Április 22-én ünneplik világszerte a Föld napját, mely Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató kezdeményezésére indult útjára 1970-ben. Húsz év alatt a felhívás világméretű környezetvédelmi mozgalommá nőtte ki magát. Magyarországon 1990 óta ünneplik a Föld napját és ilyenkor adják át a hazai természetvédelem érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató szakembereknek a magyar természetvédelem legnagyobb kitüntetéseit: a Pro Natura Díjakat és Pro Natura Emlékplaketteket.
Évenként öt Pro Natura Díj és tíz Pro Natura Emlékplakett adható át. Idén, április 13-án, Szarvason Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter Pro Natura Díjat adományozott Duhay Gábornak, a Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztálya nyugalmazott főosztályvezető-helyettesének, Dr. Gáspár Vera osztályvezetőnek, a Vidékfejlesztési Minisztérium Natura 2000 Osztálya munkatársának, Dr. Iványosi Szabó Andrásnak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott igazgatóhelyettesének, Dr. Kopek Annamáriának, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének és Dr. Turcsányi Gábornak, a Szent István Egyetem MKK-KTI Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszék egyetemi docensének.
A miniszter Pro Natura Emlékplakettet adományozott:
-
Ajtay Szilárdnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztálya szakmai tanácsadójának
-
Cserháti Mátyásnak, a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék tanszéki mérnökének
-
Dr. Gőri Szilvia Tündének, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének Hegyi Lajosnénak, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság bér és munkaügyi szakreferensének Juhász Tamásnak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság őrkerület vezetőjének
-
Dr. Kolláth Zoltánnak, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadójának
-
Kőrösi Levente osztályvezetőnek, a Vidékfejlesztési Minisztérium Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály munkatársának
-
Dr. Nagy János osztályvezetőnek, a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Birtokügyi Osztály munkatársának
-
Dr. Rakonczai Jánosnak, a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke egyetemi docensének
-
Varga Ildikó osztályvezetőnek, Vidékfejlesztési Minisztérium Ökológiai Osztálya munkatársának