Az éghajlatváltozás – bármilyen mértékű és bármilyen irányú is lesz a jövőben – alapvető hatást fog gyakorolni a társadalom és a települések életére. Városainknak már most lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy ezek a változások ne legyenek kezelhetetlen mértékűek és ne érjenek készületlenül bennünket. A „klímabarát város” napjainkban egyre közismertebb és elterjedtebb kifejezés. Érdemes közelebbről is megvizsgálni, milyen intézkedéseket tettek eddig e téren az európai városok, illetve milyen tapasztalatok szűrhetők le azokból.
Az éghajlatváltozás tervezési szempontból talán legkellemetlenebb tulajdonsága a kiszámíthatatlanság. Az előrejelzések bizonytalansága miatt nem lehet adott időpontra egyértelmű célállapotot kijelölni, a folyamat pedig még több évtized alatt sem ér el egy viszonylag stabil végállapotot. Sokáig tartó folyamatos változássorozatra kell felkészülni. Hosszú távon ezért azok az intézkedések a leghatékonyabbak, amelyek képesek kezelni az éghajlatváltozás bizonytalanságait. Ez jelentheti azt is, hogy az adott intézkedés rugalmas és idővel képes a megváltozott, de előre nem tervezhető körülményekhez alkalmazkodni. Ilyenek az árvíz vagy hőhullám esetén alkalmazandó akciótervek, mint például Magyarországon az elsők között elkészült tatabányai UV és hőségriadó terv, amely a városi önkormányzat és a közegészségügyi intézmények, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat összehangolt együttműködését szabályozza rendkívül magas UV sugárzás vagy hőhullám idején. A lakosságot az írott és az elektronikus médián keresztül értesítik a riadóról, és tájékoztatják a javasolt biztonsági előírásokról, a város klimatizált helyeiről, kérdés esetén a szakértők elérhetőségéről. A gyermekeket, az időseket és a betegeket, azaz a legveszélyeztetettebb csoportokat kiemelten óvják a szabadban tartózkodástól. Egyszerű és kis költséggel járó intézkedés példája ez, mely könnyen adaptálható a különböző térségekben.
Jól használhatók az olyan intézkedések is, amelyek a változó körülményektől függetlenül képesek kedvező hatást elérni – ilyen lehet a közlekedési igények csökkentése várostervezési eszközökkel. A legtöbb klímavédelmi intézkedés jól illeszkedik a fenntarthatóság érdekében tett lépések közé, eredményeik a klímaváltozástól függetlenül is hasznosak. Értendő ez a fenntartható városi vízrendezés megvalósítására egyaránt, mely a vízkárok csökkentése mellett a zöldfelületeket is óvja a kiszáradástól.
Jó példa erre a madridi Gómeznarro park rendezése. A park dombos területen fekszik, környékén magas fokú volt az erózióveszély, így korábban a nagyobb esőzések alkalmával a körbeépített terület alacsonyabban fekvő térszíneit rendszeresen elöntötte a víz. Ebből eredően a park igen leromlott állapotba került, alapjaiban kellett tehát megoldani a terület vízrendezését: a vízzáró útburkolatokat vízáteresztőre cserélték, felszín alatti gyűjtő és beszivárogtató tartályokat, illetve csatornahálózatot helyeztek el a csapadék ideiglenes tárolására és helyreállították a park növényzetét. A felújítással sikerült megakadályozni a felszíni lefolyást, a területre jutó csapadékvíz teljes egésze helyben marad. Megszűnt az épületek nedvesedése és az erózió, csökkent a városi csatornahálózat terhelése, összességében pedig egy értékes és kellemes zöldterület alakult ki.
Parkfelújítás csapadékvíz-visszatartással - Gómeznarro Park, Madrid
forrás: Klímabarát városok - Kézikönyv az európai városok klímaváltozással kapcsolatos feladatairól és lehetőségeiről
Robosztus és alkalmazkodóképes, ugyanakkor a bizonytalanságok ellenére tudományos szempontból az eddigieknél sokkal megalapozottabb intézkedésekre, előrejelzésekre épülő forgatókönyvekre van szükség, különösen a változásokhoz való alkalmazkodás terén. Ezek a kihívások egyben kreatív, újszerű megoldásokra is sarkallnak, támogatva a kutatás-fejlesztést is. Így sikerült megoldani Bécsben a felhőszakadások vizének elhelyezését is záportározók építése nélkül.
Valós idejű szabályozás, Bécs
forrás: Klímabarát városok - Kézikönyv az európai városok klímaváltozással kapcsolatos feladatairól és lehetőségeiről
A város klímája miatt elsősorban a váratlan, nagy intenzitású csapadék okozta rendkívül nagy vízhozamok jelentették a legnagyobb problémát a csatornarendszer számára. A vízhozamok okozta károk elkerülésére 2006-tól működésbe lépett egy egyesített rendszerű hálózat, melynek célja az volt, hogy megakadályozza a rendkívüli csapadék idején a csatornahálózatból a szennyvízzel keveredett víz közvetlenül a felszíni vizekbe kerülését. A 2300 km hosszú csatornahálózat térfogata lehetővé teszi, hogy a túlzott vízmennyiséget ideiglenesen a csatornában tárolják, az így visszatartott víz később fokozatosan leengedhető a szennyvíztisztító telepekre. Ennek megvalósításához a csatornahálózat terhelésének folyamatos mérésére és kifinomult vízszabályozásra, a víz mozgásának modellezésére, központilag irányítható zsilipek és szivattyúk hálózatára és kiterjedt érzékelő – vízszint és áramlásmérő – rendszerre volt szükség. A rendszer legnagyobb kihívása éppen a megfigyelő, modellező és szabályozó rendszer kialakítása volt. A 2006-ban átadott rendszer 361 000 m3–es tározókapacitásával – mely további fejlesztésekkel 600 000 m3–ig bővíthető – jelenleg világelső.
Érdekes, hogy az eltérő földrajzi adottságok ellenére a javasolt intézkedések legnagyobb része univerzálisan is felhasználható, a környezeti adottságokból – tengerpart, folyópart, hegyvidék környezet, stb. – következő eltérések főként helyi szinten érvényesülnek. Az eltérések inkább az egyes intézkedések alkalmazásmódjaiban és azok mértékében mutatkoznak meg. Különösen igaz ez a mitigációs – azaz megelőző jellegű – intézkedésekre. Igen könnyen adaptálható kibocsátás-csökkentő és szemléletformáló eszközök például a Helsinki Régió Közlekedési Hatóság weboldalán közzétett útvonaltervezők és CO2-kibocsátás-kalkulátorok. A számláló a buszok és autók kibocsátását, valamint a villamos árammal működő járművek működéséhez szükséges áramtermelést veszi alapul.
Összeállította:
Kohán Zoltán
VÁTI Területi Elemzési, értékelési és Monitoring Iroda
