Településtípusok

A települések osztályozási szempontjai
 
Többévezredes történetük során a településeknek világszerte számos típusa alakult ki, melyek történelmi korokat és földrajzilag eltérő adottságú térségeket egyaránt jellemeznek.  Ebből következik, hogy osztályozásuk többféle logikát követve, rendkívül sokféle szempont szerint lehetséges.
 
1. Hasznosítás módja szerint:
 
  • Állandó település: Olyan település, ahol a lakóhely és a munkahely mozdulatlan, helyhez kötött. Az emberiség túlnyomó többsége napjainkban már állandó településben lakik. Három kategóriáját szokás megkülönböztetni: a magános települést (szórványtelepülés), a falut és a várost.
  • Ideiglenes település: Az állandó településekkel szemben az ideiglenes települések csak egy bizonyos időre létesítettek. Ideiglenes települési formákkal találkozhatunk Afrika nomád népeinél, de ide tartozhatnak pl. rövid időre létesített kutatóállomások is.
  • Szezonális település: A szezonális települések sajátos átmenetet képeznek az állandó és mozgékony települések között. Ezek alatt ugyanis állandó jelleggel épült, de az évnek csak egy részében használt, szezonális településeket értünk (pl. hegyi pásztorszállások, nyaralótelepek).
 
2. Földrajzi fekvés szerint:
 
  • Hegyvidéki település
  • Dombvidéki település
  • Síkvidéki település
 
3. Lakóépületek száma szerint:
 
  • Magányos (magános) település: A magányos (szórványos) települések egy, legfeljebb két épületből álló szórványtelepülések (pl. tanya, farm, ranch, hamlet). Döntő többségük mezőgazdasági funkciót tölt be. Gyakran több házcsoport is alkothatja – ezek példái a hazai bokor tanyák – ám a csoportos települsek jellemző funkciói még nem jelennek meg, így ebben a formában sem tekinthetők még csoportos településeknek.
  • Csoportos település: Több házból álló, csoportos települések (pl. falu, város), ahol a lakóhelyegységek (esetleg a gazdasági telephelyegységek) térben érintkeznek egymással.


4. Alaprajz szerint:

A települések belső szerkezetét kétféle megközelítésben lehet vizsgálni. A klasszikus morfológia elsősorban a települési utcahálózat vizsgálata alapján különít el alaprajzi típusokat, ez a rendszer elsősorban a falvakat jellemzi, a városok ugyanis rendszerint többféle alaprajzi típus keverékéből állnak össze. A szabálytalan alaprajzi típusok képviselik az ősibb települési formákat, míg a szabályos alaprajzúak fiatalabb kialakulásúak. E kettő örvözete adja a vegyes beépítésű települési típusokat.
  • Szabálytalan: pl. halmaztelepülések
  • Szabályos:  pl. sakktábla alaprajzú
  • Vegyes beépítésű
Továbbikat lásd a falvak morfológiai típusainál.
 

5. A településhálózatban betöltött szerepük (funkció) szerint:
 
  • Városok: Központi funkcióval rendelkezik. Pl. középiskola, kórház, áruház
  • Falvak: Alapfunkciókkal rendelkezik. Pl. iskola, háziorvos, vagyesbolt.
 
6. Gazdasági jellegüket tekintve
 
  • Mezőgazdasági települések: Ide tartoznak a mezőgazdasági tevékenységet folytató települések, köztük az agrárvárosok is. Az agrárváros: olyan település, amely elsősorban mezőgazdasági termelők lakó- és munkahelye, de mint népes hely, környezete számára igazgatási, kulturális, kereskedelmi és egészségügyi feladatokat is ellát. Az újkorban az agrárváros különösen gyakori Kelet-Európában, és szinte uralkodó várostípus a magyar Alföldön. Az alföldi magyar (Kecskemét, Nagykőrös, Hódmezővásárhely, Makó stb.) agrárvárosok – mivel határában tanyák állnak –, más európai agrárvárosoktól különböző, különleges településformának számítanak.
  • Ipari települések: Ebbe a csoportba tartoznak az iparvárosok, ahol a lakosság nagy részének az oda települt gyári munkahelyek adják a megélhetést. A történelem első iparvárosa Manchester volt a XVIII. században, mely textiliparra települt.
  • Szolgáltató funkcióra szakosodott települések: Ide tartoznak a tercier szektorra szakosodó települések, pl. üdülőhelyek, vasúti csomópontok, és a sajátos csoportot alkotó alvótelepülések, melyek kizárólag lakófunkcióval bírnak.
Továbbiakat lásd a funkcionális várostípusoknál.
 
 
7. Népességszám szerint:
Gyakran használt megközelítés a népességszám alapján történő város, illetve falumeghatározás, mely igen sokféle lehet. Az ENSZ kategóriái szerint a városokról: 20.000 fő felett beszélhetünk, míg pl. Dániában az alsó határ 250 fő.
  • Metropolis – 1 millió fő felett
  • Nagyváros – 100 ezer felett
  • Középváros – 20-100 ezer között
  • Kisváros – 5-20 ezer között
  • Község – 5 ezer alatt, nagyközség 5 ezer fő felett
  Hazánkban a népességszám alapján kialakult hierarchia Az ENSZ Demográfiai Évkönyve által használt településhierarchia
metropolis 1 millió felett 1 millió felett
nagyváros 100 ezer felett 500 ezer és 1 millió között
középváros 20 ezer és 100 ezer között 100 ezer és 500 ezer között
kisváros 5 ezer és 20 ezer között 20 ezer és 100 ezer között
község 5 ezer alatt  

További típusok:

  • Kisfalu: (500-999 fő közötti népesség) 
  • Aprófalu: (500 fő alatti népesség): Magyarország teljes lakosságának 25%-a él apró- és kisfalvakban, hárányos helyzetük miatt perifériává váltak. Jellemzően apró- és kisfalvas településszerkezetű megyéink: Vas, Baranya, Zala, Veszprém, Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén.
  • Törpefalu (200 fő alatti népesség) Hazánk legkisebb törpefavai (2010): Iborfia (Zala megye, 11 fő); Felsőszenterzsébet (Zala megye,13 fő), Gagyapáti (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 13 fő), Megyer (Veszprém megye, 13 fő), Tornabarakony (Borsod-Abaúj-Zemplén megye,15 fő), Debréte (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 18 fő), Teresztenye (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 21 fő), Tornakápolna (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 23 fő), Nemesmedves (Vas megye, 25 fő), Csertalakos (Zala megye, 26 fő)
Kisfalvak, aprófalvak és törpefalvak Magyarországon
Kisfalvak, törpefalvak és aprófalvak Magyarországon (2011)
A térképet készítette: Horváth Balázs, VÁTI Nonprofit Kft

forrás:
Kovács Z. 2002: Népesség- és településföldrajz. Egyetemi jegyzet. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest
A főváros fogalma
 
A főváros a szó köznapi értelmében egy ország közigazgatásának, állami csúcsszerveinek székhelye, hivatalosan deklarált központja.
 
Tágabb értelemben használható nem csak egy ország, hanem nagyobb régiók (térségek, szigetek, földrészek) társadalmi, kulturális, ipari, szolgáltatási, közlekedési stb. központjának megnevezéseként is.
 
 
Kialakulása
 
A fővárosok kialakulása országonként eltérő. Jellemzően az uralkodó székhelyének vagy koronázási helyének, nemritkán az ország egyházi vagy szakrális központjának fejlettsége révén alakult ki a mai főváros (pl. Franciaország, Párizs) de az sem ritka, hogy kijelöltek, és mesterségesen építették, fejlesztették az ország későbbi fővárosát (pl. Ausztrália, Canberra). Részben már eleve közlekedési csomópontokban fekvő települések váltak később fővárossá, de a főváros elhelyezkedése is meghatározhatja egy ország közlekedési szerkezetét (pl. Magyarország, Budapest). Az sem ritka, hogy egy kis, jelentéktelen várost jelöl ki az uralkodó, hogy abból fővárost építsen: ilyen Madrid is, melynek kiválasztásában az játszotta a döntő szerepet, hogy az ország közepén helyezkedett el. Bonn is jelentéktelen város volt, de azért lett az egykori NSZK fővárosa, mert politikailag stabilnak tűnt.
 
A Földnek jelenleg közel 30 olyan országa van, amelynek fővárosa nem a legnagyobb város: az ismertebbek közé tartozik Svájc, Törökország, az Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Ausztrália, Új-Zéland, Pakisztán, Vietnam, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság.
 
Tíz olyan ország létezik továbbá, amelynek egynél több fővárosa van: ezeknél a fő államhatalmi szervek egy része itt, másik része egy másik helyen található. Közülük bizonyára Hollandia a legismertebb, de ide tartozik még többek közt Chile, valamint a Dél-afrikai Köztársaság is: ez utóbbinak nem kevesebb, mint három fővárosa van.
 
 
A fővárosok helye a közigazgatásban

A hivatalos fővárosi rang általában a közigazgatás rendszerén belül is kiemelt státuszt élvez, ilyen például az Egyesült Államok fővárosa, Washington D.C. is, mely önálló szövetségi kerület, vagy éppen Budapest, melyet ugyan körbevesz Pest megye, de a főváros annak nem része. Mai sajátosság, hogy a gazdaság, kereskedelem a közigazgatási székhelyektől függetlenül fejlődik. Így például Hollandiában - a királyi székhely Hágában található, míg a főváros Amszterdam, ugyanakkor jelentős kikötője révén kereskedelmi központja Rotterdam. Egy másik példa New York, amely ugyan az Egyesült Államok pénzügyi központja, de nem fővárosa.
 
 
Sajátosságai

A fővárosok gyakran országuk legnépesebb települései, ezen kívül gyakran jelentős agglomerációval rendelkeznek. A fővárosban található az adott az ország törvényhozása (parlament), kormányzati csúcsszervei (minisztériumok), valamint az országos hatáskörű hivatalok központjai. A világ majd' minden fővárosában működik tőzsde is, továbbá gyakori, hogy az adott ország pénzügyi központja is a fővárosban van. Hogy a főváros kizárólagos kulturális központ szerepet is betölt-e, az az ország történelmével, hagyományaival függ össze, így például Párizs esetében a kulturális centrum szerep vitathatatlan, de Olaszországban már ez nehezen lenne eldönthető.
 
Általánosan jellemző, hogy egy-egy ország fővárosában túlsúlyban van a szolgáltatási szektor, hiszen minél több ágazat központja található meg az adott városban, annál több vállalkozás él meg ezek kiszolgálásából. Tipikus, hogy egy-egy ország fővárosa egyben a turizmus fellegvára is, ezért rendszerint igen fejlett a vendéglátással foglalkozó szektor is - noha az országok más régiói is a turisták célpontjai lehetnek.
 

forrás:
 
Budapest kialakulása

Magyarország fővárosa 1873 óta létezik Budapest néven. Ekkor született meg az a döntés, amely értelmében az addig különálló Óbuda, Pest és Buda településeket összevonták egy közigazgatási egységgé. A főváros ebben az időszakban élte „virágkorát”. Az 1870től 1945-ig működő Fővárosi Közmunkák Tanácsa − amelynek tagjai politikusok, a kor jeles gondolkodói és építészei voltak − felügyelete alatt és tervező munkája révén alakultak ki a főváros mai arculatának meghatározó elemei (pl.: Hősök tere, Andrássy út, különböző múzeumok, Duna korzó, sugárutak, stb.). A XX. század elejére kiépült elővárosi közlekedés (villamos vonalak) hatására 22 főváros közeli település is bekapcsolódhatott a főváros vékeringésébe. Fővároshoz való kötődésük már 1937-ben felvetette Nagy-Budapest létrehozásának gondolatát, de ekkor még csak a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatáskörét terjesztették ki rájuk.
 
A második világháborút követően, a kor társadalmi-gazdasági berendezkedésének megfelelően és az aktuálpolitikai döntéseknek köszönhetően elkezdődött Budapest erőltetett gazdaságfejlesztése. A megszaporodott munkalehetőségek és vidéki létnél vonzóbb életfeltételek jelentős bevándorlási hullámot indítottak el, melynek következtében a fokozódó lakáshiány egyre sürgetőbb problémává lépett elő. A megoldást a letelepedés korlátozásában látták, mely azonban maga után vonta a környező települések szabályozatlan és rendezetlen növekedését, és az ingázó életforma terjedését. Nagy-Budapest 1950. január 1-jével jött létre. Az 1949. évi XXVI. törvény (Budapest főváros új területének megállapításáról) értelmében Budapesthez csatoltak Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéből hét megyei várost: Budafokot, Csepelt, Kispestet, Pestszenterzsébetet, Pestszentlőrincet, Rákospalotát és Újpestet, valamint 16 nagyközséget: Albertfalvát, Békásmegyert, Budatétényt, Cinkotát, Mátyásföldet, Nagytétényt, Pesthidegkutat, Pestszentimrét, Pestújhelyet, Rákoscsabát, Rákoshegyet, Rákokersztúrt, Rákosligetet, Rákosszentmihályt, Sashalmot és Soroksárt. Nagy-Budapest területéhez csatolták továbbá: Csömörtől Szabadságtelepet, Nagykovácsitól Adyligetet, Vecséstől a Ferihegyi repülőteret és környékét. Budapest új területét 22 kerületre osztották az addigi 14 helyett. (A huszonharmadik kerület 1994-ben jött létre, amikor Soroksár levált Pesterzsébetről.)

Budapest második nagy fejlődési szakasza az 1960-as évektől datálható. A Kádár-rendszer alatt adták át az első metróvonalat (1970: M2 „Deák Ferenc tér – Fehér út” szakasz) és sorra épültek a nagy lakótelepek. Az ország minden területéről újabb százezrek költöztek a fővárosba, amelynek lakossága az 1980-as évekre elérte a 2,1 millió főt. Az 1989-es rendszerváltás óta tartó szuburbanizációs folyamatok eredményeképpen a főváros lakosságszáma folyamatosan csökkent 2007-ig (1 696 128 fő), majd többek között a különböző városrevitalizációs programoknak köszönhetően lassú emelkedésnek indult.
 
A KSH adatai alapján 2014. január 1-jén Budapest lakónépessége 1 744 665 fő volt.
 

Budapest közigazgatási rendszere

Budapest önkormányzata eltér az ország egyéb területein működőtől. Egyrészt Budapest területén csak települési önkormányzatok működnek, megyei önkormányzat nem, másrészt a főváros önkormányzati rendszere kétszintű. Budapest sajátos jogállását az Alkotmány rögzíti, egy sorban említve a fővárost a megyékkel. Ezáltal Budapest helyzete különbözik a megyei jogú városokétól is, melyek a megyék területéhez tartoznak és önkormányzati feladataik ellátása során együttműködésre kötelezettek azokkal. A kétszintű önkormányzati rendszer egyrészt a főváros egészére kiterjedő hatáskörű Fővárosi Önkormányzatból, másrészt a 23 kerület mindegyikében működő kerületi önkormányzatokból áll.
 
 
A Fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok egyaránt települési önkormányzatok, melyek között a feladatok és hatáskörök megosztását a törvény (1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról) részletes előírásokban rögzíti. A Budapesten keletkező önkormányzati bevételek jelentős része úgynevezett megosztott forrás, nem az egyes önkormányzatok saját bevétele, és külön törvényben rögzített szabályok szerint részesülnek belőle a kerületek és a főváros. A két szint között szervezeti értelemben nincs hierarchikus viszony, azonban a törvény számos területen hierarchiát teremt a döntési hatáskörökben. Ez azt jelenti, hogy a fővárosi és a kerületi önkormányzatok egymás hatáskörét nem vonhatják el, viszont a fővárosi önkormányzat törvényben meghatározott esetekben alkothat olyan szabályokat, melyek a kerületi önkormányzatok számára kötelezően betartandók. Ilyen alá-fölérendeltségi viszony érvényes például a településrendezés területén, ahol a kerületek csak a főváros által megszabott kereteken belül alkothatnak saját szabályokat, viszont a törvény megszabja a fővárosi keretszabályozás kiterjedését is.
 
A két önkormányzati szint között a feladatok megosztására vonatkozóan szabad döntés alapján lehetséges feladatátengedés, együttműködés vagy közös feladatellátás társulás útján. Az átengedett feladatokra példa a gimnáziumi képzés, mely a törvény szerint a főváros feladata, mégis mintegy felerészben a kerületekhez tartozik, együttműködésre az egészségügy terén kerületenként egyedi megállapodások alapján a járóbeteg-ellátás kerületi fenntartásba adása, a társulásos formára pedig a közterület-használat ügyei az V. kerületben, illetve a parkolás rendszerének működtetése az V., IX. és XIII. kerületben. A parkolás egyúttal példa arra is, hogy a kerületi önkormányzatok szintén köthetnek társulási megállapodásokat a főváros nélkül is.
 
 
Budapest funkciói

1950-ben a főváros területe a hozzácsatolt kerületek miatt 525 km2 –re növekedett, és az addig külső területeken lévő ipari üzemek (Újpest, Kispest, Pesterzsébet, Csepel, Budafok stb.) a város határain belülre kerültek, ám a városhoz csatolt települések nagy része családi házas és kertes lakóterület volt. A város tulajdonképpen a saját, közvetlen agglomerizációját csatolta magához, ezzel a népességét is 220.000 fővel növelte.
 
 
A legfontosabb változásokat a szocializmus négy évtizede alatt Enyedi György gyűjtötte össze:
  • Az 1970- es évekre a város foglalkozási szerkezetében a tercier-szektor került túlsúlyba, és az ipari ágazatokban dolgozó emberek fele is adminisztrációs vagy szellemi munkát végzett.
  • A magángazdaságok az 1970-es években fejlődésnek indultak, a 80-as évek közepe-végére az ország magánvállalatainak a kétharmada a fővárosban működött ezzel jelentős tőkét halmozva fel.
  • Magyarország a Nyugatra nyitottabb országok közé tartozott, Budapest a 80-as években a KGST-nél nagyobb gazdasági forgalmat bonyolított le. A város idegenforgalma is gyorsan növekedett, a fővárosiak rendszeresen utaztak külföldre (1.000 budapesti közül 650-nek volt világútlevele 1988-ban).
  • Budapest intellektuális központként otthont adott a felsőfokú diplomával rendelkező lakosság 47%-nak, a vezető üzleti menedzsereknek pedig 80%-a a fővárosban dolgozott.
A város főleg a tercier szektorban betöltött országos túlsúlya miatt jelentős; mind az oktatás, egészségügy, adminisztráció – államigazgatás, kereskedelem, idegenforgalom, irodalom-művészet egy - egy fontos kulturális részét adják Budapestnek, így a modern ágazatokban 60-90%- os részesedéssel bír. Összességében mondhatjuk, hogy Budapest ma gazdaságszervező – nemzetközi gazdasági – szellemi és politikai központ.
 
 
Budapest városszerkezete
 
Pest, Buda, Óbuda egyesülésével 1873. január 1-től jött létre Budapest, 10 kerülettel. 1950-ben az akkori fővároshoz csatoltak 23 települést (7 megyei jogú várost és 16 nagyközséget) és 3 település egyes területeit. Így 22-re bővült a kerületek száma, majd 1994-ben a XX. kerületből kiváló Soroksár lett a XXIII. kerület.
 
Budapest összterülete 525 km2, ennek 34,7%-a lakóterület, de csak 26,6 km2 (az összterület 5,1%-a) tömör beépítettségű. A város népsűrűsége 3.676 fő/km2, a lakóterületeké 10.593 fő/km2.

A város szerkezetileg a Duna tengelyére szerveződött, pesti oldala sík terület, budai oldala pedig domborzatilag tagolt, és a kertvárosi zónákat tömöríti. A pesti oldal városszerkezetét a sugárutak (Váci út, Rákóczi út, Üllői út), illetve a hármas körútrendszer strukturálják. A körutak közül a „Külső körút” határolja a legtöbb nagy helyigényű intézményt, pl.: pályaudvarok, temetők, kórházak és közparkok, a belső részen található „Nagy körút” pedig a lakóterületek peremén fut. A budai oldalon a domborzat több részre tagolja a lakóövezeteket, amelyek elsősorban kertvárosias tulajdonságokkal bírnak. A szocializmusban épült lakótelepek főleg a város peremén helyezkednek el, és jellemzően 40-50.000 lakost képesek magukba tömöríteni.

 

A nagyobb városszerkezeti egységeket a következő módon taglaljuk:
 
1. Belváros
A sugárutak és a Körút által határolt lakóövezet paradigmaváltáson ment át az utóbbi évtizedekben; jómódú lakói a budai hegyvidéki övezetbe települtek, a népesség pedig elöregedett. Jellemző, hogy a lakástulajdonosok albérletbe adják ki belvárosi lakásaikat, amiket főleg fiatalabb, belföldi és külföldi hallgatók vesznek igénybe.

Részei:
a.    A city (V. kerületet határoló utcák és terek)
b.    Budapest zárt beépítésű, belső lakóövezete (Haller utca – Fiumei út – Thököly út – Dózsa Gy. út – Dráva utca, azaz a VI., VII., VIII., IX kerületek)
c.    A vár és műemléki környezete
 
2. Ipari, - közlekedési – átmeneti zóna
Főleg nagy helyigényű intézményekből, ipari-közlekedési területekből és a közéjük ékelődött külvárosias jellegű lakóterületekből tevődik össze. Jellemzője, hogy korábban is extenzíven hasznosított területekből alakultak ki.

3. Lakótelepek
4. A külső kerületek zónái
5. Budai villanegyedek
6. Városperem
 
Budapest kerületei
Budapest kerületei
 
Kerület száma Kerület neve Elérhetőség
I. kerület Várkerület http://www.budavar.hu/
II. kerület Hegyvidék http://www.masodikkerulet.hu/
 
III. kerület Óbuda http://www.obuda.hu/
IV. kerület Újpest http://www.ujpest.hu/
V. kerület
Lipótváros
http://www.belvaros-lipotvaros.hu/
VI. kerület Terézváros http://www.terezvaros.hu/
VII. kerület Erzsébetváros http://www.erzsebetvaros.hu/
VIII. kerület Józsefváros http://www.jozsefvaros.hu/
IX. kerület Ferencváros http://www.ferencvaros.hu/
X. kerület Kőbánya http://www.kobanya.hu/tart/index/1/1
XI. kerület Újbuda http://www.ujbuda.hu/
XII. kerület Hegyvidék http://www.hegyvidek.hu/
XIII. kerület Angyalföld http://www.budapest13.hu/
XIV. kerület Zugló http://www.zuglo.hu/
XV. kerület Rákospalota http://www.bpxv.hu/
XVI. kerület Rákosszentmihály http://www.budapest16.hu/
XVII. kerület Rákosmente http://www.rakosmente.hu/
XVIII. kerület Pestszentlőrinc http://www.bp18.hu/
XIX. kerület Kispest http://www.kispest.hu/cimlap/
XX. kerület Pesterzsébet http://www.pesterzsebet.hu/
XXI. kerület Csepel http://www.csepel.hu/
XXII. kerület Budatétény http://www.bp22.hu/hirek
XXIII. kerület Soroksár http://www.soroksar.hu/
 
 
Budapestet érintő fejlesztési dokumentumok, tervek zónák szerint
 
A belső zóna területén legfontosabb feladat a városközpontban a funkcionális komplexitás biztosításán túl a lakófunkció megtartása, valamint a történeti karakter megőrzése mellett a szerkezet fellazítása, a park- és térrendszer fejlesztése, valamint az átmenő és a célforgalom korlátozása. Területi kiterjesztése elsősorban a Duna tengelye mentén történhet. Meg kell erősíteni a városközponthoz közvetlenül kapcsolódó városrészközpontok szerepét (Nyugati tér, Keleti pályaudvar és térsége, Millenniumi Városközpont, Móricz Zsigmond körtér, Buda-hegyvidék - MOM Park, Moszkva tér)

Az átmeneti zóna területén ki kell alakítani az ún. intermodális szerepkörű városrészközpontokat, amelyek az egyéni és a tömegközlekedési eszközváltás koncentrált helyein megvalósíthatóak. A már kialakított egyéb központokban, a városközpont bizonyos elemeinek kihelyezése a belső zóna tehermentesítését segítheti elő. E központok fejlesztésénél figyelembe kell venni azokat a közlekedésfejlesztési lehetőségeket, melyek a városrészközpontok további terhelhetőségét meghatározzák. A zónába eső kerületi központokat is ki kell egészíteni azokkal a funkciókkal, melyek hiánya a városközpontra ró felesleges terheléseket. Itt elsősorban a kerületi ellátás középfokú létesítményeinek körét kell bővíteni.
 
Az elővárosi zóna térségében lévő központok fejlesztését az intézmények körének bővítésével kell megvalósítani, ami szintén a belső területek tehermentesítését szolgálja. E területek helyi karaktere ill. a városszerkezetben elfoglalt helyük azonban korlátozza a lehetséges fejlesztések nagyságrendjét, a szintterület-sűrűség itt alacsonyabb kell legyen, mint a többi zónában. Az agglomerációval szomszédos zónában az M0 és az országos főúthálózat csomóponti térségeiben az intézmények köréből azok elhelyezése kívánatos, melyek területi igénye, nagyságrendje vagy forgalomvonzó hatása nem teszi lehetővé a meglévő városi szövetbe való illesztést.

A hegyvidéki zóna morfológiai és védettséget igénylő helyzete miatt csak az alap- és középfokú ellátás intézményeinek fejlesztése a cél. A hegyvidéki központoknak jelentős szerepük lehet a belső zóna felé irányuló forgalom csökkentésében.

A Duna menti zóna belső szakasza a városközpont területére esik. Ennek fejlesztésében elsősorban a minőség és a környezeti érték emelése kívánatos. Itt valósulhat meg a városközpont északi és déli irányú kiterjesztése. Az átmeneti zónára eső szakaszán a zónát érintő, vagy ahhoz legközelebb eső városrészközpontok fejlesztése kihat a parti területek környezeti alakítására, a városi területek minőségi szintjét emelheti a dunai kapcsolat lehetősége. Elsősorban a városközponti funkciók megtelepedése kívánatos, azokon belül is az idegenforgalom szerepe meghatározó kell, hogy legyen.
 
Letölthető fejlesztési dokumentumok
  • Budapest Városfejlesztési Koncepciója

  • Budapest Főváros Integrált Városfejlesztési Stratégiája

 

forrás:

Beluszky P. 2003: Magyarország településföldrajza, Általános rész. Dialóg Campus Kiadó. pp. 363-394.
Budapest Főváros Településszerkezeti Terve
Központi Statisztikai Hivatal: A Magyar Köztársaság Helységnévtára, 2011
 

Megyei jogú városok a megyeszékhelyek és azok az ötvenezernél nagyobb lakosságszámú városok, amelyeket az Országgyűlés a képviselő-testület kérelmére ilyennek nyilvánít. A megyei jogú város települési önkormányzat, amely területén - megfelelő eltérésekkel - saját hatásköreként ellátja a megyei önkormányzati feladat- és hatásköröket is. Képviselő-testülete a közgyűlés, amely a megyei jogú városban kerületeket alakíthat, és kerületi hivatalokat hozhat létre.

Megyei jogú várossá nyilvánítás:
Az Országgyűlés - a képviselő-testület kérelmére - az ötvenezernél nagyobb lakosságszámú várost megyei jogú várossá nyilváníthatja. A megyeszékhely város megyei jogú. A megyei jogú város települési önkormányzat, és területén - megfelelő eltérésekkel - saját hatásköreként ellátja a megyei önkormányzati feladat- és hatásköröket is.

Történelmi áttekintés:
 
1970-ig az ország Budapest utáni négy legnagyobb városa, Miskolc, Debrecen, Szeged és Pécs volt megyei jogú város, 1970-ben Győr is megkapta ezt a rangot, 1990-ben pedig minden város, amelynek a lakosságszáma meghaladta az 50 000 főt. 1996-ban megyei jogú város lett mindkét megyeszékhely, amelynek a lakossága nem érte el az 50 000-es határt (Salgótarján és Szekszárd).
 
Az 1990. évi LXV. törvény alapján a megyei jogú várossá nyilvánítást kérheti minden olyan város, amelynek lakossága meghaladja az 50 000 főt. Esztergom, bár lakossága a 30 000 főt sem haladja meg, benyújtotta kérelmét, hogy megyei jogú várossá válhasson, de nem sikerült megszereznie a többség támogatását a Parlamentben.
 
Érdet 2005. november 7-én az Országgyűlés megyei jogú várossá nyilvánította, mely a 2006. évi önkormányzati választások kitűzésétől lépett életbe. Bár a város lakossága évekkel ezelőtt átlépte az 50 000 főt - ami a megyei jogú várossá nyilvánítás egyetlen konkrét feltétele -, az infrastruktúra hiánya miatt korábban nem sikerült megszerezni a szükséges parlamenti támogatást.
 
Napjainkban:
 
Magyarországon jelenleg 23 megyei jogú város van. Bár többségük egy megye székhelye, ezek a városok jogilag nem a megyék részei, hanem azzal azonos rangú közigazgatási egységek.
 
Magyarország megyei jogú városai, a megyei jogú várossá nyilvánítás időpontja szerint
A térképet készítette: Horváth Balázs, VÁTI Nonprofit Kft
 
 

forrás:
 
A város fogalma
 
A város fogalma igen komplex jellegű, és minden ezzel foglalkozó tudományterület, vagy akár gyakorlati alkalmazás szempontjai egymástól igen eltérőek lehetnek. léteznek egyszerűbb, úgynevezett egykomponensű városfogalmak (pl. jogi városfogalom, statisztikai városfogalom), melyek természetüknél fogva leegyszerűsített definíciókat adnak, mégis, praktikus okokból a használatuk igen elterjedt.
 
A város olyan település, amelynek valamilyen (kulturális, ipari, kereskedelmi stb.) jelentőségénél fogva különleges, törvény szerint meghatározott jogállása van. A településhálózat nagyobb népességű, központi funkciókkal rendelkező, kiemelt közigazgatási jogállású tagja. Saját népességén kívül vonzáskörzetük lakóit is ellátják szolgáltatásaikkal. A városok az urbanizáció termékei, számuk a munkamegosztás kiszélesedésével, a társadalom differenciálódásával egyre növekszik. A városokra történelmi jellegük, méretük, szerepkörük szerint rendkívül nagy tarkaság a jellemző, eszerint számos típusát különböztetik meg.
 
A legegyszerűbb megközelítések:
  • az államigazgatási rang alapján történő besorolás (egyértelmű, könnyű elhatárolás, de országonként és időben változó)

  • népességszám alapján történő besorolás (szociológusok és statisztikusok is gyakran használják a város demográfiai fogalmát, miszerint a város nagyobb népességcsoport viszonylag kis területre koncentrált állandó lakóhelye, melynek neve, közigazgatásilag lehatárolt területe van.) A népességszám szerinti felosztás is igen sokféle, és változó. Az ENSZ kategóriái szerint a városokról: 20.000 fő felett beszélhetünk, míg pl. Dániában az alsó határ 250 fő.
A népességszámnak a település minőségét, műszaki, társadalmi és gazdasági jellemzőit alapvetően meghatározó szerepe tagadhatatlan, a statisztikai megközelítés pedig egyszerű és egyértelmű. További előnye, hogy lehetőséget teremt a településtípusok elhatárolására, településhierarchia képzésére.
 
  Hazánkban a népességszám alapján kialakult hierarchia Az ENSZ Demográfiai Évkönyve által használt településhierarchia
metropolis 1 millió felett 1 millió felett
nagyváros 100 ezer felett 500 ezer és 1 millió között
középváros 20 ezer és 100 ezer között 100 ezer és 500 ezer között
kisváros 5 ezer és 20 ezer között 20 ezer és 100 ezer között
község 5 ezer alatt  
 
 
Hagyományos városfogalom
  1. A munkamegosztásban betöltött szerep alapján is elkülöníthetők egymástól a városok és falvak. Ebben a megközelítésben az alapvető városképző erő az iparűzés, és a város és falu közti leglényegesebb különbség az, hogy a város ad otthont az ipari, a falu pedig a mezőgazdasági tevékenységnek. Erdei Ferenc bírálta ezt a város-értelmezést sematizmusa miatt, szerinte ez csak nyugat-európai városokra igaz. Véleménye, hogy a mezőgazdasági tevékenység éppúgy lehet városképző erő, mint az iparűzés (igazolásként ausztráliai példákat hozott fel, ahol mezőgazdasági telepesek alapítottak városokat).

  2. A hagyományos városmegközelítések másik nagy csoportját a Christaller nevéhez fűződő "központi hely" elméletek képezik. Eszerint a város, központi hely, mely nemcsak mindennapi igényeket elégít ki, hanem speciális szükségleteket is. Minél ritkább egyes igények időbeni megjelenése, annál inkább központi helyet igényel a kielégítésük. A központi hely elmélet igazságát elismerjük, de azt is hangsúlyoznunk kell, hogy egyben leszűkítése is a város fogalmának, és ez a településfejlesztési gyakorlatban káros is lehet.

  3. Az 1970-es, 80-as évek magyar településfejlesztési elméletének és gyakorlatának meghatározó személyisége volt Kovács Tibor, akit városfogalma alapján egyértelműen ebbe a csoportba kell sorolnunk. Meghatározása szerint: "a város a területi munkamegosztás központi tevékenységekre specializálódott jellegzetes településformája, amely a településhálózatban környezetének központi helye és amely - az ország termelőinek fejlettségi fokához képest - magas színvonalú ellátást nyújt népessége számára."

  4. Erdei Ferenc is kiemelt jelentőséget tulajdonít a központi funkciónak, mondván: "a város olyan település, amely önmagában is, és vidékével együtt is szervezett és autonóm vezetésű társadalmi egységet alkot, és egyfelől nagyobb számú népességnek a lakóhelye, másfelől vidékére kiható központi funkcióknak a telephelye, s e szerepeknek megfelelő technikai berendezésekkel rendelkezik." Erdei a központi hely funkciót azonban egész másképp értelmezi, mint Christaller. Az ő megközelítésében a város egyenrangú a vidékével. Város és vidék úgy egészítik ki egymást, hogy kölcsönösen egymásra vannak utalva. Erdei a város legfőbb funkciójának éppen a vidékkel való szerves kapcsolatát tartotta.

  5. A hagyományos városfelfogáson belül külön említést érdemel Mendöl Tibor, aki az alföldi városok morfológiáját tanulmányozta és úgy ítélte meg, hogy város és falu különbsége eltérő beépítési módjukban is megragadható. Azaz a város fogalmához zártsorú beépítés, a faluéhoz pedig fésűs beépítési forma kötődik.

A rendszerszemléletű városfogalom

A rendszerszemléletű városfogalom szerint a város hatalmas strukturális rendszer, melynek három fontos alrendszere van:
  • társadalmi struktúra
  • gazdasági struktúra
  • műszaki struktúra
A fogalom az absztrakciónak ezen a szintjén nem tesz különbséget város és falu között. Tehát a két alapvető településforma nem a három struktúra meglétében, illetve hiányában különbözik egymástól, hanem e struktúrák bonyolultsági fokában. Minél bonyolultabban strukturált a rendszer, annál fejlettebb a város. A város fogalma körül, a hazai és a nemzetközi vonatkozásban egyaránt tapasztalható sokszínűség magyarázata a már többször leszögezett tény, miszerint a város igen bonyolult, összetett, társadalmi, gazdasági és műszaki jelenség.
 
Településföldrajzi megközelítés
 

1. Statisztikai (azaz népességszámhoz kötött) városfogalom: A településhálózat népesebb tagjai, városi jogállással (ld. feljebb a népességszám szerinti besorolásnál).

Magyarország városai népességszám szerinti csoportosításban
Magyarország városai népességszám szerinti csoportosításban (2011)
A térképet készítette: Horváth Balázs, VÁTI Nonprofit Kft
 
2. Funkcionális városfogalom: A településhálózat azon tagjai, amelyek központi funkciókkal rendelkeznek, s saját népességük mellett a környező települések (falvak) lakóit is ellátják áruval és szolgáltatásokkal. Ez a definíció tehát azt a települést tekinti városnak, amely a területi munkamegosztásban a központi, magasabb szintű, nem hétköznapi funkciókra specializálódott (a megfogalmazás eredetileg Mendöl Tibortól származik). Más megfogalmazásban, a városnak jelentőségtöbblete van, szerepkörei szerint ellátja (közép- és felsőszintű szolgáltatásokkal) a vonzáskörzetébe tartozó települések lakosságát is. A funkcionális típusokat bővebben lásd a Várostípusok menüpontban.
 
Néprajzi megközelítés

A város a területi munkamegosztás jellegzetes településformája, központi (tehát vagy a területet intenzívebben kihasználó, vagy pedig a kevésbé mindennapi szükségleteket ellátó) tevékenységre specializálódott település. A város általában autonóm vezetésű társadalmi egység. Nagyobb számú népesség lakó- és munkahelye. A környékbeli falvak és szórványtelepülések lakói számára is igazgatási, igazságszolgáltatási és kulturális központ, valamint piachely. A magyar városfejlődés része, de megkésett változata a Ny-európainak. Miként Európában mindenütt, így Mo.-on is a püspöki és királyi (megyei) várak voltak a középkori városok csírái (pl. Esztergom, Veszprém). A 11–12. sz.-ban ezek az erődítmények egyházi és világi igazgatási feladatokat láttak el. Emellett a gazdasági és kulturális élet központjai is voltak. A várak köré különféle szolgálónépek, majd lassan hivatásos iparosok és kereskedők is letelepedtek. A 12. sz. második felében csírájában már megindult a városiasodás.
 

forrás:
Kovács Z. 2002: Népesség- és településföldrajz. Egyetemi jegyzet. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest
Kovács Z. 2001. Társadalomföldrajzi kislexikon város szócikke.
Magyar Néprajzi Lexikon város szócikke
Városok tipologizálása
 
Történelmi típusok:
 
  • antik város: történelmi jellegük alapján a legőssibb típusok (pl. görög polisz, templomváros)
  • feudális város: A középkor során létrejött, fallal körülzárt feudális képződmény
  • modern város: Az újkorban, az ipari forradalom eredményeként létrejött várostípus.
További történelmi típusok:
  • Mezőváros (oppidum): A történeti értelemben vett mezőváros feudalizmus kori közigazgatási egység. Olyan település, amely jogilag a szabad királyi város és a jobbágyfalu között állt. Földesúri joghatóság alatt álló, de a közönséges jobbágyfalvaknál szabadabb, vásártartási joggal és bizonyos autonómiával rendelkező település. Az oppidumok alakulásának jelentős korszaka volt a 14. sz. és a 15. sz. első fele. Ebben az időszakban kb. 800 falu kapott mezővárosi jogot a történeti Mo. területén.  Erdei Ferenc szociográfiai és néprajzi szempontú megfogalmazása szerint, jogi és közigazgatási helyzetétől függetlenül minden olyan alföldi nagy határú település mezővárosnak tekinthető, amely eredetileg  szálláskertes belterületű, ill. tanyás határú volt, és az átlagos falunál jóval nagyobb lélekszámú népessége nagyobbrészt mezőgazdasági foglalkozású.

  • Cívitás/Cívisváros: a 11–12. sz.-ban püspöki és királyi területi igazgatási központként szereplő vár, majd a 13. sz.-tól a 19. sz.-ig szabad királyi város. Nagy autonómiával rendelkező és fallal körülkerített település, amely követet küldhetett a feudális országgyűlésbe. A civitás címet a király adományozhatta. Legtöbb civitás a 13. sz. második felében és a 14. sz.-ban nyerte el rangját. (MNL)
     
Lakónépesség száma szerint:
 
  • óriásváros (10 millió fő felett)
  • nagyváros (100 ezer – 1 millió fő)
  • középváros (20 – 100 ezer fő)
  • kisváros (20 ezer fő alatt)
 
Munkamegosztásban betöltött funkciói szerint:
 
  • kereskedelmi szerepkör: vásárvonalak menti városok (pl. Ungvár, Tokaj, Vác, Nagykanizsa Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyszeben), kikötőhelyek (pl. Hanza-városok), folyami átkelőhelyek (pl. Szeged)
  • védelmi szerepkör (pl. Eger, Sárospatak, Veszprém, Buda)
  • igazgatás-kormányzati szerepkör (vármegyeszékhelyek, főváros, uralkodói rezidenciák (pl. Gödöllő)
  • vallási szerepkör (püspöki székhelyek, pl. Esztergom, Eger, Győr, Veszprém, Pécs; zarándokhelyek, pl. Máriapócs)
  • kulturális szerepkör (iskola- egyetemvárosok, (pl. Keszthely, Sárospatak, Sopron, Pápa)
  • művészeti központok (pl. Nagybánya); múzeum- és műemlékvárosok, (pl. Szentendre, Kőszeg); fesztiválvárosok
  • ipari szerepkör (pl. Dunaújváros, Százhalombatta, Tiszaújváros, Kazincbarcika)
  • közlekedési szerepkör: vasút szerepe: (pl. Hatvan, Dombóvár, Záhony)
  • idegenforgalmi szerepkör (pl. Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Sárvár)
 
Magyarország funkcionális várostípusai:
 
  • bányaváros (Tatabánya, Oroszlány, Komoló)
  • iparváros (Ózd, Miskolc, Dunaújváros, Győr)
  • vásár- vagy kereskedőváros (Eger, Miskolc, Győr, Gyöngyös, Pápa)vasúti csomópont (Cegléd, Celldömölk, Dombóvár, Hatvan)
  • hídváros: (Szolnok, Komárom)
  • agrár- vagy átalakuló agrárváros (Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas)
  • iskola- és egyetemváros (Gödöllő)
  • fürdő- és műemlékváros (Keszthely, Balatonfüred, Sopron, Kőszeg)
Városhierarchia
 
A városhierarchia a különböző városi szintek rendszerén alapul, melyben az egymással szomszédos szinten álló városok alá- fölérendeltségi viszonyban  vannak egymással. A városok egyes hierarchikus fokozatokba való besorolásának alapját a városi alapfunkciók (ide tartoznak a tágan értelmezett szolgáltatások viszonylag ritkán előforduló intézményei és szerepkörei, többek között az egyetemek, színházak, kórházak, bíróságok, speciális szakboltok) mennyisége és minősége határozza meg. Ennek megfelelően a magyar városhierarchia csúcsán Budapest áll.
 
Hierarchia-szintek:
  • főváros
  • regionális központ
  • megyeközpont
  • középváros
  • kisváros
  • városias jellegű település
Magyarország városhierarchiája 1910-ben
Magyarország városhierarchiája 1910-ben. 1–Budapest; 2–Regionális központok; 2–Megyeközpontok; 4–Középvárosok; 5–Kisvárosok
(forrás: Beluszky P.–GYŐRI R. A város a láz, a nyugtalanság, a munka és a fejlődés.” Magyarország városhálózata a 20. század elején. Korall 2003. 11–12. p. 213.1

 

forrás:
Kovács Z. 2002: Népesség- és településföldrajz. Egyetemi jegyzet. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest
Kovács Z. 2001. Társadalomföldrajzi kislexikon város szócikke.
Magyar Néprajzi Lexikon mezőváros, oppidum, cívitás szócikkei
 
 
A várossá nyilvánítás hazai gyakorlatát a jogi szabályozás és a hazai településhálózat sajátosságai alakították ki.

A várossá nyilvánítás és egyéb területszervezési kérdések (megyei jogú várossá nyilvánítás, település másik megyéhez csatolása, településegyesítés vagy annak megszüntetése, megye elnevezése és székhelyének megállapítása, fővárosi kerületi tagozódásról való döntések) az 1999. évi XLI. törvény a területszervezési eljárásról 1. §-a értelmében a köztársasági elnök és az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, és a döntések meghozására évente egy alkalommal kerül sor. A várossá nyilvánítási kérelmet a település polgármestere az önkormányzat határozata alapján terjeszti fel az illetékes Minisztériumnak.
 
A törvény szerint nagyközség akkor kezdeményezheti várossá nyilvánítását, ha a városi cím használatát fejlettsége, térségi szerepe indokolja. A feltételek közé tartozik a megfelelő gazdasági, infrastrukturális fejlettség, a megfelelő intézmények (oktatási, közegészségügyi, rendészeti) megléte, az önkormányzat térségi szervezőképessége.
 
Magyarországon 2011 január 1-én 328 település rendelkezik városi ranggal, ebből 24 kiemelt szereppel is (főváros, megyei jogú város.) Ezeknek a városoknak jelentős része az utóbbi 100 évben nyerte el a városi rangot. A teljes népesség mintegy 67%-a él városban, ezzel hazánk közepesen városiasodott országnak számít.
 

 


forrás:
A község fogalma
 
A község a közigazgatási rendszer területi és szervezeti alapegysége a legtöbb európai (és számos Európán kívüli) országban.
  1. Lakott és lakatlan területrészekből álló, jogilag és térképileg lehatárolt közigazgatási területi egység. Méretétől és népességszámától függetlenül minden község egyben helyi önkormányzat is.

  2. A község egy vagy több településből és lakatlan településrészekből álló, jogilag és térképileg elhatárolt, jogszabály által községi jogállásúnak minősített és névvel ellátott államigazgatási területi egység. A jogi értelemben vett község nem jelent minden esetben önálló közigazgatási egységet; gyakori, hogy több kisebb területű és népességszámú községet egy községi tanács irányít.

A község fogalmának két jelentése van:

  • Egyfelől meghatározott területet értünk alatta, tehát a községnek határa, területnagysága, népessége stb. van.

  • Másfelől az e területen működő politikai és közigazgatási intézményrendszert jelenti. Ebben az értelemben tehát a községnek szervei, szervezetei, intézményei, jogai, feladatai, választópolgárai, tisztségviselői stb. vannak.

A községek rendszere területi értelemben általában az adott ország egészét lefedi, bár előfordulnak kivételek (pl. Németország egyes tartományai, Oroszország egyes régiói, az Amerikai Egyesült Államok legtöbb állama). A községek területnagysága és népességszáma mind az átlagok, mind a szélsőségek tekintetében országonként igen változatos képet mutat. Az egyes országok községrendszerei intézményi értelemben szintén nagyon sokfélék. Ahol helyi (területi) önkormányzati rendszer működik, ott általában ennek területi alapegységét képezik.

 

A község és a falu megkülönböztetése
 

A községet a falu fogalmától az különbözteti meg, hogy a község jogi és politikai kategória, míg a falu településföldrajzi fogalom. Magyarországon a kettő a közbeszédben gyakran összemosódik, mert a magyar önkormányzati rendszerben a két hagyományos településforma (város és falu) a helyi kormányzás legalsó szintjével (város és község) nagymértékben egybeesik. Ráadásul a városi típusú településeknél az elnevezés is megegyezik (város – város).

A község településföldrajzi szempontból a fentiek értelmében lehet

  • város
  • falu
  • város a környező falvakkal
  • falvak csoportja.

Magyarországon és Romániában ugyanakkor 1950 óta a városokat nem nevezik községnek, ezért a község szó csak falusi közigazgatási alapegységre vonatkozik.

 

Községek Magyarországon

 
Magyarországon először az 1871. évi XVIII. törvénycikk a községek rendezéséről rögzítette, hogy minden területnek valamely községhez kell tartoznia. Ettől kezdve 1950-ig, a tanácsrendszer bevezetéséig az ország teljes területe községekre volt fel osztva, melyek különböző kategóriákba tartoztak (kisközségek, nagyközségek, rendezett tanácsú városok – később megyei városok –, törvényhatósági jogú városok és Budapest). Az első tanácstörvénytől kezdve a jogalkotás a városokat nem nevezte tovább községeknek. Ettől kezdve tehát az ország területe városokra és községekre oszlott, és ezt a rendszert az 1990-es önkormányzati törvény is átörökítette. A korábbi község összefoglaló elnevezés helyét a település elnevezés vette át.

 

A magyarországi közigazgatási rendszer megkülönbözteti a község és a nagyközség fogalmát.

  • Község

Község olyan település lehet, amelynek legalább 300 lakosa van, más településektől elkülönülő, önálló saját arculata van, és képes önkormányzat alakítására és a helyi közügyei ellátására.

  • Nagyközség
A nagyközség a községtől abban különbözik, hogy legalább 5000 lakossal kell rendelkeznie. A község, illetve nagyközség élén a polgármester áll. A nagyközség megfelelő fejlettség esetén kérheti várossá nyilvánítását a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény alapján.
 
Magyarországon 2847 község és nagyközség található, ezek a teljes népesség mintegy 35,4%-ának adnak otthont.
A falu fogalma
 
A községet a falu fogalmától az különbözteti meg, hogy a község jogi és politikai kategória, míg a falu településföldrajzi fogalom. Magyarországon a kettő a közbeszédben gyakran összemosódik, mert a magyar önkormányzati rendszerben a két hagyományos településforma (város és falu) a helyi kormányzás legalsó szintjével (város és község) nagymértékben egybeesik. Ráadásul a városi típusú településeknél az elnevezés is megegyezik (város – város).

A településföldrajz és településnéprajz számára a falu fogalma a városi joggal nem rendelkező, a városnál rendszerint kisebb létszámú, nem zárt építkezésű, csoportos település egészét jelenti a jórészt lakóhely szerepű belterülettel, a munkahely szerepű külterülettel és a települést éltető helyi társadalommal együtt. A falu tehát társadalmi és települési egység, amelynek életében meghatározó szerep jut a hagyományoknak.

A Magyar Néprajzi Lexikon szócikke szerint a falu egyszerű szerkezetű, korlátozott önállóságú, a városi központhoz vidékként tartozó; többnyire mezőgazdasági jellegű kis település. A falut alkotó egységek térbelileg gyakran megoszlottak, mivel a termelőhely és a lakóhely elkülönül egymástól. Maga a gazdasági termelő és termelésszervező tevékenység sem folyik összefüggő területen. – A faluk többségét őstermelő parasztok lakják. Így a falutörténet kezdetei is az emberiség földműveskultúráinak kialakulásával hozhatók kapcsolatba. A falu a legtöbb európai népnél azonban a feudalizmusra való áttérés időszakában vált a legjellemzőbb megtelepedési formává. A magyar falu a honfoglaló magyarság megtelepedése után viszonylag gyorsan alakult ki. A magyar falurendszer első rétege a nornád eredetű téli szállás állandó faluvá való átfejlődésével jött létre. A falualakulás első korszaka után a magyar falurendszer további fejlődésére a középkori pusztásodási folyamat, a török megszállás, a különféle telepítések, valamint a tanyásodás és a tanyaközségek központjainak létrehozása volt jelentős hatással. – Különösen nagy változásokat okozott a középkori pusztásodási folyamat és a török uralom, amelynek hatására sok régi aprófalus terület lakatlanná vált, ill. az egy-egy településre összefutott népesség, elsősorban az Alföldön, nagy határú és elnyúlt belterületű óriás falukat hozott létre. E gyakran mezővárosi jogállású óriás falvak határa képezte a mo.-i 18–19. sz.-i tanyás terület legnagyobb részét, amelyen csak a 20. sz.-ban került sor újra jelentősebb faluszerveződésre.
 
Falvak morfológiai típusai

Mezőtárkány (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)Köhlen (Németország), 1830-banHalmazfalu: olyan település, amelynek belsősége szabálytalan alaprajzú, és e települési szabálytalanság minden lényeges alaprajzi vonásra kiterjed. Tehát házai rendszertelen összevisszaságban állnak, telkei és telektömbjei szabálytalan alakúak, utcái, ha vannak, rövidek és zegzugosak. Halmazfalu többféleképpen keletkezhetett. A halmazfalu az egyik legrégebbi alaprajztípus, amely már a feudalizmus előtti időben is elterjedt volt.

 
Körfalu: az ősi faluformák egyike. Átmenetnek tekinthető a szabálytalan és szabályos településformák között, mert továbbfejlődése a → halmazfalu formája felé vezet. A körfalunál a telkek a rajta levő épületekkel egy kerekded tér szélén sorakoznak, a telkek legyező formájúak.

 
Szany 1857-ben (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)Szalagtelkes falu: olyan település, amelynek egymás mellett fekvő keskeny, hosszú, szalag alakú belső telkei hosszanti oldalukkal érintkeznek és így alkotnak egyszeri vagy többszöri sorozatot. A legtöbb szalagtelkes faluban a telkek utcai részén áll a telekhatárra épített, véggel utcára néző lakóház. Utána következik a gazdasági udvar istállóval, ólakkal, tárolóhelyiségekkel és néhol a telken keresztben álló csűrrel. A telek hátsó része legtöbbször veteményes vagy gyümölcsöskert. Előfordul, hogy egymás végébe több lakóház is épül egy telekre. A szalagtelkes falu lehet egyutcás vagy többutcás. Az egyutcás forma az ősibb. A többutcás szalagtelkes faluk különösen elterjedtek Mo.-on, mivel nálunk igen gyakoriak a népes, többezres lélekszámú falvak. A szalagtelkes falu megjelenési formái: az orsós utcájú falu, az útifalu és a sorfalu. A szalagtelkek leggyakoribb beépítési módja a fésűs beépítés melynél az egy helyiségsoros lakóház hosszoldali, általában a telek északi részén, a telekhatárral párhuzamosan, attól bizonyos távolságra (ereszcsurgó távolság) helyezkedik el, és a főbb melléképületek (istálló, ólak, színek) mögötte sorakoznak. Az utcafrontra néző rövid oldal állhat közvetlenül az utcavonalon, vagy attól előkert választhatja el. A fésűs beépítés változata a fűrészfogas beépítés, melyet olyankor alkalmaznak, amikor a telkek nem merőlegesen állnak az útra. A fűrészfogas beépítés abban különbözik az egyszerű fésűs beépítéstől, hogy a lakóházakat egymáshoz képest előreugratják, vagy a telek hosszanti határai és az épületek nem merőlegesek az utcavonalra, hanem 10–20 fokkal eltérnek attól, miáltal oldalhomlokzatuk egy része is szerepet kap az utcaképben. Az előreugró részen gyakran oldalablakot is nyitnak, ahonnan az utca végigtekinthető. Jellegzetes példája Fertőszentmiklós.
 
  • Kassa orsós piacutcája (forrás: oszk.hu)Orsós utcájú falu: olyan település, amelynek szalagtelkei egy térszerűen kiszélesedő, majd fokozatosan újra elkeskenyedő utcát fognak közre. A két sorban fekvő telkek csak a lakóház helyét, a gazdasági udvart és az esetleges kertet foglalják magukba. A szántók elkülönülnek a belsőségtől. A középkori eredetű orsós utcájú falu különösen Németország északi területein gyakori és általában a körfalvak evolúciójából eredeztetik kialakulását. Több É-mo.-i civitás és mezőváros piacutcája orsós utcának tekinthető (pl. Kassa, Szepsi).
 
 
  • Öttevény, útifalu (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)Útifalu: A szalagtelkes falvak egyik fajtája. Olyan település, amelynek két sor szalagtelke egy átfutó út két oldalán helyezkedik el. A telkek út felőli végén áll a hosszanti telekhatárra épült lakóház, beljebb következik a gazdasági udvar a gazdasági épületekkel. Az útifalun átfutó utca sok esetben nem országút, hanem csak egy abból kiágazó mellékút vagy zsákutcaszerű bekötőút. Az ilyen falvak népe védelmi szempontból jobb helyzetben volt, mint az országút mellé települt útifaluké. Az útifaluk eredetileg mind egyutcásak voltak, közülük azonban némelyek az évszázadok alatt több utcássá váltak. Magyarországon az útifalu jellegzetesen feudalizmus kori települési képződmény. A középkori Mo. falvainak 60–80%-a utcás falu volt, és csak kisebb hányaduk települt halmazosan.Egyik fajtája a pajtasoros szalagtelkes típus, amelynél az utcával párhuzamosan álló csűrök vagy pajták az udvarok alján zárt láncolatot alkotnak. A telkek keskenysége miatt a csűrök összeérnek. A pajtasoros szalagtelkes falu Mo.-on német és magyar falvakban egyaránt előfordul. Legszebb példái a Dunántúlon láthatók.

  • Sorfalu: A sorfalu (a német szakirodalomban Reihendorf) olyan település, amelynek egy vagy két sorban fekvő hosszú szalagtelkei nemcsak beltelkek, hanem magukba foglalják a szántókat, sőt esetenként az erdőt és legelőt is. A sorfalu fiatalabb az útifalunál. A legkorábbi sorfalvak a 12–13. sz.-ban tűntek fel olyan területeken, amelyek előzőleg nem kerültek művelés alá, tehát Európa erdős hegyvidékein és mocsaras tengerpartjain. A magyar településtörténetben kevés szerepük adódott.
Szerencs kertvárosi lakónegyede - az Újtelep egyik részlete (forrás: Frisnyák S.-Gál A.: Szerencs településföldrajza)
Sakktábla-alaprajzú falu: Szabályos alaprajz és párhuzamos utcák jellemzik. A sakktábla alaprajzú, teleklábas faluban a párhuzamos és derékszögű utcák által körülzárt, téglalap alakú telektömbök két-két egymással érintkező teleksorból állnak. A teleklábas településszerkezet tudatos tervezés, mérnöki kimérés eredménye. A történelmi Magyarországon a 18. században sok sakktábla alaprajzú falut hoztak létre elsősorban a Bánságban, a Bácskában és a velük érintkező dél-alföldi területeken.
 
 
 
Falvak típusai népességszám szerint
 
  • törpefalu (100 fő alatt);
  • aprófalu (100–500 fő);
  • kisfalu (500–1000 fő);
  • középfalu (1000–2000 fő);
  • nagyfalu (2000-5000 fő);
  • óriásfalu (5000-10000 fő);
Ezer főnél kisebb lélekszámú települések Magyarországon, 2010

Egyéb típusok

Irtásfalu: Erdőterületből irtott földön jött létre. Lakói általában a falut körülvevő, erdőből kialakított szántók művelésével foglalkoznak. Mo.-on a 13. sz. végétől, nagyobb számban pedig a 14. sz. elejétől keletkeztek. Számuk a későbbi évszázadokban is szaporodott. Legelterjedtebbek a Felföldön és DNy-Dunántúlon. Hegyvidékek gyakori településformája.
 

forrás:
Magyar Nagylexikon 7.kötet, 1993
Magyar Néprajzi Lexikon falu, halmazfalu, körfalu, szalagtelkes falu, orsós utcájú falu, útifalu, sorfalu, sakktábla alaprajzú falu, irtásfalu szócikkei
A magyar nyelvterület településformái - átmeneti formák a csoportos települések és a szórványtelepülések között. In. Magyar Néprajz IV. p. 42.
A tanya
A tanya fogalma a vonatkozó jogszabályokban:
A tanya foglamát a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 3. § b) pontja határozza meg, mely szerint: a tanya a település külterületén lévő mezőgazdasági termelés (növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás) céljára létesített lakó- és gazdasági épület, épületcsoport és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó, legfeljebb 6000 m2 területű föld együttese.
 
*
 
 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióban (OTK) a rurális (vidékies) térségek területileg integrált fejlesztési prioritásai között szerepelnek a tanyás térségek is: „Az európai szinten kultúrtörténeti jelentőséggel bíró tanyás településrendszer és gazdálkodási forma a magyar nemzeti örökség fontos részét képező sajátos térszerkezeti struktúra, melynek fennmaradása, revitalizációja, fejlesztése nemzeti érdek. A tanyás térségek fontos értéke, hogy potenciálisan alkalmasak a fenntartható fejlődés, az integrált, komplex vidékfejlesztés és a multifunkcionális mezőgazdaság Európában kialakult fejlesztési modelljének megvalósítására."
 
A koncepcióban megfogalmazotak szerint alapvető cél, hogy tanyás térségeink zöme megújuljon az alábbi életképes funkciók megszerzése ill. megőrzése révén:
  • Korszerű gazdálkodó tanyák (főként egyes intenzív, termelési, valamint organikus gazdálkodási formák esetében)
  • Üdülő- és lakófunkciójú tanyák (főként városok közelében, illetve táji-természeti értékekben gazdag helyszíneken, idegenforgalmi vonzerők közelében)
  • Vendéglátó tanyák (pl. falusi- és ökoturizmus helyszínei, vendégházak, turisztikai programok, vendéglők stb.)
  • Megszűnt tanyák esetén művelésbe vonás (birtokrendezés után gyümölcsös telepítés, erdőtelepítés stb. abban az esetben, ha tanyaként nem indokolt a fenntartás)
Tanyás térségek Magyarországon, 2001 (forrás: OTK)
Tanyás térségek Magyarországon
forrás: Országos Terüeltfejlesztési Koncepció
 
A tanyák megújításának alapvetően e korszerű funkciók ösztönzésén, ugyanakkor a tanyák által képviselt értékek (hagyományos gazdálkodás, tájfenntartás, épített örökség) megőrzésén kell alapulnia, annak érdekében, hogy a tanyavilág ismét élő tér lehessen. A tanyák fejlesztése a településfejlesztés során is érvényesítendő, különösen azon kiterjedt nagyobb városok tanyavilágában, melyek statisztikailag nem számítanak vidékies területnek.
 
*
 
A néprajzi szakirodalomban a tanya az alföldi városok és falvak határában szétszórtan álló, rendszerint egy lakóépületet és néhány hozzá tartozó gazdasági épületet magába foglaló, állandóan lakott magános telep. A 20. századi állapotokat véve alapul a településföldrajz kutatói és részben a történészek is sokáig úgy vélték, hogy a tanyák a török uralom alatt kialakult nagyhatárú óriásfalvak bomlásával, a nép „széttelepülésével” jöttek létre. A tanyákat kezdettől fogva állandóan lakott szórványtelepülésnek tartották, vagyis az európai települési rendszerek kategóriáit alkalmazták rájuk. Később, különösen Györffy István és Erdei Ferenc kutatásai után világossá vált, hogy a tanya a történetiségben tartozéktelepülés, azaz a megosztott parasztváros külső-határbeli része volt. Az alföldi városok nagyméretű tanyásodása a 18. sz.-ban bontakozott ki. A tanyák kialakulásának alapvető feltétele volt a paraszti földtulajdon vagy legalábbis kötetlen, szabad földhasználat. E feltételek elsősorban a szabadalmas alföldi parasztvárosokban voltak adottak. Úrbéres helyeken csak a 19. század második felében, a jobbágyfelszabadítás után alakultak tanyák.
 
A tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló 49/2009. (V. 27.) országgyűlési határozat megfogalmazása szerint „A tanya - mint hagyományos gazdálkodási, települési és létforma - a magyar társadalmi, településszerkezeti- és gazdaságtörténeti örökség több évszázados múltra visszatekintő része. Sajátos társadalom-földrajzi, építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságai révén a tanyás településrendszer a magyar nemzeti örökség, ezzel együtt pedig az európai örökség részét képezi. A tanyák igazodnak természetföldrajzi adottságainkhoz, az itt élő generációk nemzedékről nemzedékre adják át hazai termesztési-tenyésztési hagyományainkat, a gazdálkodásban megszerzett és felhalmozott tudásanyagot, őrzik tájfajtáinkat és őshonos állatfajtáinkat, ezzel a biodiverzitás gazdagságát, hozzájárulnak a magyar táj fenntartható használatához és a heterogén termelési kultúra fenntartásához."
 
 
Tanyafejlődés Magyarországon1
 
A tanyakeletkezés általános feltételei:
  1. a belterületről intenzíven és gazdaságosan nem művelhető nagyságú településhatárok
  2. az intenzív gazdálkodás (szántóművelés, később szőlő- és gyümölcstermesztés) igénye, ill. kényszere
  3. a mezővárosból való végleges kitelepedés (falvak létesítése a távolabbi határrészeken, ill. pusztákon) lehetőségeknek elvetése, annak tiltása (ragaszkodás a mezővárosokban élvezett jogokhoz, előnyökhöz, a mezővárosi közösség ragaszkodása 8adófizető, közteherviselő) polgáraihoz, stb.)
A tanyakeletkezés előfeltételei közül különösen fontos szerepet játszott a határhasználat rendje, illetve annak szabályozása, ugyanis annak bizonyos formái (pl. közös tulajdonú határrészek, rendszeresen újraosztásra kerülő határrészek, nyomásos rendszer, stb.) nem tették lehetővé a tanyák kialakulását. Hazánkban a tanyafejlődés első szakasza nagyjából a 16-18. század közepe-végére zárult le, amikor is a mezei kertek, ill. szállások helyébe a szántóföldi tanyák léptek. Ezek a tanyás településrendszerű térségek a Duna-Tisza közére a Cegléd-Kiskunlacháza vonaltól délre, a Jászságra, a Tiszántúlon pedig a Maros-Pécska-Battonya-Gyula-Földes-Debrecen-Karcag-Kunmadaras-Tisza vonallal határolt területre estek.

Kezdetben csak „tanyázó helyek” létesültek a határban, tartósabb építmények nélkül, s itt kizárólag a mezőgazdasági munkák idején tartózkodtak a család munkaképes tagjai. Majd tartósabb épületeket, kutat, marhaállást, stb. készítettek, és a munkát végző családtagok a nyári hónapokra kiköltözhettek a tanyákra. A hétvégét, ünnepnapokat a városban töltötték. A jószág belterjesebb tartása, istállózása megkövetelte a család valamely tagjának (legény, fiú) állandó kinttartózkodását. Ezért tartósabb, fűzhető épületeket – tüzelős ólakat – emeltek, de a tanya-anyateleülés kapcsolata nem változott. A tanyai lakóház és az istálló különválasztása lehetővé tette a család huzamosabb kinntartózkodását, ám a városi lakást nem adták fel. Általános volt, hogy a család a mezőgazdasági munkák befejezése után a téli hónapokra beköltözött a városi házba. Végül, e „fejlődés” betetőzéseként – tömegesebben csak a 19. század végétől – a tanyaiak feladták városi házukat – így a tanya valódi szórvánnyá vált.
 

A tanyák határbéli elhelyezkedése
  • A tanyás település területek nagyobb részén minden különösebb rendszer nélkül épültek fel a tanyák, rendszertelenül ülve meg a határt – „szórt tanyák

  • Elsősorban Békés megyében utak mentén sorakoztak a tanyák – „tanyautcákat” alkotva (Szarvas, Tótkomlós, Békés, Gádoros, Szabadka, Zenta, stb.) Másnéven tanyasor, amelynél a keskeny földbirtokokon épült tanyák egymás mellett, sorban helyezkednek el. Legismertebbek a szarvasi tanyasorok. (Bővebben lásd az Átmeneti településtípusok menütartalomban).

  • Néhány mezőváros határában faluszerű csoportokba tömörültek a tanyaházak. Nyíregyháza határában közel 70 „bokorba” húzódtak a tanyák, helyenként 30-40 ház is – ezek az úgynevezett „tanyabokrok, bokortanyák”. Kalocsán is faluszerűen ülték meg a határt a kitelepülők, az ún. „szállásokon”.
     
A farmtanya

A farmtanya állandóan lakott, egy-egy földművelő család tulajdonában és használatában levő külterületi magános telep. Teljes gazdasági udvar és a tulajdonos családi otthona. Lakójának nincs háza a városban. Körülötte terül el a hozzá tartozó termelőhely, a szántóföld, a kaszáló, szőlő. Mivel gazdasági és települési egység, látszólag szórványfalusi telepnek felel meg. Társadalmi szempontból azonban különbözik attól. A farmtanya mindig valamelyik város távoli határán áll. Lakója gazdaságilag és közigazgatásilag kötődik a városhoz. A farmtanya különösen a Duna–Tisza közén elterjedt, de előfordul Alföld-szerte. Megtalálható szőlőben, gyümölcsösben és szántóföldön egyaránt. A farmtanyák kialakulása és elterjedése a 19. sz. második felére, valamint a 20. sz. elejére esik. Számukat nagymértékben növelte sok régi tanya állandó lakóhellyé alakulása. 1950 után, amikor a nagy határú városok távoli pusztáin önálló tanyaközségeket szerveztek, a farmtanyák többsége valódi szórványtanyává vált.
 

1Beluszly P. 2004. nyomán

forrás:
Magyar Néprajzi Lexikon tanya szócikke
Beluszky P. 2004. Magyarország településföldrajza. Dialóg Campus Kiadó, Bp.
Szer, szeg, szeres település
 
Azt a településegyüttest, amely egymástól elhatárolódó, de egy közigazgatási keretbe tartozó, kis házcsoportokból áll, szeres településnek nevezi a magyar településföldrajzi irodalom. Ez a településforma a délnyugat-magyarországi Őrségben és Göcsejben jellemző. Párhuzamai megtalálhatók a szomszédos Lendva-vidéki, muraközi és stejer területeken is. A szeres település részeit képező kis házcsoportokat az Őrségben szernek, Göcsejben szegnek nevezik. A hasonló törpefalvakat a német irodalom Weiler, a francia hameau, az angol hamlet néven emlegeti. Magyarországon az efféle néhány házból álló apró falunak nem volt megkülönböztető neve. A néprajzi irodalomban a szer kifejezés terjedt el, amely azonban a népnyelvben nem településtípus értelmű, hanem egy településegyüttes részére utaló, más névvel, legtöbbször családnévvel, ragadványnévvel együtt szereplő szócska. Például Szalafő község szerei: Templomszer, Felsőszer, Pityerszer, Papszer, Csergőszer, Gyöngyösszer, Alsószer.
 
Őriszentpéter szerei 1859-ben (forrás: Magyar Néprajz IV.)
Őriszentpéter szerei 1859-ben
forrás: A magyar nyelvterület településformái - átmeneti formák a csoportos települések és a szórványtelepülések között. In. Magyar Néprajz IV. p. 74.
 
A szerek egy része már a 12–13. században kialakult, valószínűleg létező falvak szétrajzásával és a kirajzással létrejött szórványok terebélyesedésével, nemzetségi telephellyé formálódásával. A falvak „szeresedésének” folyamata a 14–15. században tovább tartott, a 16–17. században azonban megtorpant. A szeres településű községek általában 5–10 szerből állnak. Előfordul, hogy a szerek között csak néhány teleknyi távolság húzódik. Állhatnak azonban az apró házcsoportok 1–2 kilométerre is egymástól. Egy-egy szer 4–6–10 porta épületeit foglalja magába. Vannak lazább és tömörültebb szerek. A lazább szerek portái közé szántóföldek, legelők ékelődhetnek. Előfordul, hogy a „beltelkek” és a hozzájuk tartozó földek térben nem különülnek el egymástól. A tömörültebb, utcasorba rendeződött szerek esetében erre kevésbé nyílik lehetőség, mivel ezek portái egymással érintkeznek. A porta csak az utcával ellentétes oldalon, a „kertek alatt” találkozhat a szántókkal. Valószínűleg az utcavonal nélküli szórtabb, lazább szerforma tekinthető a régebbinek. Az utcás, tömör szerek a 19. század második felében és a 20. században, a tagosítások után váltak jellemzővé.
 
 
Tanyasor
 
A tanyasor a tanyatelepülés átlagostól eltérő különös formája, amelynél a keskeny földbirtokokon épült tanyák egymás mellett, sorban helyezkednek el. hazánkban legismertebb példái a szarvasi tanyasorok, ahol a tanyaépületek többsége az utak mellé épült. Az utcák eredetileg dűlőutak voltak, és fokozatos beépüléssel nyerték el sorfaluhoz hasonló képüket. A tanyasorok további ismert példáival találkozhatunk Szabadka és Szeged környékén is. A szabadkai határból kivált Csikéria, Kelebia és Tompa község több kilométernyi hosszúságban kanyargó út menti tanyasorokból áll. Létrejöttükben nagy szerepük volt a városi birtokparcellázásoknak, csakúgy, mint a szegedi földek tanyasorainak kialakulásánál is. Tanyasorok az említett városokon kívül más tiszántúli és Duna–Tisza közi települések határában is találhatók.
 
A tanyasorok kialakulásának okait kellő alapossággal még nem tárta föl a tudomány, de befolyásoló tényezők lehettek a birtokviszonyok, a határhasználati módok, a parcellázási körülmények, a közlekedési adottságok és legfőképpen a helyi hatalmi vagy parasztközösségi szabályozát.
 
 
Major
 
A majorság átmeneti települési forma a magános és a csoportos település között. Leszámítva az átfedéseket, a tanyától elsősorban az különbözteti meg, hogy a tanya paraszti létesítmény, a paraszti gazdaság központja, a majorság pedig nagybirtokhoz kötődő településforma. Nem ilyen lényeges, de igen szembetűnő az a különbség is, amely a két telepforma nagyságában, építményeik számában jelentkezik. A paraszti tanya egy-két épületével szemben a majorság legtöbbször jóval nagyobb épületcsoport; adminisztratív épületek, nagyméretű istállók, magtárak, 4–8 családot is befogadó lakóházak együttese. A majorságbeli épületek általában nem alkotnak utcát. Kerítetlenül, szabad térségben állnak. Elrendeződésük néha egészen szabálytalan, máskor váltakozva párhuzamos és egymásra merőleges helyzetűek.
 
Magyarországon az újkori földesúri majorságok kialakulását és elterjedését jelentős mértékben segítette az allodiális gazdálkodás 16–18. sz.-i nagy szerepe. 1848 után a feudális eredetű nagybirtok kapitalizálódása és az új vásárlással szerzett kapitalista nagybirtokok kialakulása együtt járt a majorságok számának, illetve épületállományának növekedésével. A nagybirtokok 1945. évi felosztása ezt a növekedést megállította. A funkciójukat vesztett uradalmi majorságok egy részét szétszedték az építkező új gazdák. Ugyanakkor sok helyen megindult egy másik folyamat is: a majorságok  faluvá alakulása. 1960 után a nagyüzemi gazdálkodás általánossá válása ismét kedvezett új majorságok kialakulásának. E szocialista majorságok (tsz-majorok) azonban legtöbb esetben építészetileg, formailag, valamint funkciójuk szempontjából sok vonatkozásban különböznek a régitől. – A majorság mint településforma csaknem mindenütt elterjedt. A termelés különbözősége azonban sok változatát alakította ki a majorságtelepülésnek.
 

forrás:
Magyar Néprajzi Lexikon szer, szeg, majorság, major szócikke
A magyar nyelvterület településformái - átmeneti formák a csoportos települések és a szórványtelepülések között. In. Magyar Néprajz IV. p. 74-77.