- Területi szintek
- Szakterületek
- Intézmények
- Szakirodalmi iránytű
- RSS
Területi szintek
A gazdasági, társadalmi és területi kohézió, az elmaradott térségek felzárkóztatása az Európai Unió egyik kiemelt feladata. Ennek egyik eszköze a különböző anyagi támogatások allokálása az erre rászoruló régióknak. Ahhoz, hogy ez hatékonyan működhessen, szükség van objektivitást biztosító, egységesített adatbázisra. Ezt a célt hivatott szolgáltatni a NUTS rendszer.
A leggyakrabban csak NUTS néven emlegetett Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúráját (franciául Nomenclature d'Unités Territoriales Statistiques) az Eurostat fejlesztette ki az 1970-es években. A rendszer eleinte többnyire államközi megállapodás, megegyezés (un. Gentelmen’s agreement) alapján működött. 2000-től azonban a NUTS rendszerre Európai Uniós szabályozást vezettek be (Parlament és a Tanács 1059/2003/EK Rendelete a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának – NUTS – létrehozásáról), így alkalmazásának innentől kezdve jogi alapja lett. A 2003-ban hatályba lépő rendelet egységesítette a területi szinteket, keretszámokat határozott meg egy adott szint lakosságszámára és egyúttal részletes eljárási szabályokat, teendőket és tényezőket írt elő a beosztás meghatározásával és esetleges módosításával kapcsolatban egy ország esetében.
A NUTS az Európai Unió hierarchikus, statisztikai, földrajzi alapú kódolási rendszere, mely Európa gazdasági területét különböző területi szintekre osztja fel. A NUTS rendszert elsősorban egy egységes európai statisztikai adatbázis összegyűjtésére, kidolgozására, harmonizálására, ezek társadalmi-gazdasági elemzésére fejlesztették ki. Mindemellett, ez a rendszer számos döntéshozatalhoz kapcsolódó feladat alapjául is szolgál: az egyes, NUTS rendszer alapján meghatározott szintekhez való tartozásnak megfelelően sorolják be például a támogatásra jogosult térségeket, határozzák meg az egyes szintekhez rendelhető kompetenciákat.
Jelenleg a NUTS rendszernek három szintje van, melyeket 2003-ban két helyi közigazgatási egységgel (LAU1 és LAU2 – Local Administrative Unit) egészítettek ki, felváltva ezzel a korábbi NUTS4, illetve NUTS5 szinten elhelyezkedő adminisztratív egységeket.
A NUTS rendszer elemei:
NUTS0 - Az országok nem hivatalos, de használatos szintje
NUTS1 - fontosabb társadalmi-gazdasági szuprarégiók
NUTS2 - régiók
NUTS3 - kisebb, speciálisabb egységek, szubrégiók
LAU1 - felsőbb szint, mely nem minden országban található meg
LAU2 - települések vagy településcsoportok
Nem minden Európai Uniós tagország rendelkezik az összes szinttel. A rendelet csak 3 szint meglétét határozza meg kötelező jelleggel. Az egyik legextrémebb példa Luxemburgé, melynek egyedül LAU szintje van, és a három NUTS egység magának az országos szintnek felel meg. A NUTS rendszer, praktikussági okokból, követi az országok közigazgatási szerkezetének felépítését, ugyanakkor, míg bizonyos szintek adottak már az egyes országokban, néhányat mesterségesen kell kialakítani a rendelet ezen pontjának kielégítéséhez. A szintek beosztásának meghatározása a népességük nagyságától függ.
|
Szint
|
Minimum
|
Maximum
|
|
NUTS1
|
3 millió
|
7 millió
|
|
NUTS2
|
800 000
|
3 millió
|
|
NUTS3
|
150 000
|
800 000
|
A rendszer eleinte csak a Tizenötökre vonatkozott. 2004-ben és 2007-ben kiegészült az újonnan csatlakozó országokkal. Időközben kiterjesztették a jelenlegi tagjelöltekre és EFTA tagállamokra is.
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/nuts_nomenclature/statistical_regions_outside_eu
A jelenlegi, 2008. január 1-jétől 2011. december 31-ig érvényes osztályozás szerint 97 NUTS1, 271 NUTS2, és 1303 NUTS3-as szintnek megfelelő területi egység van az Európai Unióban.
A jelenleg érvényben lévő NUTS táblázat
|
|
NUTS 1
|
NUTS 2
|
NUTS 3
|
LAU 1
|
LAU 2
|
|||||
|
BE
|
Gewesten / Régions
|
3
|
Provincies / Provinces
|
11
|
Arrondisse-menten / Arrondissements
|
44
|
-
|
|
Gemeenten / Communes
|
589
|
|
BG
|
Rajoni
|
2
|
Rajoni za planirane
|
6
|
Oblasti
|
28
|
Obshtini
|
264
|
Naseleni mesta
|
5329
|
|
CZ
|
Území
|
1
|
Oblasti
|
8
|
Kraje
|
14
|
Okresy
|
77
|
Obce
|
6249
|
|
DK
|
-
|
1
|
Regioner
|
5
|
Landsdeler
|
11
|
Kommuner
|
99
|
Sogne
|
2148
|
|
DE
|
Länder
|
16
|
Regierungs-bezirke
|
39
|
Kreise
|
429
|
Verwaltungsge- meinschaften
|
1457
|
Gemeinden
|
12379
|
|
EE
|
-
|
1
|
-
|
1
|
Groups of Maakond
|
5
|
Maakond
|
15
|
Vald, linn
|
227
|
|
IE
|
-
|
1
|
Regions
|
2
|
Regional Authority Regions
|
8
|
Counties, Cities
|
34
|
Electoral
Districts |
3441
|
|
GR
|
Groups of development regions
|
4
|
Periferies
|
13
|
Nomoi
|
51
|
Demoi, Koinotites
|
1034
|
Demotiko diamerisma, Koinotiko diamerisma
|
6130
|
|
ES
|
Agrupacion de comunidades Autonomas
|
7
|
Comunidades y ciudades Autonomas
|
19
|
Provincias + islas
+ Ceuta, Melilla |
59
|
-
|
|
Municipios
|
8111
|
|
FR
|
Z.E.A.T + DOM
|
9
|
Régions + DOM
|
26
|
Départements + DOM
|
100
|
Cantons de rattachement
|
3787
|
Communes
|
36683
|
|
IT
|
Gruppi di regioni
|
5
|
Regioni
|
21
|
Provincie
|
107
|
-
|
|
Comuni
|
8101
|
|
CY
|
-
|
1
|
-
|
1
|
-
|
1
|
Eparchies
|
6
|
Dimoi, koino- tites
|
613
|
|
LV
|
-
|
1
|
-
|
1
|
Reģioni
|
6
|
Rajoni, republikas pilsētas
|
33
|
Pilsētas, novadi, pagasti
|
527
|
|
LT
|
-
|
1
|
-
|
1
|
Apskritys
|
10
|
Savivaldybės
|
60
|
Seniūnijos
|
518
|
|
LU
|
-
|
1
|
-
|
1
|
-
|
1
|
Cantons
|
13
|
Communes
|
116
|
|
HU
|
Statisztikai nagyrégiók
|
3
|
Tervezési-statisztikai régiók
|
7
|
Megyék +
Budapest |
20
|
Statisztikai kistérségek
|
174
|
Települések
|
3152
|
|
MT
|
-
|
1
|
-
|
1
|
Gzejjer
|
2
|
Distretti
|
6
|
Kunsilli
|
68
|
|
NL
|
Landsdelen
|
4
|
Provincies
|
12
|
COROP regio’s
|
40
|
-
|
|
Gemeenten
|
443
|
|
AT
|
Gruppen von
Bundesländern |
3
|
Bundesländer
|
9
|
Gruppen von politischen Bezirken
|
35
|
-
|
|
Gemeinden
|
2357
|
|
PL
|
Regiony
|
6
|
Województwa
|
16
|
Podregiony
|
66
|
Powiaty i miasta na prawach powiatu
|
379
|
Gminy
|
2478
|
|
PT
|
Continente + Regioes autonomas
|
3
|
Comissaoes de Coordenaçao regional + Regioes autonomas
|
7
|
Grupos de Con- celhos
|
30
|
Concelhos - Munícipios
|
308
|
Freguesias
|
4260
|
|
RO
|
Macroregiuni
|
4
|
Regiuni
|
8
|
Judet + Bucuresti
|
42
|
-
|
|
Comuni + Municipiu + Orase
|
3174
|
|
SI
|
-
|
1
|
Kohezijske regije
|
2
|
Statistične regije
|
12
|
Upravne enote
|
58
|
Občine
|
210
|
|
SK
|
-
|
1
|
Oblasti
|
4
|
Kraje
|
8
|
Okresy
|
79
|
Obce
|
2928
|
|
FI
|
Manner-Suomi, Ahvenananmaa
/ Fasta Finland, Åland |
2
|
Suuralueet / Storområden
|
5
|
Maakunnat / Landskap
|
20
|
Seutukunnat
/ Ekonomiska regioner |
77
|
Kunnat / Kommuner
|
416
|
|
SE
|
Grupper av riksområden
|
3
|
Riksområden
|
8
|
Län
|
21
|
-
|
|
Kommuner
|
290
|
|
UK
|
Government OHce Regions; Country
|
12
|
Counties (some grouped); Inner and Outer London; Groups of unitary authorities
|
37
|
Upper tier authorities or groups of lower tier authorities (unitary authorities or districts)
|
133
|
Lower tier authori- ties (districts) or individual unitary authorities; In- dividual unitary authorities or LECs (or parts thereof); Districts
|
443
|
Wards (or parts thereof)
|
10664
|
|
EU-27
|
|
97
|
|
271
|
|
1 303
|
|
8397
|
|
121601
|
|
BE: Belgium, BG: Bulgaria, CZ: Czech Republic, DK: Denmark, DE: Germany, EE: Estonia, IE: Ireland, GR: Greece, ES: Spain, FR: France, IT: Italy, CY: Cyprus, LV: Latvia, LT: Lithuania, LU: Luxembourg, HU: Hungary, MT: Malta, NL: Netherlands, AT: Austria, PL: Poland, PT: Portugal, RO: Romania, SI: Slovenia, SK: Slovakia, FI: Finland, SE: Sweden, UK: United Kingdom.
|
||||||||||
Magyarországon a NUTS1-es szintet az országrészek alkotják: a Dunántúl, Közép-Magyarország, valamint az Alföld. A NUTS2-es szintnek a statisztikai régiók felelnek meg (Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Közép-Magyarország, Dél-Alföld, Észak-Alföld, Észak-Magyarország), míg a NUTS3 szintet a 19 megye valamint Budapest alkotják. A LAU1-es szinten 174 statisztikai kistérség, míg a LAU2-es szinten 3152 település található.
|
NUTS1
|
NUTS2
|
NUTS3
|
|
KÖZÉP-MAGYARORSZÁG
|
|
|
|
|
Közép-Magyarország
|
|
|
|
|
Budapest
|
|
|
|
Pest
|
|
DUNÁNTÚL
|
|
|
|
|
Közép-Dunántúl
|
|
|
|
|
Fejér
|
|
|
|
Komárom-Esztergom
|
|
|
|
Veszprém
|
|
|
Nyugat-Dunántúl
|
|
|
|
|
Győr-Moson-Sopron
|
|
|
|
Vas
|
|
|
|
Zala
|
|
|
Dél-Dunántúl
|
|
|
|
|
Baranya
|
|
|
|
Somogy
|
|
|
|
Tolna
|
|
ALFÖLD ÉS ÉSZAK
|
|
|
|
|
Észak-Magyarország
|
|
|
|
|
Borsod-Abaúj-Zemplén
|
|
|
|
Heves
|
|
|
|
Nógrád
|
|
|
Észak-Alföld
|
|
|
|
|
Hajdú-Bihar
|
|
|
|
Jász-Nagykun-Szolnok
|
|
|
|
Szabolcs-Szatmár-Bereg
|
|
|
Dél-Alföld
|
|
|
|
|
Bács-Kiskun
|
|
|
|
Békés
|
|
|
|
Csongrád
|
Összeállította:
Hoffmann Csilla és Polomik Heléna
VÁTI Nonprofit Kft. TTÉI
Nemzetközi Területpolitikai és Urbanisztikai Iroda