikus, hogy egy-egy ország fővárosa egyben a turizmus fellegvára is, ezért rendszerint igen fejlett a vendéglátással foglalkozó szektor is - noha az országok más régiói is a turisták célpontjai lehetnek.
 
 
Megyei jogú városok a megyeszékhelyek és azok az ötvenezernél nagyobb lakosságszámú városok, amelyeket az Országgyűlés a képviselő-testület kérelmére ilyennek nyilvánít. A megyei jogú város települési önkormányzat, amely területén - megfelelő eltérésekkel - saját hatásköreként ellátja a megyei önkormányzati feladat- és hatásköröket is. Képviselő-testülete a közgyűlés, amely a megyei jogú városban kerületeket alakíthat, és kerületi hivatalokat hozhat létre.

Történelmi áttekintés:

 
1970-ig az ország Budapest utáni négy legnagyobb városa, Miskolc, Debrecen, Szeged és Pécs volt megyei jogú város, 1970-ben Győr is megkapta ezt a rangot, 1990-ben pedig minden város, amelynek a lakosságszáma meghaladta az 50 000 főt. 1996-ban megyei jogú város lett mindkét megyeszékhely, amelynek a lakossága nem érte el az 50 000-es határt (Salgótarján és Szekszárd.)
 
Az 1990. évi LXV. törvény alapján a megyei jogú várossá nyilvánítást kérheti minden olyan város, amelynek lakossága meghaladja az 50 000 főt. Esztergom, bár lakossága a 30 000 főt sem haladja meg, benyújtotta kérelmét, hogy megyei jogú várossá válhasson, de nem sikerült megszereznie a többség támogatását a Parlamentben.
 
Érdet 2005. november 7-én az Országgyűlés megyei jogú várossá nyilvánította, mely a 2006. évi önkormányzati választások kitűzésétől lépett életbe. Bár a város lakossága évekkel ezelőtt átlépte az 50 000 főt - ami a megyei jogú várossá nyilvánítás egyetlen konkrét feltétele -, az infrastruktúra hiánya miatt korábban nem sikerült megszerezni a szükséges parlamenti támogatást.
 
Napjainkban:
 
Magyarországon jelenleg 23 megyei jogú város van. Bár többségük egy megye székhelye, ezek a városok jogilag nem a megyék részei, hanem azzal azonos rangú közigazgatási egységek.
 
 
 
 
forrás:
Hasonlóan a település fogalmának megközelítéséhez, a város és a falu fogalom-meghatározása is sokféle, mely nem csak a tudományos szemlélettől függ, hanem a tudományágtól is, ami vizsgálja.
A város olyan település, amelynek valamilyen (kulturális, ipari, kereskedelmi stb.) jelentőségénél fogva különleges, törvény szerint meghatározott jogállása van.

A legegyszerűbb megközelítések:
 
  • az államigazgatási rang alapján történő besorolás (egyértelmű, könnyű elhatárolás, de országonként és időben változó)
     
  • népességszám alapján történő város, illetve falu-meghatározás (szociológusok és statisztikusok is gyakran használják a város demográfiai fogalmát, miszerint a város nagyobb népességcsoport viszonylag kis területre koncentrált állandó lakóhelye, melynek neve, közigazgatásilag lehatárolt területe van.) A népességszám szerinti felosztás is igen sokféle, és változó. Az ENSZ szerint pl.: 20000 fő, de pl. Dániában 250 fő.
 
A népességszámnak a település minőségét, műszaki, társadalmi és gazdasági jellemzőit alapvetően meghatározó szerepe tagadhatatlan, a statisztikai megközelítés pedig egyszerű és egyértelmű. További előnye, hogy lehetőséget teremt a településtípusok elhatárolására, településhierarchia képzésére.
 
 
Hazánkban a népességszám alapján kialakult hierarchia
Az ENSZ Demográfiai Évkönyve által használt településhierarchia
metropolis
1 millió felett
1 millió felett
nagyváros
100 ezer felett
500 ezer és 1 millió között
középváros
20-100 ezer között
100 ezer és 500 ezer között
kisváros
5-20 ezer között
20 és 100 ezer között
község
5 ezer alatt
 
 
 
A hagyományos városfogalom szerint:
 
Voltak, akik a munkamegosztásban betöltött szerep alapján különböztetik meg egymástól a várost és a falut. Ebben a megközelítésben az alapvető városképző erő az iparűzés, és a város és falu közti leglényegesebb különbség az, hogy a város ad otthont az ipari, a falu pedig a mezőgazdasági tevékenységnek. Erdei Ferenc bírálta ezt a város-értelmezést sematizmusa miatt, szerinte csak nyugat-európai városokra igaz. Véleménye, hogy a mezőgazdasági tevékenység éppúgy lehet városképző erő, mint az iparűzés. (Igazolásként ausztráliai példákat hozott fel, ahol mezőgazdasági telepesek alapítottak városokat.)
 
A hagyományos városmegközelítések másik nagy csoportját a "központi hely" elméletek hívei képezik. (Christaller nevéhez fűződik) Eszerint a város központi hely, mely nem csak mindennapi igényeket elégít ki, hanem speciális szükségleteket is. (Minél ritkább egyes igények időbeni megjelenése, annál inkább központi helyet igényel a kielégítésük.) A központi hely elmélet igazságát elismerjük, de azt is hangsúlyoznunk kell, hogy egyben leszűkítése is a város fogalmának, és ez a településfejlesztési gyakorlatban káros is lehet.
 
Az 1970-es, 80-as évek magyar településfejlesztési elméletének és gyakorlatának meghatározó személyisége volt Kovács Tibor, akit városfogalma alapján egyértelműen ebbe a csoportba kell sorolnunk. Meghatározása szerint: "a város a területi munkamegosztás központi tevékenységekre specializálódott jellegzetes településformája, amely a településhálózatban környezetének központi helye és amely - az ország termelőinek fejlettségi fokához képest - magas színvonalú ellátást nyújt népessége számára."
 
Erdei is kiemelt jelentőséget tulajdonít a központi funkciónak, mondván: "a város olyan település, amely önmagában is, és vidékével együtt is szervezett és autonóm vezetésű társadalmi egységet alkot, és egyfelől nagyobb számú népességnek a lakóhelye, másfelől vidékére kiható központi funkcióknak a telephelye, s e szerepeknek megfelelő technikai berendezésekkel rendelkezik."
Erdei a központi hely funkciót azonban egész másképp értelmezi, mint Christaller. Az ő megközelítésében a város egyenrangú a vidékével. Város és vidék úgy egészítik ki egymást, hogy kölcsönösen egymásra vannak utalva. Erdei a város legfőbb funkciójának éppen a vidékkel való szerves kapcsolatát tartotta.
 
A hagyományos városfelfogáson belül külön említést érdemel Mendöl Tibor, aki az alföldi városok morfológiáját tanulmányozta és úgy ítélte meg, hogy város és falu különbsége eltérő beépítési módjukban is megragadható. Azaz a város fogalmához zártsorú beépítés, a faluéhoz pedig fésűs beépítési forma kötődik.
 
 
A rendszerszemléletű városfogalom szerint:
 
Ebben az értelemben a város hatalmas strukturális rendszer, melynek három fontos alrendszere van:
  • társadalmi struktúra
  • gazdasági struktúra
  • műszaki struktúra
A fogalom az absztrakciónak ezen a szintjén nem tesz különbséget város és falu között. Tehát a két alapvető településforma nem a három struktúra meglétében, illetve hiányában különbözik egymástól, hanem e struktúrák bonyolultsági fokában. Minél bonyolultabban strukturált a rendszer, annál fejlettebb a város.
 
A város fogalma körül, a hazai és a nemzetközi vonatkozásban egyaránt tapasztalható sokszínűség magyarázata a már többször leszögezett tény, miszerint a város igen bonyolult, összetett, társadalmi, gazdasági és műszaki jelenség.
 
 
Várossá nyilvánítás:
 
A várossá nyilvánítás és egyéb területszervezési kérdések (megyei jogú várossá nyilvánítás, település másik megyéhez csatolása, településegyesítés vagy annak megszüntetése, megye elnevezése és székhelyének megállapítása, fővárosi kerületi tagozódásról való döntések) az 1999. évi XLI. törvény (a területszervezési eljárásról)1. §-a értelmében a köztársasági elnök és az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, és a döntések meghozására évente egy alkalommal kerül sor. A várossá nyilvánítási kérelmet a település polgármestere az önkormányzat határozata alapján  terjeszti fel az illetékes Minisztériumnak.
 
A törvény szerint nagyközség akkor kezdeményezheti várossá nyilvánítását, ha a városi cím használatát fejlettsége, térségi szerepe indokolja. A feltételek közé tartozik a megfelelő gazdasági, infrastrukturális fejlettség, a megfelelő intézmények (oktatási, közegészségügyi, rendészeti) megléte, az önkormányzat térségi szervezőképessége.
 
Magyarországon 2011 január 1-én 328 település rendelkezik városi ranggal, ebből 24 kiemelt szereppel is (főváros, megyei jogú város.) Ezeknek a városoknak jelentős része az utóbbi 100 évben nyerte el a városi rangot. A teljes népesség mintegy 67%-a él városban, ezzel hazánk közepesen városiasodott országnak számít.
 
 
forrás:
 

jogszabályi hivatkozás:
az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
a területszervezési eljárásról
1. Lakott és lakatlan területrészekből álló, jogilag és térképileg lehatárolt közigazgatási területi egység. Méretétől és népességszámától függetlenül minden község egyben helyi önkormányzat is.
2. A község egy vagy több településből és lakatlan településrészekből álló, jogilag és térképileg elhatárolt, jogszabály által községi jogállásúnak minősített és névvel ellátott államigazgatási területi egység.

A község a közigazgatási rendszer területi és szervezeti alapegysége a legtöbb európai (és számos Európán kívüli) országban.
A község fogalmának két jelentése van. Egyfelől meghatározott területet értünk alatta, tehát a községnek határa, területnagysága, népessége stb. van. Másfelől az e területen működő politikai és közigazgatási intézményrendszert jelenti. Ebben az értelemben tehát a községnek szervei, szervezetei, intézményei, jogai, feladatai, választópolgárai, tisztségviselői stb. vannak.
 
A községek rendszere területi értelemben általában az adott ország egészét lefedi, bár előfordulnak kivételek (pl. Németország egyes tartományai, Oroszország egyes régiói, az Amerikai Egyesült Államok legtöbb állama). A községek területnagysága és népességszáma mind az átlagok, mind a szélsőségek tekintetében országonként igen változatos képet mutat. Az egyes országok községrendszerei intézményi értelemben szintén nagyon sokfélék. Ahol helyi (területi) önkormányzati rendszer működik, ott általában ennek területi alapegységét képezik.
 
A község településföldrajzi szempontból a fentiek értelmében lehet város, falu, város a környező falvakkal vagy falvak csoportja. Magyarországon és Romániában ugyanakkor 1950 óta a városokat nem nevezik községnek, ezért a község szó csak falusi közigazgatási alapegységre vonatkozik.
 
 
A község és a falu megkülönböztetése:
 
A községet a falu fogalmától az különbözteti meg, hogy a község jogi és politikai kategória, míg a falu településföldrajzi fogalom. Magyarországon a kettő a közbeszédben gyakran összemosódik, mert a magyar önkormányzati rendszerben a két hagyományos településforma (város és falu) a helyi kormányzás legalsó szintjével (város és község) nagymértékben egybeesik. Ráadásul a városi típusú településeknél az elnevezés is megegyezik (város - város).
 
 
Községek Magyarországon:

Magyarországon először az 1871. évi XVIII. törvénycikk (a községek rendezéséről) rögzítette, hogy minden területnek valamely községhez kell tartoznia. Ettől kezdve 1950-ig, a tanácsrendszer bevezetéséig az ország teljes területe községekre volt fel osztva, melyek különböző kategóriákba tartoztak (kisközségek, nagyközségek, rendezett tanácsú városok - később megyei városok -, törvényhatósági jogú városok és Budapest). Az első tanácstörvénytől kezdve a jogalkotás a városokat nem nevezte tovább községeknek. Ettől kezdve tehát az ország területe városokra és községekre oszlott, és ezt a rendszert az 1990-es önkormányzati törvény is átörökítette. A korábbi község összefoglaló elnevezés helyét a település elnevezés vette át.
 
A magyarországi közigazgatási rendszer megkülönbözteti a község és a nagyközség fogalmát. Község olyan település lehet, amelynek legalább 300 lakosa van, más településektől elkülönülő, önálló saját arculata van, és képes önkormányzat alakítására és a helyi közügyei ellátására. A nagyközség a községtől csak abban különbözik, hogy legalább 5000 lakossal kell rendelkeznie. A község, illetve nagyközség élén a polgármester áll. A nagyközség megfelelő fejlettség esetén kérheti várossá nyilvánítását az 1999. évi XLI. törvény(a területszervezési eljárásról) alapján.
 
Magyarországon 2826 község és nagyközség található (2011 január 1), ezek a teljes népesség mintegy 33%-ának adnak otthont.

 
forrás:
A falu megnevezés nem hivatalos kategória, a községeket, nagyközségeket értjük alatta.
 
1. A 20. sz.-i magyar köznyelvben a városi joggal nem rendelkező, kis létszámú település.
2. A falu szociológiai meghatározása általában az életmód alapján szokásos. Vagyis a falu olyan település, ahol az emberek közötti kapcsolat szoros és homogén, a gondolkodásmód a hagyományos mintákat követi. Jellemző a társadalmi normákhoz való alkalmazkodás és általában a tempós, nyugodt élet.
3. A településföldrajz és településnéprajz számára a falu a városi joggal nem rendelkező csoportos település egészét jelenti a jórészt lakóhely szerepű belterülettel, a munkahely szerepű külterülettel és a települést éltető helyi társadalommal együtt. A falu tehát társadalmi és települési egység, amelynek életében meghatározó szerep jut a hagyományoknak.

Hasonlóan a település fogalmának megközelítéséhez, a város és a falu fogalom-meghatározása is sokféle, mely nem csak a tudományos szemlélettől függ, hanem a tudományágtól is, ami vizsgálja.
 
A legegyszerűbb megközelítések:
 
  • az államigazgatási rang alapján történő besorolás (egyértelmű, könnyű elhatárolás, de országonként és időben változó)
  • népességszám alapján történő város, illetve falu-meghatározás (szociológusok és statisztikusok is gyakran használják a város demográfiai fogalmát, miszerint a város nagyobb népességcsoport viszonylag kis területre koncentrált állandó lakóhelye, melynek neve, közigazgatásilag lehatárolt területe van.) A népességszám szerinti felosztás is igen sokféle, és változó. Az ENSZ szerint pl.: 20000 fő, de pl. Dániában 250 fő.
 
A népességszámnak a település minőségét, műszaki, társadalmi és gazdasági jellemzőit alapvetően meghatározó szerepe tagadhatatlan, a statisztikai megközelítés pedig egyszerű és egyértelmű. További előnye, hogy lehetőséget teremt a településtípusok elhatárolására, településhierarchia képzésére.
 

A hagyományos városfelfogáson belül külön említést érdemel Mendöl Tibor, aki az alföldi városok morfológiáját tanulmányozta és úgy ítélte meg, hogy város és falu különbsége eltérő beépítési módjukban is megragadható. Azaz a város fogalmához zártsorú beépítés, a faluéhoz pedig fésűs beépítési forma kötődik.

 
Aprófalu, törpefalu:
 
1000 főnél kevesebb népességű település, az 500 főnél kisebb lakosszámú településeket pedig törpefalvaknak hívják.
 

forrás:
 
jogszabályi hivatkozás:
az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
Igazgatásilag a falvakhoz, városokhoz kapcsolódó, jellemzően két funkcióra – (mezőgazdasági) termelésre és lakásra - szerveződött szórványtelepülés. Keletkezésük első korszakában faluból, városból a szántóföldekre kitelepített ólaskert, döntően az állattartás helye. Később mindinkább az általános gazdasági udvar szerepét tölti be, a földművelő-állattartó gazdaság üzemi központja. Fejlődésének még későbbi szakaszában - funkcionális kapcsolatát a közeli faluval és várossal továbbra is megtartva - állandóan lakott hellyé válik.
 
Jelenleg hivatalosan, a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerint az alábbi a tanya fogalma:
 
„A település külterületén lévő mezőgazdasági termelés (növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás) céljára létesített lakó- és gazdasági épület, épületcsoport és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó, legfeljebb 6000 m2 területű föld együttese.” 
 
A tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló 49/2009. (V. 27.) OGY határozat értelmezésében:
 
"A tanya - mint hagyományos gazdálkodási, települési és létforma - a magyar társadalmi, településszerkezeti- és gazdaságtörténeti örökség több évszázados múltra visszatekintő része. Sajátos társadalom-földrajzi, építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságai révén a tanyás településrendszer a magyar nemzeti örökség, ezzel együtt pedig az európai örökség részét képezi.
 
A tanyák igazodnak természetföldrajzi adottságainkhoz, az itt élő generációk nemzedékről nemzedékre adják át hazai termesztési-tenyésztési hagyományainkat, a gazdálkodásban megszerzett és felhalmozott tudásanyagot, őrzik tájfajtáinkat és őshonos állatfajtáinkat, ezzel a biodiverzitás gazdagságát, hozzájárulnak a magyar táj fenntartható használatához és a heterogén termelési kultúra fenntartásához."


Történelmi áttekintés:

Tanya az alföldi városok és falvak határában szétszórtan álló, rendszerint egy lakóépületet és néhány hozzá tartozó gazdasági épületet magába foglaló, paraszti használatú állandóan lakott magános telep. A 20. sz. közepéig a tanyák kisebb-nagyobb paraszti földbirtok megtelepedésre legalkalmasabb pontján álltak, a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése óta azonban egy részük nagyüzemi táblákba került és háztáji tanyaként él. A 20. sz.-i állapotokat véve alapul a településföldrajz kutatói és részben a történészek is sokáig úgy vélték, hogy a tanyák a török uralom alatt kialakult nagyhatárú óriásfalvak bomlásával, a nép "széttelepülésével" jöttek létre. A tanyákat kezdettől fogva állandóan lakott szórványtelepülésnek tartották, vagyis az európai települési rendszerek kategóriáit alkalmazták rájuk.

Később, különösen Györffy István és Erdei Ferenc kutatásai után világossá vált, hogy a tanya a történetiségben tartozéktelepülés, azaz a megosztott parasztváros külső-határbeli része volt. A tanyakialakulás kezdetének időpontja ma még nem megnyugtatóan tisztázott. Egyes adatok arra vallanak, hogy már a 15. sz.-ban létrejöttek egyes területeken a későbbi tanyákkal rokon pusztai telepek. Az alföldi városok nagyméretű tanyásodása azonban a 18. sz.-ban bontakozott ki. A tanyák kialakulásának alapvető feltétele volt a paraszti földtulajdon vagy legalábbis kötetlen, szabad földhasználat. E feltételek elsősorban a szabadalmas alföldi parasztvárosokban voltak adottak. Úrbéres helyeken csak a 19. sz. második felében, a jobbágyfelszabadítás után alakultak tanyák. 

 
A tanya őse valószínűleg a több helyen mezei kertnek (réti szállás) nevezett, szénakaszálással és részben földműveléssel hasznosított, szabad foglalású határbeli földdarabon kialakított állatteleltető-hely lehetett. Persze a kialakulás útja, feltételei, a létrejött telepek formája, rendeltetése, használati módja szinte minden városban más. Közös azonban az a vonás, hogy a magánbirtokon létrejött pusztai szálláshelyeket mindenütt állatteleltetésre, valamint a nyári mezőgazdasági munkák idején meghúzódó, rakodó és esetleg nyomtató helynek használták. Legtöbbjükön csak akol, kunyhó, majd tüzelős istálló állt. A kezdetleges pusztai épületekben csak annyi időt töltött kint a városi parasztlakosság, amennyit az állatteleltetés, ill. a mezőgazdasági munkák végzése föltétlen megkívánt. Leginkább szolgalegények és gazdafiak tartózkodtak kint a telelő állatokkal. Az istállóban aludtak, ott is főztek. Később a földművelés jelentőségének növekedésével egyre gyakrabban mentek ki nők is a tanyára. Az istállók mellé lakóházak is épültek. A családoknak azonban volt a városban is házuk. Tulajdonképpen továbbra is ott laktak, csak a nyári hónapokra költöztek ki a pusztára. Sokan cselédet, "kertészt" fogadtak tanyájukba, aki állandóan kint lakott (cselédes tanya).
 
A 19. sz.-ban már egyre gyakrabban előfordult, hogy a parasztcsaládok állandó jelleggel kiköltöztek tanyájukra. Ez a pusztán tartózkodás azonban csak az élet egy szakaszára szólt. Az öregedő gazda átadta fiainak a birtokot és beköltözött városi házába. A pusztán élők munkabíró korukban is gyakran látogatták a városi házat. Ide jöttek be piaci napokon, ünnepeken. Itt éltek társadalmi életet. A városi házban és a pusztai tanyában osztottan élő család egysége a huzamos különéléssel sem szakadt meg. A 19. sz. második felében, különösen a század vége felé, egyre több tanyai család adta el városi házát. Azonban a végleg elszakadottak nyelvében is ott élt még sokáig a városhoz tartozás tudata, ugyanis amikor a városba indultak, azt mondták: hazamegyünk. A paraszti használatú pusztai gazdasági telephelyeket kezdetben szállásnak hívták. A 18. sz.-ban legtöbb helyen a szállás szót felváltotta az eredetileg halászati műszóként ismert tanya. A szállás megnevezést, a határbeli településtartozék jelölésére átvették nemzetiségeink is. Több alföldi városban a tanya kialakulása követte a városszéli szálláskertek felbomlását. Egyes nézetek szerint ilyen helyeken tulajdonképpen a szálláskertet telepítették ki a határba. A lakóhelyre és gazdasági üzemtelep csoportra tagolt város továbbra is osztott maradt, csak az osztottság formailag és településszerkezetileg módosult. Arra is volt példa, hogy a szálláskertek és tanyák egy város határán belül a 17-18. sz.-ban egymás mellett éltek, és a gazdaságvitelben betöltött szerepük részleges különbözősége következtében kölcsönösen kiegészítették egymást.

A magyar tanyavilág „aranykorát” az előző századfordulón élte, de a XX. század közepéig fejlődött. A negyvenes évek végén 1,14 millióan éltek tanyákon, ám az ötvenes évektől kezdődő mezőgazdasági kollektivizálás, erőszakos szövetkezetesítés nagyon gyorsan visszavetette a számukat.  2001-ben pl. már csak 210 ezren laktak az Alföldön tanyán.
 
forrás:
 
jogszabályi hivatkozás:
a tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről