Kistérségek - történelmi áttekintés

A járás a 16-17. században már előfordult Magyarországon, a 18. században pedig általánossá vált. A megye részeként működött, községeket, esetleg városokat magában foglaló közigazgatási területi egységként. A vármegye – mai szóval regionális önkormányzat – a közigazgatási feladatait segítette szolgabírákkal, majd járási főjegyzőkkel, végül járási hivatalok útján. Kivételt a Tanácsköztársaság, valamint az 1950-1971 közötti időszak képezett, amikor a járásokban választott tanácsok működtek. Területi beosztása nem volt stabil, ez kiderül számuk változásából: 1914-ben 442 járás volt, majd 1923-at követően 150 körül volt a számuk, a tanácsrendszer bevezetésével (1950) 140-re csökkent, végül megszűnésükkor 83 járást találtunk az országban. Ennek ellenére legtöbbször szervezésük természeti, gazdaságföldrajzi, táji határokat, történeti tájakat, néprajzi csoportokat követett, akár elnevezésükben is utalva erre. A közigazgatás e sajátos egysége 1983 végével szűnt csak meg, bár 1969-től kezdve szerepe már csökkent. Lényegét kifejezi a neve: egy napi járóföldet fogott egybe.
 

Közösségi jellegű kistérségi szerveződés, amelynek jellemzője, hogy nagyszámú szereplővel működik, és az önkormányzatok mellett civil szervezeteket, gazdasági társaságokat vagy akár magánszemélyeket is integrál. Az első ilyen szerveződés a Csereháti Településszövetség, amely 1989-ben indult, és máig működik.

 

 

A legegyszerűbb egyesülési forma, a legelső kistérségi együttműködések egyesületi keretben szerveződtek. Ez látszólag civil szervezeti forma, de kizárólag települési önkormányzatok (voltak) a tagjai. Az 1990-es évek első felében alakultak ezek a formációk, nem egy közülük máig megmaradt, annak ellenére, hogy a társulás, többcélú társulás kapott komolyabb szerepet.

 

 

Az 1996. évi XXI. területfejlesztési törvény [6] megszületése után további kistérségi szerveződések jöttek létre, vagy alakultak át már meglévők. Az önkormányzati társulás közjogi formája vált általánossá, melyet a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény [7] és a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény [8] tett lehetővé. A települési önkormányzatok képviselő-testületeinek megállapodásával jött létre, a települések összehangolt fejlesztése, közös területfejlesztési programok megvalósítása érdekében. Az akkor érvényben lévő statisztikai kistérségi [3] lehatárolást nem feltétlenül követték. Jellemző, hogy egy település több társulásnak is tagja volt. Máig működő együttműködési forma.

 

 

A SAPARD [9] előcsatlakozási programra történő felkészülés jegyében, az FVM Vidékfejlesztési Programok Főosztálya biztatására alakultak a vidékfejlesztési kistérségek. Elterjedt volt a „SAPARD kistérség” kifejezés is. A meglévő, területfejlesztési jellegű kistérség mellett alakulhattak azoktól és a statisztikai besorolástól is eltérően szerveződő kistérségek önkéntes alapon, az adott tervezési feladatra. Több kistérségben ekkor indult érdemi mozgolódás a térséggé szerveződésre, máshol már meglévő, működő kistérségre és szervezetre települt rá. Az így nevesített kistérségek pályázat alapján FVM (Vidékfejlesztési Célelőirányzat) forrást kaptak kistérségi programjaik összeállítására, melyet partnerséggel, azaz minél szélesebb körű társadalmi részvétellel kellett végezni. E kistérségi típus jelentősége, hogy nagyon megmozgatta a helyi szereplőket, nagyon sok tervezői-fejlesztői energiát felébresztett és ekkor készültek először (majdnem teljes) országos lefedettséggel, azonos módszertan alapján, azonos szerkezetben kistérségi programok, amelyek alapvetően megfeleltek az EU programozási módszertanának, azaz célokat, azokra intézkedéseket tartalmaztak, ahhoz forrást, felelős végrehajtót, valamint indikátorokat rendelve. Mindezek nyomán volt különösen fájdalmas a résztvevőknek, hogy a SAPARD [9] végül semmilyen módon nem támaszkodott az eltérő kistérségi programokra. Ennek következtében a „kistérségi ügy” vesztett komolyságából, sokan eltávolodtak tőle.

 

A jelenleg megtalálható kistérségi szerveződési típusok

2004 óta létező kategória, amely mára a legáltalánosabb kistérségi szervezet lett. A kistérségek statisztikai egységből közigazgatási szolgáltató egységgé alakításának folyamatába illeszkedik. A 2004. évi CVII. törvény hozta [10] létre, mely szerint a kistérségekben – kivéve a fővárost – működő települési önkormányzatok képviselő-testületei a kistérségi együttműködés hosszú távú biztosítására írásbeli megállapodással a kistérségben egy többcélú kistérségi társulást alakíthatnak. A többcélú kistérségi társulás részt vehet a kistérség területének összehangolt fejlesztésében (különösen: fejlesztési tervek, programok, pályázatok készítésében, megvalósításában) és a településfejlesztés összehangolásában, vállalhatja kistérségi közszolgáltatások biztosítását, fejlesztését és szervezését, valamint intézmények fenntartását. A kormányzat eleinte pályázati támogatásokkal, illetve emelt szintű normatívákkal igyekezte ösztönözni a többcélú kistérségi társulások megalakulását, és a velük való minél szélesebb lefedettséget. Mindezek eredményeként – Budapest kivételével – mind a 173 statisztikai kistérségben létrejött többcélú kistérségi társulás. Ezzel a kistérség „hőskorban” zászlóra tűzött térségszervezési, jövőalkotási, fejlesztési szerepe háttérbe szorult, az önkormányzati jellegű feladatok ellátása, az intézményfenntartói, működtetői szerep került előtérbe. A többcélú társulások által vállalt feladatokról a társulás dönt, ezért nincs stabil, mindenhol azonos feladatkör, mindez (keret feladatlista van) kistérségenként változik. E feladatok között a területfejlesztés csak egy. a sok közül.
 

 

 

A területfejlesztési törvény 2004. évi módosítása vezette be a kistérségi fejlesztési tanácsot mint új jogintézményt. Ennek feladata a kistérségben folyó területfejlesztési feladatok összehangolása, a kistérségi területfejlesztési koncepció elfogadása, illetve közös területfejlesztési programok kialakítása. A kistérségi fejlesztési tanács tagja a (statisztikai) kistérség valamennyi önkormányzatának polgármestere, attól függetlenül, hogy tagja-e valamely kistérségi területfejlesztési társulásnak. Ezzel biztosítják, hogy az önkéntes társulástól esetlegesen távolmaradó önkormányzatok is részt vehessenek a kistérség fejlődése szempontjából meghatározó döntésekben. A megyei vagy a regionális területfejlesztési tanácsokhoz hasonlóan a kistérségi fejlesztési tanács munkájában tanácskozási joggal részt vesznek a gazdasági kamarák képviselői, a térség gazdasági életében meghatározó szerepet betöltő szervezetek képviselői és a társadalmi szervek fórumának képviselői, illetve a napirendtől függően az érintett társadalmi és egyéb szervezetek meghívottjai. A többcélú kistérségi társulással való párhuzamosság elkerülésére a törvény szerint a kistérséghez tartozó valamennyi önkormányzat részvételével működő többcélú kistérségi társulás elláthatja a kistérségi területfejlesztési tanács feladatkörét.

 

 

A LEADER kistérségek az uniós finanszírozású agrár- és vidékfejlesztési program nyomán szerveződött kistérségi léptékű formációk. Általában egyesületi formában működnek, melynek a LEADER [11] alapelvek szerint helyi önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozások a tagjai, önkéntes alapon, lehetőleg reprezentálva az adott térséget. Területi működésüket tekintve nem követik a statisztikai kistérségi lehatárolást, attól teljesen el is térhetnek. Mindegyik egyesületnek és térségnek van egy táji-kistérségi helyére utaló neve. A hivatalos terminológia szerint „Helyi Akciócsoportként” (HACS) [12] működnek, amelyek egy speciális feladatra, a központi módszertan alapján, közösen kidolgozott és elfogadott vidékfejlesztési program szervezésére, végrehajtására jöttek létre. Ez a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) [13]. Jellemzően nagy „kistérségeket” találunk, sok településsel. A LEADER kistérségeknek több generációja van, kezdve a kísérleti LEADER kistérségektől az AVOP [14] LEADER+ [15] intézkedésére szerveződött kistérségekig, melyhez képest a jelenlegi LEADER akciócsoportok nem feltétlenül mutatnak folytonosságot.